Túlélők - A száműzött [1. Évad Befejezve]

20.rész

Egy fél óra után, egy sziklásabb részen megálltunk, elő készítették a fegyvereiket, engem pedig kiláncoltak egy nagy sziklához. Elém pedig letettek jó pár szögekkel teli deszkát, amiket beszórtak homokkal, hogy ne legyenek feltünőek.
Elbujtak a sziklák mögé, és vártak. Már vagy fél óra telhetett el, épp kezdtem megnyugodni, hogy nem támad meg semmi, mikor valami elsuhant előttem. Öt perc se telt bele és már ott nyáladzott velem szemben egy hatalmas ízeltlábú dög. Azt hittem élve felfal, szerencsére az egyik harcos bele vetette a dárdáját. Elmászni nem tudott, de még életben volt. Elő futottak a sziklák mögül, s lenyilazták.
Most megúsztam de mi lesz később?
Szinte pillanatok alatt darabokra kapták, majd engem elengedtek a láncok közül.
Valahogy mégsem tudtam velük örülni a zsákmánynak. Felpakoltak a homokfutókra, s már indultunk is vissza a táborba. Amint vissza értünk, szét osztották a vadat, persze Szerszif volt az első aki választhatott. Majd a harcosok, a tábor őrzői, s végül én. Nekem csak a maradék jutott, két nyamvadt láb. Ha azt vesszük több mint a semmi, bár ezért a vacakért kockáztattam az életem.
Ez napról napra így ment, két hét után meg elégeltem, elhatároztam harcos leszek. Meg kértem Ilájlát hogy tanítson meg küzdeni. Először ki nevetett, majd a kezembe adott egy kést. Kissé csipkelődve így szólt:
- Ha bele tudod dobni az ablakon lévő deszkába, akkor foglalkozom veled, de ha nem akkor felejts el!
- Oké megcsinálom!- ezzel határozott mozdulattal eldobtam a kést. Elrepült a deszkáig, de sajnos nem állt bele.
Ilájlá már ott akart hagyni, ekkor utána szóltam.
- Hejj, azt nem mondtad, hányszor próbálkozhatom!?
- Renden még két eséjed van, ha sikerül akkor kitanítalak.
Felvettem a kést és újra próbálkoztam. Nem sikerült, de nem adtam fel. Már csak egy lehetőségem maradt, úgy hogy nem szúrhatom el. Minden porcikám megfeszült, vettem egy mély levegőt, bemértem a célt és lendítettem a karom. Ahogy kifújtam a levegőt, eldobtam a kést.
Számomra lelassult az idő, láttam ahogy pörög a kés, s egyszer csak nem mozgott már. Behunytam a szemem, nem akartam látni hogy remény vesztett lettem-e.