Túlélők - A száműzött [1. Évad Befejezve]

27. rész

Késők estig táncoltunk, majd reggel fejfájással ébredtünk. Persze Szerszif ekkor sem hagyott nyugtot nekünk.  Ugyan úgy megtartotta a délelőtti eligazítást.
- Ma a napi teendőkön kívűl, hadgyakorlatot tartunk. Mindenkinek mindegyik harcászati eszközt el kell sajátítania, ez alól nincs kivétel! Addig is jó munkát!
Értetlenül álltunk a szavai után, majd lassan a dolgunkra indultunk.

Hirtelen Odusz lépett hozzám.
- Lina, ma a hadgyakorlaton légy pancser!
- Mi van?
- Légy béna, lúzer!
- Mi, de miért akarod ezt?
- Csak csináld amit kértem! Majd elmagyarázom később!
- Rendben, de jössz nekem eggyel!
Bólintott és ott hagyott.

Ma a nők mellé osztottak be, az ebéd megfőzésében kellett segítenem. Most először csináltam ilyet, de nem is volt rossz móka. Összeaprítottam a közeli barlangból gyűjtött bogyókat és növényeket. A többiek pedig az elejtett patkány húsát sütötték. Végre igazi húst ehetünk, hm de jó illata van!

Elérkezett a délután, és a harcászati technikák gyakorlása.
Először az íjászati tudásunkat mérte fel  Szerszif, itt nem kellett sokat bénáznom, jött magától.
Majd a közelharcban össze rakott egy két méteres izomkolosszussal, akinek fekete hosszú haja és éjsötét szeme volt. Nem túl bizalom gerjesztő, olyan mint egy nagy szikla, szürke és nagy.
Eddig nem sokat foglalkoztam vele, hisz Szerszif egyik pincsije, így nem sűrűn futottunk össze.
Körénk álltak, s egy éles hang bekiáltotta, hogy kezdődhet a küzdelem!
A francba, pont most kéne hagynom magam! A Szikla, magamban így neveztem el, megindult felém, majd a derekamnál fogva felemelt és földhöz vágott. Minden porcikám fájt és zsibbadt, de nagy nehezen felálltam, ő háttal volt nekem, ezt kihasználva felugrottam a hátára, és szorítani kezdtem a nyakát a könyökhajlatommal. Már elkezdett lilulni a feje, mikor az utolsó erejével ledobott, majd rám taposott. Épp ki akartam kecmeregni alóla, amikor meghallottam egy mély ismerős hangot:
- Elég! A végén még megölöd! Már a földön van, nyertél!
Kellett egy kis idő, de rá jöttem hogy Odusz az.
A Szikla arább lépett, Odusz meg oda sietett hozzám. A karjaiba vett, majd egy közeli kőre ültetett. Mögöttünk folytatódott a harc.
Miközben bambultal ki a fejemből, ő le vette a pólóját, s a vérző fejemhez nyomta. Megölelt és a fülembe suttogott:
- Ügyes vagy kislány, csak bírd ki!
- Rendben, de egy hétig minden kívánságomat teljesítened kell!- emnek hatására furcsa hang csapta meg a fülem.
Te hangosan is tudsz nevetni?- kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
- Tudok, de jól titkolom! - kacsintott majd felsegített.

Ő elsétált, én még  pihentem egy kicsit, majd a többiek után indultam. Akik elkezdték már a kések, tőrök, balták célba dobását. Szerszif oda jött, át nyújtott pár tőrt,  s megkérdezte tudom-e folytatni?
Intettem a fejemmel, hogy igen. Neki is kezdtem volna a dobálásnak, mikor eszembe jutott hogy vissza kell fogni magam. Így még a célpont szélét sem találtam el.

Az utolsó feladat egy akadálypálya volt, kötelekkel, késekkel, autógumikkal. Ott álltam és néztem, hogyan jutok át, hogy ne legyek túl jó?
A gondolataimból Leon és Ilájlá zökkentett ki.
- Hejj Lina! Ha nem indulsz el, soha nem érsz át! - kiáltott oda Leon.
Ezt persze Ilájlá sem hagyhatta szó nélkül:
- Na ne parázz, túl lehet élni, csak csinálj mindent utánam!
- Rendben, majd igyekszem!- eröltettem magamra egy mosolyt.

Ekindultam,  mindent csak kikerülni és túlélni próbáltam, nem legyőzni.
Két oldalról egy szakaszon folyton kések röpködtek, majd rájöttem hogy ritmusra dobják, így követtem az ütemet, s át táncoltam köztük.
A következő szakaszon egy fal volt, amit meg kellett mászni, majd egy kötéllel leugrani, egy gumi abroncsokból álló részen átszaladni. Persze arra senki sem számított, hogy kátránnyal vannak megtöltve a gumik. De szerencsére sikerült kivergődnöm belőle.
Az igazi meglepetés eztán következett, lángcsóvák jobbról is meg balról is. Egy darabig nem mertem mozdulni, de végül látva a bénázásom, oda kiáltott Ilájlá:
- Ugorj ütemre!

Ekkor figyeltem fel arra, hogy tűzlabdák csak térd magasságig érnek, na meg hogy itt is ütemre jönnek. Tehát elkezdtem fel le ugrálni, ahogy kijött az ütem. Sikerült túljutnom, élek még, sőt túlzásba se vittem a dolgot.
Bár ha jobban megnézem magam, itt ott egy karcolás, mindenem mocskos, sőt a bakkancsom talpa meg is ègett egy kicsit, de a lényeg hogy élek még.

Estére már mind hulla fáradtak voltunk, így a vacsoránál nem volt most akkora ricsaj mint ami szokott lenni.
A kajámmal a kezemben odatipegtem Oduszék asztalához, ahol nagy nehezen sikerült leülnöm, olyan izomlázam volt, hogy még a térdem behajlítása is fájdalommal járt.  Egy darabig csendben voltunk, majd Odusz megtörte azt:
- Ügyes voltál Calina! Ugye tudod mire volt jó ez a nap?
- Nem, mire?- kérdeztem kíváncsian.
- Szerszif felmérte az erőnket és a képességeinket. Ha valakit túl erősnek ítél meg, persze a követőit leszámítva, akkor annak vége, kicsinálja.
- Ezért kértél meg hogy bénázzak? Szerinted én veszélyt jelentek Szerszifre?
- Igen, főleg ha kiképzünk téged! Persze a táboron kívűl. Benne vagytok?

Ahoj bogyócák! Itt az új rész és nagyon hosszúra sikerült, remélem örültök! Köszi ha olvastok! Pusza! 😘