Elcseszett Generáció //Lassan Frissül, Mert Nyomi Vagyok//

Elcseszett generáció

Hogyan lehet elrontani egy hétfő reggelt? Mármint, a puszta tényeken kívül, hogy hétfő van, meg reggel. Hát dupla bájitaltannal.

Ha jobban belegondolok, nem voltam rossz tanuló. Mindenből meg tudtam szerezni legalább a V-t, de a bájitaltan... Az átlagos (vagy inkább silány) teljesítményemet egyedül padtársaimnak sikerült egy kicsit feltornázni. Rose konkrétan mindenből jó volt, így az sem okozott neki nehézséget, hogy órákon az én szerencsétlenkedésemre is figyeljen. Hála Merlinnek, Albus - aki ugye újabban a padtársamként tengette mindennapjait - egy igazi bájitalzseni. Az ő segítségével sikerült átvészelnem a tavalyi vizsgát is.

Tehát az első tanítási napon a vesztesek híres nyugalmával, és egy bögre kávét szorongatva ültem az alagsori, bájitaltanteremnek nevezett kis lyuk előtt, a tanárra várva.

Lassan megérkezett a többi diák is, griffendélesek és mardekárosok vegyesen. Vidám csevegésük betöltötte a folyosót, bár ezeket néha megszakította egy-egy beszólás a két ház tagjai között. Amikor Albus is megérkezett, és letelepedett mellém a kőpadra, éppen Sean Corner és Scorpius Malfoy izgalmas verbális péniszméregetését hallgattam, és sajnáltam, hogy nem hoztam magammal valami rágcsát is a Nagyteremből. Igazán szórakoztató volt, és - griffendéles vagyok vagy sem - őszintén szurkoltam Malfoynak, hogy tiporja sárba annak az öntelt idiótának az önbecsülését.

- Ez annyira szánalmas - közölte Albus az előttünk kibontakozó jelenetet figyelve, ő kevésbé élvezte a látványt, mint én.

- Szép jó reggelt neked is! - válaszoltam vigyorogva, és belekortyoltam a kihűlő-félben lévő kávémba.

- Ha te mondod.

- Hűha, valaki a hippogriff bal oldalán ébredt - kuncogtam bele a bögrémbe. A kerámián egy fehér nyuszi kergetett egy sárga pillangót, de akárhogy ugrándozott, sehogy se érte el. Még Sadey csinálta nekem a tizenötödik születésnapomra, és imádtam.

- Bár csak az ébredéssel lett volna gond - mondta, miközben ujjaival a halántékát dörzsölte. - Egész éjjel azt hallgattam, ahogy Malfoyék valami ostoba merényletet terveznek Corner meg a bandája ellen. - Szóval most már nem is Scorp vagy Scorpius a megszólítás, hanem szimplán Malfoy. Tényleg nagyon összeveszhettek.

- Ez szuper - ragyogtam fel. Végre valaki, aki hozzám hasonló mértékben utálja azt a barmot.

- Ha te mondod - ismételte morogva a fiú, és fáradt arccal rám nézett. Csillogó, zöld szemei alatt szürke karikák sötétlettek. Tényleg nem alhatott sokat. Segítségképp felajánlottam neki a maradék kávémat, amit a fiú hálásan el is fogadott.

Kicsit mondjuk megkönnyeztem, ahogy láttam eltűnni az éltető, koffeines nedűt a csodás bögréből, de visszafogtam magam, és újra a Corner kontra Malfoy féle cicaharcot kezdtem figyelni. Már épp pálcát rántottak, és be akartam kiabálni, hogy „Bunyóó!", de ekkor, legnagyobb sajnálatomra (és többek nagy örömére) megjelent Barlow professzor, a bájitaltan tanár, aki egyben a Griffendél házvezetői posztját is betöltötte.

- Fiúk-fiúk! - szólt a tanerő meglátva a párbajozni készülő srácokat. - Biztos vagyok benne, hogy másképp is meg tudjátok oldani a gondjaitokat. Sokkal izgalmasabb lenne, ha egy jó kis hashajtó főzetet kevernétek a másik reggeli töklevébe, nem? - kacsintott a férfi, mire a fiúk bizonytalanul leengedték a pálcáikat.

- De professzor úr, ez undorító, mardekáros húzás lenne - válaszolt gúnytól fröcsögve Corner. A kis álszent! Tavaly ő és a bandája adtak kipattogós sütit azoknak a hollóhátasoknak, akik beszóltak neki meg az izomagyú haverjainak. Egy hétig ocsmány kelések voltak az arcukon.