Skarlátvörös ébredés

5.rész: Kötések és Információk

,,.... - Mindent meg fogok tenni, hogy te és én is rendben legyünk. Megpróbálom.- Nem tudom mi történt közte és köztem, de valami féle vonzást éreztem Will iránt. Átkaroltam a derekát, hogy megbizonyosodjak róla, így is lesz."

+++++++

Arra keltem, hogy egy a párnám mocorog. A párnám? Hogy mocoroghat egy párna? Felnéztem, és az alvó Will arcával találkoztam. A mellkasán volt a párnám. Bal karjával átölelte derekam, jobb kezét a feje alá téve aludt.
Nem tudom, hogy mikor kerültünk a kanapéra, de azt láttam, hogy már reggel van. A nap már fent volt. Egy kósza hajtincse belelógott a szemébe. Viszketett a kezem, hogy férre söpörjem. Majdnem odanyúltam, mikor Will kezdett el ébredezni. Visszaengedtem kezem, és próbáltam föl kelni. Még jó,hogy nincs ma suli. Már felültem, és álltam volna fel, de Will megfogta csuklóm. Ilyenkor olyan volt, mint egy kis fiú.
- Hova mész? - Félig lehunyt szemmel, és komás arccal beszélt. Gondolom még álmos.
- Aludj vissza! Megyek átöltözni. - Kiszabadítottam a csuklóm, majd felálltam a kanapéról. Még az ajtóból visszanéztem rá, aludt mint a bunda.
Aranyos volt.
Megnéztem a faliórát. 6:45-t mutatott. Így is többet aludtam, mint amennyit szokottam. Még mindenki aludt. Csöndben mentem fel a lépcsőn kisebb-nagyobb sikerrel. Elmentem átöltözni. Előtte még rendbe szedtem magam a fürdőben. Megtörülköztem, hajamat felkötöttem lófarókba. Egy bordó farmert, és egy kötött pulcsit vettem föl. Megnéztem menet közben a mobilom, hátha jött valami sms anyutól. Azt írta,hogy örül annak, hogy jól vagyok, és puszil. Gyorsan írtam egy választ. Majd lementem a konyhába.
Arra gondoltam, hogy most én csinálok valami reggelit. Elővettem pár tányért, serpenyőt, keverő tányért,és a hozzávalókat, majd neki álltam palacsintát csinálni.
Már 10 perce ténykedtem a konyhába, és jó ha 10 db palacsinta sikerült. Egy-két db persze a földön kötött ki. Mintha nem is én lennék. Aztán mikor hátra fordultam a tűzhelytől, hogy a konyhapultra rakjam a kész palacsintát, majdnem szívinfarktust kaptam. Will karba tett kézzel neki dőlve az ajtófélfának nézett engem. Csoda, hogy el nem ejtettem a tányért. Hogy tud valaki így setenkedni? Saját maga visz engem a sírba.
Will nagyon élvezte, hogy rám hozta a szívbajt, ugyanis egy fülig érő mosolyt kaptam.
- Te hogy tudod mindig a szívbajt hozni rám?! - Kaptam a jobb kezemmel a szívemhez.
- Én nem csináltam semmit. - Emelte fel maga elé védekezően a kezét. A vigyorgást nem hagyta abba.
- De igen, nagyon is.- kezdtem lenyugodni. A légzésem, és a szívverésem is normális lett. - Legközelebb ne setenkedj!
- Rendben. - Még mindig jó szórakozott rajtam, ahogy láttam. - Amúgy mióta tudsz palacsintát csinálni? - Jött közelebb a pulthoz, és vett le egyet.
- Anyukám kiskorom óta sokat dolgozik egy kórházban. Szinte sose volt otthon, amikor meg igen, akkor próbálta kialudni a műszakot. Így meg kellett tanulnom saját magamat ellátni. - Fordultam vissza a serpenyőben sülő következő adaghoz.
- És édesapád? Ha szabad megkérdeznem, ő hol volt? - kíváncsiságot véltem felvenni a hangjában, semmi gyanúsítást, hogy "akkor ő miért nem figyelt rád", csak kíváncsiság.
Egy hosszú csönd után megszólaltam.
- Még 6 éves koromban meghalt. Anya ezért is dolgozott sokat szerintem. Ő így próbálta feldolgozni apa halálát. De félre ne érts, nem haragszom anyura, hogy egyedül hagyott néha. Megtanultam önálló lenni. - Fordítottam meg a palacsintát.- Néha olyan mintha kezdeném elfelejteni, aztán ránézek a fotójára, és újra beugranak a közös emlékeink.
- Sajnálom. Mármint édesapádat.- Pár pillanat múlva folytatta. - Tudom milyen az, ha az emlékek kezdenek elmosódni. Az én szüleim is meghaltak. Éppen kirándulni mentünk, ahogy minden évben. Egyszer csak valami, vagy valaki előbukkant a sötétből, és aztán már csak arra emlékszem, hogy én a hideg földön fekszek, anyuék pedig vérben fekszenek. - Hátra fordultam. Már a bárszéken ült, és ökölbe szorította kezét. Gondolom az emlékekre.
- Sajnálom Will. - Nehéz lehetett neki. Míg én nekem még ott volt anya, addig Will mind a kettő szülőjét elvesztette. Bárcsak tudnék neki segíteni valamiben, hogy könnyebb legyen a gyásza.
- Már rég történt. Nehéz, de próbálok a szép emlékekre gondolni.
Próbáltam elterelni a témát és egy kicsit felvidítani.
- Egyél mielőtt még kihűl. - Toltam elé a palacsintát, és küldtem felé egy biztató mosolyt. Úgy láttam ráférne.
- Köszi. - Vette el, és vissza mosolygott.- Van hozzá juhar szirup?
- Asszem, mintha láttam volna....-túl gyorsan fordultam, és a forró serpenyőbe tenyereltem. Azt sem tudtam, hogy mit csináljak fájdalmamban. Egy halk kiáltás kiszökött a torkomból, de még gyorsan elfolytottam. Will gyorsan reagált. Megnyitotta a csapot a mosogató fölött, megfogta a kezem és a hideg víz alá tette. Mintha ezer tű szúrkált volna bennem. Aztán egy fokkal jobb lett.
- Hogy lehetsz ennyire felelőtlen? Sehol egy árny se, de veled elbán egy egyszerű serpenyő. Nehezebb lesz a dolgom mint gondoltam. - Egy apró félmosolyt láttam meg, de el is tűnt. Kiemelte a csap alól a jobb kezem, és benyúlt a fagyóba. Mikor visszafordult hozzám, kezében egy törölgetőt rakott rá a kezemre. A hirtelen ért jeges érzéstől, számra tettem a másik kezem. Will arcomhoz nyúlt és letörölt egy könnycseppet. Nem is vettem észre, hogy sírok.
- Ne haragudj, nem akartam még nagyobb fájdalmat okozni. - Szemlélte a kezem, miközben a borogatást rakott a kezemre és beszélt.
- Nem. Semmi baj. Csak egy kicsit fáj. - Rohadtul fájt, annyiszent.
- Ne hazudj! Látom rajtad, hogy hazudsz. Nem kell elrejteni előttem, hogy fáj. Ezt nyomd rá! Mindjárt jövök. - Ezzel ki is ment, majd két perc sem telt el, egy elsősegély dobozt hozott magával.
- Ezt el kell látni. Egy kicsit fájni fog.- fürkészte az arcomat.
Én meg csak bólintottam. 10 perc alatt ellátta a kezem, amennyire tudta bekente, lefertőtlenítette, majd bekötözte a kézfejem.
- Köszönöm. Úgy látszik elég szerencsétlen hercegnő vagyok én.
- Nem, szerintem nem lesz veled bajunk. Csak máskor vigyázz a serpenyőkkel. - Egy félmosollyal jutalmazott. Kedves tőle, hogy így gondoskodik rólam.
Valaki jött le éppen a lépcsőn, mert a lépcső az illető lépteire nyikorgott. Ana volt. Már fel volt öltözve. Gondolom főzni készült, mert mikor belépett éppen kötötte össze barna, haját.
- Kisasszony!!!... Mégis mi történt? - Egyből a kezemet látta, ahogy Will köti be.
- Csak ügyetlen voltam. Semmi komoly. - mosolyogtam rá, hogy megnyugodjon, de nem jött össze. -Máskor jobban figyeljen oda! - Aggódó tekintete vizslatott.
- Rendben. Legközelebb jobban figyelek.
- Will te mikor jöttél? - Ana most Will-re emelte tekintetét.
- Itt aludtam a nappaliban. Nem hagyhattam itt Ally-t minden védelem nélkül. - Ana bólintott, de mintha kétszer átgondolta volna a hallottakat. - Talán jobb, ha én most haza megyek. Át kéne öltöznöm. - Bóltottunk mind egyszerre. Nekem is még majd beszélnem kellene a nagyival. Tegnap mondta, hogy valamit megakar mutatni. Vajon mi lehet az? Will még egy utolsót rám nézett, majd kiment a konyhából, majd a házból is. Furcsa volt, hogy már nincs itt. Vissza fordultam a tűzhelyhez és félkézzel levettem a serpenyőt. Bele raktam a mosogatóba, majd ugyan ezt tettem a többi koszos edénnyel. Ana gyorsan kapcsolt, ahogy látta hogy mit is csinálok.
- Majd én kisasszony! Maga csak üljön le. Mindjárt készítek magának egy gyógyteát. - Sürgött-forgott a konyhában, addig én leültem az egyik bárszékre, hogy ne legyek útban.
- Köszönöm Ana. Nem tudod véletlenül, hogy a nagyi fölébredt-e már? - kérdőn néztem rá.
- Nem, nem tudom, de szerintem még alszik. - Fordult oda hozzám, ahogy pakolta el a már tiszta edényt. - Szerintem mindjárt felébred. A fiúk is reggelire biztos, hogy itt lesznek.
- Rendben. Köszönöm. - Néztem ahogy pakolja el az edényeket pakolja. - Biztos, hogy ne segítsek? - Vontam fel kérdőn a szemöldökön.
- Igen, biztos. Megcsinálom. Addig nyugodtan pihenj egy kicsit.- mosolygott rám a válla felett.
Bólintottam, hiszen sehogy nem tudnám rávenni, hogy engedjen segíteni.
Arra gondoltam, hogy kiülök a teraszon lévő hintaágyra. Kimentem a konyhából, felvettem a kanapéról az egyik plédet, és majd kiléptem a házból a teraszra. Leültem, majd néztem ki a fejemből. Hallgattam az ősz hangját.
A madarak énekét, ami még itt maradt. A fák suhogását, a levelek hullását. Hasonló volt, mint az álmaim. Ahogy itt ülök, és csak nézem az erdőt, minden elillan egy szempillantás alatt. Nem gondolok arra, hogy valami gonosz teremtmény elpusztíthat engem, és mindent ami csak él ezen a földön. Nem gondolok arra, hogy egy héttel ezelőtt, még minden normális volt. Suliba jártam, tanultam, anyu későig dolgozik, és nekem kell főznőm, takarítanom. Stb...csupa normális dolog.
Most meg megakar ölni egy veszélyes lény, hogy az ereje, és ő is kiszabadulhason erre a világra. Öt srác vigyázz rám a nap huszonnégy órájában, kiderül hogy valami erőt birtoklok, aminek fel kell ébrednie bennem, különben vége a világnak.
Csupa normális dolog...ironikus.