Elcseszett Generáció //Lassan Frissül, Mert Nyomi Vagyok//

Kviddics és egyéb bonyodalmak

Teljesen letaglózva néztem, ahogy a jobb kezemből kicsi kék szikrák röpködnek mindenfelé. Éppen harminc méter magasan lebegtem leharcolt seprűmön, és elborzadva követtem szemeimmel, ahogy az ujjaim, amiket nagyjából fél perce ripityára tört egy agresszívabb gurkó, szép lassan egy hátborzongató reccsenés kíséretében a helyükre pattannak. Bár fájdalmat nem éreztem közben, a látványtól úgy éreztem, nyomban felöklendezem a reggeli töklevet.

Szívesen – szólalt meg Aoi kissé fáradt hangon.

Ez szörnyű volt – feleltem, de ekkor már összekaptam magam annyira, hogy zuhanórepülésben elinduljak a földrehullt ütőmért, ami szerencsére elég strapabíró volt ahhoz, hogy egy karcolás nélkül megússza a mutatványt.

Oh, ne haragudj, legközelebb akkor nem használom fel minden tudásomat, hogy meggyógyítsalak, hanem hagylak szenvedni. Igazán nem akartam felkavarni a kis lelkedet – horkant fel azonnal vérig sértve a kitsune.

Jaj, ne drámázz már, tudod, hogy nem úgy értettem. Amúgy köszi – mormogtam vissza gondolatban, de közben újra a pályát pásztáztam, immár ütővel a kezemben.

– Ris, minden oké? – próbálta túlordítani a piros talárjainkat zászlóként lobogtató, sikoltó szelet Fred.

Válasz helyett feltartott hüvelykujjammal jeleztem, hogy nincs miért aggódni, és a kvaffal a mi karikáink felé suhanó hugrabugos hajtóra mutattam, majd az őt követő Roxanne felé tartó gurkóra. A Weasley fiú a másodperc töredéke alatt átlátta, mit akarok, és azonnal elstartolt a helyére, én pedig teljes sebességgel a lányt közelítő gurkó felé indultam.

A hideg levegő apró pengék módjára karistolta a bőrömet, ahogy egyre közeledtem a labdához, de nem törődtem vele, csak a cél lebegett a szemem előtt. Nagyjából fél méterre Roxie fejétől lefékeztem, és ahogy számítottam rá, a gurkó is éppen akkor ért oda, így mielőtt az belecsapódhatott volna a lányba, minden erőmet bevetve Fred felé ütöttem.

Rettenthetetlen hajtónknak szeme se rezzent, ahogy a feje felett pár centire elsuhant a kviddics leghalálosabb kelléke, ami nem mellesleg zavartalanul elérte vörös barátomat, aki egy jól célzott ütéssel kiverte a kvaffot Scott Martin kezéből.

– Bár úgy tűnt, Slade ma fejben nincs a pályán, egy fenomenális mutatvánnyal a griffendéles terelőpárosnak sikerült visszaszerezniük a kvaffot, amit a gyönyörű és tehetséges Roxanne Weasley azonnal...

– Mr. Jordan! – hallatszott a kommentátort dorgáló McGalagony hangja.

– Bocsánat, igazgatónő, de így igaz, mindenesetre most a griffendéles Darren Gonzales-nél a labda, úgy néz ki, senki nem állíthatja meg, úgy kerülgeti a Hugrabug hajtóit, mintha csak jóslástan leckék lennének! Helyzetben van, már repül a kvaff és.... GÓL!

A griffendéles szurkolótömeg a végzős kommentátor, Jamie Jordan kíséretében pattant fel a helyéről, és egyöntetűen kántálták: Gonzales, Gonzales, ő mindenkit rommá ver!

– Hölgyeim és uraim, a Griffendél ezzel a góllal átvette a vezetést, így az állás immár 70-60 az oroszlánok javára. De ne igyunk előre a hipogriff tollaira, a hugrabugos hajtó, Jerry Smith, már suhan is az ellenséges karikák felé a kvaffal a kezében, mindeközben a fogóknak már vagy húsz perce semmi nyomuk. Hajrá, fiúk-lányok, még nincs vége a mérkőzésnek, és a Griffendélnek minimum kétszáz ponttal kell nyernie ahhoz, hogy első helyre kerüljenek a kupáért folytatott harcban!

Idegesen szuggeráltam a szürke felhőket, hátha egyszer csak előbukkan James a cikesszel a kezében, de ez csak nem akart megtörténni. Másra se vágytam, csak hogy vége legyen a meccsnek, és összeszedhessem az energiámat, hogy Aoival végre elkezdhessük a felkészülést Hiro érkezésére.