Elcseszett Generáció //Lassan Frissül, Mert Nyomi Vagyok//

A Tiltott Rengeteg

Én nem akartam büntetést. De hát mit tehet egy boszorkány, ha egy olyan részeg társaságba keveredik, ahol mindenki egy hiperaktív őrült? Mondjuk, így utólag belegondolva, simán elfuthattam volna, de a griffendéles részem (meg a meglehetősen magas véralkohol szintem) nem engedte, hogy cserben hagyjam a többieket.

Szombat este kétségbeesetten néztem az előttem elterülő, sötét Tiltott Rengeteget. Jobb oldalamon a hasonlóan jókedvű Scorpius Malfoy, Sean Corner, Fred Weasley és James Potter ácsorgott. Nem volt elég a másnaposság, a Tiltott Rengeteg, meg anyám várható rivallója, a tetejébe ezzel a három tesztoszteron-túltengéses idiótával kellett töltenem az időmet. Remek. Egyedül Fredtől várhattam némi lelki támogatást, bár bevallom, hogy ez nem nagyon nyugtatott meg. Minden azzal a hülye bulival kezdődött...

***

A Wilkinson-terem elképesztően nézett ki. Mindenfelé színes szappanbuborékok lebegtek, bennük mindenféle finomsággal, a falak mentén pedig annyi szeszes italt halmoztak fel, amennyit én még egy helyen sose láttam. A plafonról befőttesüvegek lógtak, amikben elvarázsolt mugli égők változtatták színüket a zene ritmusára.

Apropó, a zene... A terem végében felállítottak egy kis színpadot, amin Cody játszott pár évfolyamtársával együtt. A nagyrészüket még szinte sose láttam, de az egyik gitárnál felismertem a szívdöglesztő, végzős hollóhátast, Louis Weasleyt. Azért vicces, hogy ez a buli olyan legendás, hogy még a Louis-féle iskolaelsők is eljönnek, annak ellenére, hogy az iskola házirendjének nagyjából húsz pontját megszegjük ezzel.

– Na, ugye milyen királyok vagyunk? – jelent meg mellettem hirtelen egy vörös üstök.

– Nem rossz – vigyorodtam el, majd Fred karjával a vállamon elindultunk az italos pulthoz. Már nyúltam volna egy sörért, mikor egy kéz hirtelen megragadta az enyémet. Nagyot sóhajtva néztem fel az illetőre.

– Még mit nem! – kiáltott rám széles mosollyal az arcán James. Az év eleji elhatározásomhoz képest nem nagyon sikerült távol maradnom tőle.

– Mi bajod van, Potter?

– Nyugi, nem kell rögtön támadni! – nevetett a fiú, majd a vállunknál fogva megfordított minket Freddel, így többé-kevésbé újdonsült csapatunkkal nézhettem szembe. Mindenki kezében egy-egy felespohár díszelgett. – Először koccintunk a csapatra.

– James, én is akarok! – furakodott be Lily Roxanne és Darren között az általunk kialakított kis körbe.

– Csak szeretnéd, húgi – borzolta össze Lily vörös loboncát James. – Ebben a teremben senki se fog neked alkoholt adni, mert tudják, hogy különben eltöröm a karjukat.

– Ha jól emlékszem, az ő korában te se akartál kevésbé inni – jegyezte meg Maya szemből, mire kapott pár gyilkos pillantást kapitányunktól.

– Nem ez a lényeg – mondta, majd húga zsörtölődésével mit se törődve odanyújtott nekem és Frednek egy hasonló poharat, mint ami a többieknél is volt. Csak ekkor vettem észre, hogy valamilyen lila füst úszik az ital felett.

– Ez meg mi a franc – néztem kétkedőn a gomolygó füstöt. Biztos voltam benne, hogy ez nem valami hétköznapi ital.

– Ez a saját fejlesztésű Bomba-felesünk, bár az elnevezés még vita tárgya, ugyanis én az Intellektuális Itókára szavaztam – válaszolta Fred kissé sértődötten. – Csak a csapat tagjainak jár.

– Ha már itt tartunk, hol van Corner? – tette fel a kérdést Aiden. A szőke, göndör hajú fiú értetlenül forgolódott, hátha meglátja valahol azt a seggfejet. Bár nekem is feltűnt, hogy nem tisztel meg minket a jelenlétével, különösebben nem bántam, hogy élveznünk kell a hiányát.