Túlélők - A száműzött [1. Évad Befejezve]

28. rész

Nos legyen, de biztosra kell mennünk, hisz az életünkkel játszunk. - szólalt fel Ilájlá.
majd Zémó, Leon, Jürgen is bele egyeztek a mi kis "játékunkba".  Megbeszéltük, hogy szabad időnkben a tábor közelében lévő romoknál gyakorolunk, és hogy kihozzák belőlem a 200%-ot. 
- Oké, akkor holnap hajnalban a romoknál találkozunk!- adta ki az utasítást Odusz.
Csodáltam őt az elszántságáért, és hogy mennyire hisz bennem. Mindezek ellenére valaki, vagy valami hiányzott az életemből.
Hajnali hatkor arra keltem, hogy valaki a fülembe suttog, már kész voltam leütni a zaklatómat, mire rá eszméltem hogy csak Ilájlá szórakozik velem.
A nap épp felkelt, az apró narancs sugarak amik a deszkák közt beszűrődtek, szinte csiklandozták a testemet.
Egy órávak keltünk korábban mint szoktunk, kicsit rendbe szedtük magunkat és elindultunk a romváros felé.
Ha eddig azt hittem hogy kemények az edzéseim, most rá kellett jönnöm mit is takar a gyilkos kiképzés kifejezés.
Először is Odusz rajzolt egy kört a dárda végével a homokba, majd közölte hogy Ilájkával kezdek.

- Csak egy szabály van, nem lépünk ki a körből.
Vártam hogy mondjon még valami hasznosat, de ehelyett csak belökött a körbe, és elvette a fegyvereimet.
Nem volt időm háborogni, Ilájlám már támadásba is lendült. Egyik kezében egy harci bárd, a másikban egy tőr.
Sikerült elhajolnom a lendítése elől, majd egy jól irányzott rúgással hátrább löktem. Folyamatosan támadt, én meg csak hajolgattam, kerülgettem, egy szóval csak védekeztem. Már vagy húsz perce csak ez ment, mikor oda kiáltott Odusz:
- Az égiek szerelmére támadj már!
- Mégis hogy a francba gondoltad azt?
- Valahogy szerezd meg a fegyverét és támadj!
- Hát kössz! - csak dühösebb lettem, de megpróbáltam azt tenni amit mondott.
Neki is iramodtam, a lábait rúgdostam és végül sikerült kibillentenem őt az egyensúlyjából. Amíg megpróbált felállni,  addig elvettem tőle a bárdot, s támadni kezdtem. De egyenlőre inkább kevesebb sikerrel. Folyton kihajolt előlem, mintha előre látná minden lépésem. Már-már feladtam, mikor meghallottam Odusz hangját.
- Nyugi! Ne dühből harcolj, fontold meg az ütéseidet, és ne lendíts akkorát!
Össze szedtem minden erőmet, és egy utolsó támadásba kezdtem. Most már kisebbeket csaptam, de még így is kivédte. Az utolsó csapás előtt kifújtam a levegőt, eközben fordultam egyet, hogy nagyobb legyen a lendület, s így végre térdre kényszerítettem Ilájlát, egy centire a nyaka előtt állt meg a bárd, mire ő eldobta a tőrt s megadta magát.
  Elvettem a bárdot a nyakától, és kezet nyújtottam neki. Felállt s megveregette a vállam.

Közben eltelt az idő, így vissza indultunk a táborba.
Rágcsáltunk egy kis szárított húst, majd ki osztották a napi feladataunkat. Én az őrséghez lettem beosztva, egész nap azt figyeltem, hogy ne környékezzék meg a tábort az ízeltlábúak.
Így telt az időm egészen az ebédig. Akkor a szokásos kis csapatomhoz sétáltam és beültem közéjük.
Valamin épp vitatkoztak, így nem csatkakoztam az eszmecseréhez, csak hallgattam őket és ettem.
- Nem ez nem elég, többet kell mutatnunk. - mondta Leon.
- Idő kell mindenhez!- szólalt fel Odusz.
- De pont az nincs már! - dühöngött Zémó.
- Elég már! Most még van időnk, meg esténként is. - zárta le a vitát Ilájlá.

Nekem csak most esett le, rólam és a kiképzésemről van szó. Valyon miért nincs időnk? Mármint lenne valami határidő vagy mi? De inkább nem kérdeztem rá, csak bólintottam hogy értem.
- Akkor kettőre legyen mindenki a déli kapun túl! Majd a többit ott megbeszéljük. - utasított Odusz.