Elcseszett Generáció //Lassan Frissül, Mert Nyomi Vagyok//

Az út kezdete

A kilenc és háromnegyedik vágányon óriási káosz uralkodott, mint az várható volt, öt perccel a Roxfort Expressz indulása előtt. Az emberek tülekedtek, és a vonatból kiáramló gőz miatt pedig semmit se láttam.

Anya egy másodperccel később jelent meg mellettem, Ericcel az oldalán. Kisöcsém kipirult arccal, és anyánk kezét szorongatva vizslatta a tömeget – nem csoda, hogy izgult, hiszen ez volt az első éve a Roxfortban. Emlékszem, hogy én is ugyan ilyen ideges voltam, mielőtt először felszálltam a tűzpiros járműre.

– Ott vannak a bátyádék – mutatott anya egy csapat mardekáros hatodéves felé. – Rábízom Ericet, ő majd bemutatja őt egy jobb társaságnak. – Ennél jobban ki sem fejezhette volna, hogy mennyire nincs megelégedve a baráti társaságommal. Anya persze arra is minden alkalmat megragadott, hogy közölje, mekkora traumát okoztam neki azzal, hogy az évszázados családi tradícióval ellentétben a Süveg engem anno nem a Mardekárba, hanem a Griffendélbe osztott be.

– Ahogy gondolod – válaszoltam gúnyosan, majd vigyorogva összeborzoltam Eric piszkosszőke fürtjeit, mire a fiú úgy tett, mintha mérges lenne rám, amiért szétszedtem gondosan oldalra fésült haját, de láttam, hogy a szája sarkában ott bujkált egy csintalan mosoly. – Sok sikert, tökmag!

– Szia, Ris! – integetett Eric, majd kis habozás után gyorsan megölelt, és kacagva futott a már bátyám felé tartó anyánkhoz.

Gyorsan lepillantottam Steve-re, hogy életben van-e még, vagy esetleg infarktust kapott. A macska remegve ugyan, de épségben kuporgott ketrece alján, úgyhogy megnyugodva indultam el a vonat felé. Miközben a tömegen igyekeztem áttörni, szememmel legjobb barátnőm, Rose vörös hajkoronája után kutattam, de legnagyobb elkeseredésemre sehol sem találtam. Valószínűleg már rég Sean száját próbálta felzabálni a sajátjával. Fúj.

Gyorsan felszálltam a vonatra, és elindultam, hátha valamelyik kupéban meglátom barátnőmet, és idegtépően arrogáns pasiját. Nem kellett sokat mennem, mire megtaláltam őket, de legnagyobb csalódottságomra egy olyan fülkében ültek, ami tele volt Sean kőbuta, izomagyú haverjaival.

Egy ideig csak álltam ott, majd dühösen tovább trappoltam. Nem fért a fejembe, hogy Rose-t, az én erős, kemény legjobb barátnőmet hogyan tudta így az ujja köré csavarni egy Seanhoz hasonló kákalag. Bár ez az összehasonlítás sértés szegény kákalagokra nézve.

Végül benyitottam egy olyan fülkébe, ahol csak hárman voltak, és mind az évfolyamtársaim.

– Sziasztok! – vetettem oda nekik, majd lehuppantam Sadey Finnigan mellé.

– Szia Ris! – mosolygott rám a lány. Sadey is griffendéles, és Rose mellett a másik szobatársam. – Mi újság, sikerült kiheverned Camdemet?

– Hát beletelt egy kis időbe, de igen – válaszoltam, és kicsit jobb kedvem lett, ahogy visszagondoltam a nyári fesztiválra, amin Sadey-vel és Rose-zal hatalmasat partiztunk. – Ti, hogy vagytok? – kérdeztem kényszeredett mosollyal, de valójában másra se vágytam, minthogy elővegyem a titokban vett IPodomat, és az út végéig zavartalanul hallgathassam a Cody által összeállított listát.

– Én nagyon jól – felelte a lány, miközben állig érő barna hajának tincseivel babrált. A szemben ülő Salmander ikrek mosolyogva helyeseltek, hogy velük is minden rendben, de látszott rajtuk, hogy legalább annyira van kedvük bájcsevegni, mint nekem. – De, ha nem baj, most visszatérnék a rajzomhoz, nemsokára kész van, és nem szívesen hagynám most félbe. – Hála Merlinnek! Azaz...

– Jó munkát! – Sadey fantasztikusan rajzol, és igazi művészlélekkel rendelkezik, úgyhogy vele mindig is úgy bántam, mint egy porcelánbabával. Háromszor is meggondolom, mit mondok neki.

Cody Finnigannek fantasztikus érzéke van ahhoz, hogy mindig megtalálja a hozzám illő zenéket. Habár nem voltunk olyan nagyon jó barátok, a zenék és Sadey elég közel hozott minket egymáshoz ahhoz, hogy időnként megosszuk egymással aktuális kedvenceinket. Ja, és egyébként ő Sadey bátyja, idén végez, és irtó dögös. Csak így dióhéjban. Mindenesetre, hogy a Rose miatt érzett dühömet levezessem valahogy, bedugtam fülembe a kis mugli fülhallgatókat (elképesztő találmányaik vannak), és amennyire lehetséges, elnyúltam az ülésen.

Meghoztam az új fejezetet, ha van véleményed, mindenképpen írd le :3