Elcseszett Generáció //Lassan Frissül, Mert Nyomi Vagyok//

Egy hosszú nap margójára

 Dermedten vártam, hogy a többi elsős is beosztásra kerüljön. Az agyamban valamiféle megoldás után kutakodtam, de általában se túl hasznos szervem most is cserben hagyott. Féltem, mert anya amúgy is hajlamos az idegösszeroppanásra, és amikor én anno nem a Mardekárba kerültem... Félő volt, hogy baj történik. De öt év alatt túltette magát ezen a megrázkódtatáson, és inkább tökéletes(en seggfej) bátyámra, és reményteljes öcsémre fókuszált. Igyekezett minta-mardekárost nevelni Ericből, jól láthatóan kevés sikerrel.

Azzal nyugtattam magam, hogy anya képzeletbeli hierarchia-listáján a Hugrabug még mindig előkelőbb helyet foglalt el, mint a „neveletlen, ostoba Griffendél". McGalagony mondott valamilyen beszédet, amiben talán szerepelt az, hogy ne zaklassuk Fricset és hogy a Tiltott Rengeteg még mindig tiltott, valamint „Igen, Potter és Weasley, ez nektek szól!" továbbra sem szabad fürödni a tóban, főleg nem a polipot bosszantani. Meg jött egy új SVK tanár, de ez nem volt túl meglepő. Bár nem vagyok biztos benne, hogy ez pont így hangzott el, de nem is fontos, hiszen hamarosan megkezdődött a lakoma.

Alig bírtam ránézni a megjelenő finomságokra, pedig fél órával azelőtt még az éhhalál szélén éreztem magam. Az agyam szinte hangosan kattogott, amitől fejemben a diákok vidám zsivaja halk duruzsolássá tompult.

– Ris, jól vagy? – kérdezte a szemben ülő Cody, ezzel kirántva engem pesszimista gondolataim unalmas kis világából. – Kicsit lesápadtál.

– Persze, minden oké – feleltem. Akár el is mondhattam volna, hogy mi a helyzet, de nem akartam a srácot ezzel traktálni. Valószínűleg jobb dolga is van, mint engem pesztrálni. A fiú egy ideig még furcsán méregetett, de végül visszatért a beszélgetéséhez.

A lakoma lassan a végéhez közeledett, Hóborc újabb ostoba csínye (idén igyekezett a lehető legtöbb emberen keresztülszállni, kezdve a cseppet ideges tanári karral) kicsit mondjuk meggyorsította ezt a folyamatot. Nem bántam, kényelmetlenül éreztem magam, amiért Cody folyton rám nézett, és aggódtam Eric miatt. Hogy nem álltam a helyzet magaslatán, az is mutatja, hogy bár általában minden zöldséget háromméteres körzetben elkerülök, de a lakoma alatt egyetlen zellerszárat sikerült csak elrágcsálnom, azt is csak azért, hogy eltereljem a figyelmemet.

A vacsora végeztével olyan gyorsan próbáltam kimenekülni a Nagyteremből, amennyire csak lehetett, szerettem volna még Erickel beszélni egy kicsit, de a tumultus miatt sehogy se sikerült kislisszolnom.

– Griffendéles elsősök, ide hozzám! – hallatszott Rose kiáltása a tömegben. Újdonsült prefektusként kötelessége volt a kicsiknek utat mutatni. Barátnőmre nézve láttam, hogy nagyon élvezi a helyzetet, mindig is meg volt benne a dirigálásra való hajlam, de ez egyáltalán nem zavart, hiszen e nélkül nem biztos, hogy átvészeltem volna az első két évemet. Mellette persze ott feszített Corner is, aki büszkén düllesztette ki mellkasát, hogy minél jobban látszódjon a kis, piros jelvény.

Szerencsétlenségemre viszont mindenki előttem tömörült sorokba, és – mivel nem akartam mindenkit fellökni – alternatív megoldást kellett találnom a kijutásra, így csak felszökkentem a már üres asztalra, és megindultam a kijárat felé abban a reményben, hogy ott majd tudok beszélni Erickel.

– Slade, te meg mit csinálsz? – csattant Corner hangja, mire megálltam.

– Szerinted? – kérdeztem vissza szemeimet forgatva. – Természetesen pixikre vadászok.

– Ne gúnyolódj velem! Én, ha nem tudnád, pre...

– Prefektus vagy, igen, tudjuk – vágtam közbe, és késztetést éreztem rá, hogy arcba rúgjam. Innen fentről pont kényelmesen rátaposhattam volna. – Az egész rohadt iskola, sőt, még Mrs Norris is tudja, hogy prefektus lettél.