Elcseszett Generáció //Lassan Frissül, Mert Nyomi Vagyok//

Anyám!

 Gyerekek, el se hiszem, hogy ennyi ideig tartott, de végre elkészült az új fejezet, cserébe nagyon hosszú, és nagyon unalmas, az esetleges hibákért elnézést, amint több időm lesz, javítom, de már nagyon közzé akartam tenni ezt. Jó szórakozást hozzá! :D

Nem tudtam eldönteni, mi bosszantott jobban; McGalagony folyamatos fel-alá járkálása, vagy James rendíthetetlen ujjdobolása a mellettem lévő szék karfáján. Vagy húsz perce ülhettem az igazgatói irodában, és már-már azt hittem, felrobbannak az idegeim, mikor végre felcsaptak a zöld lángok a kandallóban, és kilépett közülük három alak. Az elsőben felismertem Ginevra Pottert, és ha nem bámult volna a válla mögül olyan hideg tekintettel az anyám, amitől akár egy dementornak is kedve támadt volna kabátot húzni, még izgultam is volna, amiért ismét találkozhattam kedvenc kviddicsjátékosommal.

James olyan fejet vágott, mintha akkor itattak volna meg vele egy kancsó romlott töklevet, és feltételeztem, hogy nekem se lehetett sokkal biztatóbb ábrázatom. Ám mikor megláttam édesanyám mögött a kissé kormos arcú Naomi nénit, rögtön fellélegeztem kicsit. Persze ez csak addig tartott, míg újra összefonódott a tekintetünk a merev állkapcsú Mrs Slade-del.

– Elnézést a késésért, Minerva, de csak most tudtam elszabadulni a minisztériumból – köszöntötte anya kimérten McGalagonyt. A megjelenése, mint mindig, most is tökéletes volt. Halványzöld, hivatali talár, gondosan hátratűzött frizura, tíz centis magassarkú, szigorú tekintet. Mellette nagynéném olyan volt, akár egy viharvert kiskutya, a kócos, szőke hajával, meg az égésfoltos munkaruhájával. Biztos megint volt egy elszabadult sárkány valahol, amiről neki kellett gondoskodnia.

– Igazgatónő – biccentett Naomi fáradtan, majd mindketten rám néztek. Míg Mrs Potter is köszöntötte McGalagonyt, én tekintetemet szorosan az asztalon álló citromporral teli üvegtálra függesztettem, és igyekeztem olyan mélyre süppedni a fotelban, amennyire csak lehetett. Nem gondoltam volna, hogy valaha is ezt fogom mondani, de hiányzott Aoi, aki a kis „baleset" óta semmilyen életjelet nem adott magáról. Bár érzékeltem őt valahol a tudatom mélyén, mégis képtelen voltam kapcsolatba lépni vele, pedig óriási szükségem lett volna valamiféle magyarázatra, vagy megnyugtatásra.

– Sajnos a körülményeket figyelembe véve nem mondhatnám, hogy örülök, hogy látom magukat – kezdte McGalagony és végre abbahagyta a járkálást, amivel már teljesen az agyamra ment. –, kérem, foglaljanak helyet! – lebegtetett mellénk septében három széket.

– Marisa, ülj rendesen! – sziszegte anyám, mikor leült mellém. Erre kelletlenül ugyan, de valamennyire kiegyenesedtem. Volt egy olyan érzésem, hogy nem ez a megfelelő időpont a visszapofázásra. – Mi történt pontosan?

– Mit csinált megint? – kérdezte James anyukája is kissé fáradtan, kezét fia vállán pihentetve. Anyám erre metszőn pillantott Mrs Potterre, de mielőtt felróhatta volna neki, hogy James már megint bajba kevert engem, McGalagony gyorsan közbeszólt.

– Miss Slade és Mr Potter nem ugyanazon ok miatt vannak itt, csupán mostanában annyira el vagyok úszva a munkával, hogy véletlenül egyszerre hívattam be őket. Azt hiszem, a súlyosabb esettel kellene kezdenünk – mondta az idős professzor asszony felém fordulva. Éreztem, ahogy anya megfeszül mellettem, de nem mertem ránézni.

– A lánya... – Erre a szóra anya összerezzent. Tudtam, hogy ebben a pillanatban mindent megadna azért, hogy ne az ő felelőssége legyek. – ... Megtámadott egy diákot, aki emiatt a gyengélkedőre került.

– Merlin szakállára – temette arcát tenyerébe elkeseredett szülőm, de mikor újra felnézett, már rendezte a vonásait. Ismertem ezt az arckifejezést... Felvette a bíró-stílust, ami azt jelenti, hogy a legjobb ügyvédeket megszégyenítő védőbeszédet fog lenyomni, amint megtud még pár információt az esetről. – Marisa, mit mondtál eddig?