Elcseszett Generáció //Lassan Frissül, Mert Nyomi Vagyok//

Újabb titkok és érzelmi hullámvasutak

Kicsit hosszabb, átvezető jellegű résszel érkeztem most, jó szórakozást :D

Aoival szinte egész este fenn maradtunk beszélgetni. Akárhogy is próbálta leplezni, éreztem rajta, hogy őt is mélyen megrázták a történtek.

Hagytam, hogy benyitogasson az ajtóimon, megnézzen kedvére minden emléket, amit csak akart.

Mit gondolsz? – kérdeztem, miután egy ideig csak csöndben süppedtünk a sötétségbe.

Úgy tűnik, Hiro ténylegesen megjelent a fejedben. Ennyire pontosan semelyikünk se tudta volna odaképzelni, azt hiszem.

Hogy lehetséges ez?

Hirónak és nekem... van egy kis közös múltunk.

Tudom, már mondtad. Üldözi a kitsunékat Japánban.

Nem, még azelőttről. Ő és a családja kutatók voltak. Legendás lényeket tanulmányoztak az ország minden részén, és különösen érdekelték őt a kitsunék. Belementünk, hogy beszélgessünk, hogy tanulmányozza az erőnket, amit úgy viteleztünk ki, hogy ugyanúgy beleolvadtunk a tudatába, mint én most a tiédbe. Persez én kis naiv azonnal jelentkeztem a feladatra, ahogy a húgom is.

Hogy mi? – kérdeztem totál ledöbbenve. Azt hittem, már mindent tudtam Aoi múltjáról, de ez az új információ elég sok mindent megváltoztatott.

Még nincs vége – torkollt le a rókaszellem. – Szép lassan kezdte megőrjíteni ez a folyamat. Megszállottja lett az erőnek, amit a kitsunék birtokoltak, de amikor azt kérte tőlünk, hogy adjuk át ezt neki, mi elutasítottuk. Itt kezdődtek a problémák. És minden ott csúcsosodott ki, mikor Jinx... – Itt Aoi hangja elcsuklott.

Ha úgy könnyebb, meg is mutathatod nekem – mondtam gyengéden.

Aoi bólintott – vagy legalábbis csinált valamit, amiből kiderült, beleegyezett az ajánlatomba – és a szememet lehunyva egy hasonló teremben találtam magam, mint amilyenben én is tároltam az emlékeimet. Csakhogy itt nem ajtók lepték be a falakat, hanem kavargó, kék tűzcsóvák villogtak mindenfelől. Iszonyatos energia csapott meg, ahogy közeledtem a megfelelő láng felé. Fogalmam sem volt, hogy honnan, de pontosan tudtam, melyik az, amelyik ezt a bizonyos emléket rejti maga mögött.

Ahogy átléptem rajta, egy ideig minden elmosódott körülöttem, szédülve lebegtem a semmi közepén. Ezek után hirtelen felgyorsulta téridő, és vakító pontossággal láttam mindent.

Egy erdő közepén álltam, egy kis faház kertjében. A nap sugarai égették a bőröm; a hőséget szinte vágni lehetett, amin a kabócák fülsiketítő zúgása se segített. A lassan folyó nyári idillt azonban megszakította a ház ajtaján kivágódó Aoi.

Kék lángoktól kísérve törte át a bejáratot, hogy aztán a földön kössön ki. Állig érő haja az arcába lógott, jégkék szemei pedig gyilkos dühvel bámultak a közeledő Hiróra. Mögötte egy középkorú nő figyelte aggódva az eseményeket, akit nem ismertem fel.

Aoi szépen lassan feltápászkodott a porból; szép arcát eltorzította a rajta elterülő ádáz vicsor.

– Azonnal ereszd el! – ordított a férfira, s közben kék lángok kezdték ellepni a karjait, amik gondosan elkerülték „Punk's not dead" feliratú viharvert bőrdzsekijének ujjait.

– Sajnos nem tehetem – mondta kimérten Hiro, ahogy lassan közelebb sétált Aoihoz. – Jinx most már engem szolgál.

– Szolgál a nagy francokat! Mi nem szolgálunk senkit – kiabálta a lány, és láttam, ahogy a lángok egyre nagyobb hévvel égnek a testén.