Skarlátvörös ébredés

2. rész: Múltam

,,...De azért egyre válaszolok. Will Black vagyok. A te őrződ..."

++++++

Nem értettem semmit. Azt hittem, hogy csak képzelődök.
- Megismételnéd?-kértem tőle. Hiszen azt hittem, hogy csak beképzeltem ezt az egészet.
Will, az "őrzőm", értetlenül nézett rám, majd a tekintete elkomorult, és tekintetében valami aggódás félét vettem észre.
- Igen Ally. Jól hallottad. Én a te őrződ vagyok. Ally..Ally...
Hangját már messziről hallottam. Valahogy az a megnyugtató hangja már távol volt. Messze.
-Hé, Ally! Össze ne ess nekem! Hallod Ally?!
Nem, már nem hallottam, és minden elsötétült.

++++++

Egy szobában tértem magamhoz. Nagyok pislogva felpróbáltam tornázni magam az ismeretlen ágyból, de ahogy próbáltam felülni, bele is nyílalt a fejembe a fájdalom. Fejemhez kaptam, és körbe néztem a "szobámban". A fehér, vékony függönyöm el volt húzva, de így is jött be egy kis napfény. A szobában, egy franciaágy, egy nagy ruhás szekrény tükörrel az egyik ajtaján. Egy fehér íróasztalt is láttam. Maga a szoba hasonlított annyiba, hogy szintén barackvirág színű volt. Az ablaknál egy párkány volt. Olyan mint a filmekben.
Egyszer csak nyílt a szoba ajtó és egy nálam talán egy-két évvel fiatalabb lány lány jött be.
- Örülök, hogy felébredtél. Nagymamád már vár rád.- mondta egy kicsit furcsa éllel a hangjában, de egy biztató mosolyt küldött felém.- Az én nevem, Ana.
- Szia, én Al...
- Tudom a neved Ally kisasszony. Mindent tudok rólad.
- Óóó...Megtudnád mondani, hogy hogyan kerültem ide?- először azt akartam megkérdezni, hogy miért "kisasszonyozott le" engem, de aztán inkább úgy döntöttem, hogy nem firtatom. De azért ez az egész furcsa érzést éreztetett velem.
- Nem emlékszel? Will hozott ide. Azt mondta, hogy megtámadtak titeket, de időben közbe avatkozott, és nem esett bajotok. De aztán elájultál, és Will idehozott.
Csak bólintottam, és próbáltam a hallottakat elemezni. Will egyedül hozott el, olyan messziről?
- Meddig aludtam?
- Majdnem egy napot.- válaszolta meg a kérdésemet Ana.
Olyan sokáig ki voltam ütve?
- Hol van a nagyi? Bocsánat a kérdésért, de honnan ismered a nagymamámat?-bátortalanul, de megkérdeztem, mert már ideje kíváncsi voltam erre.
- Elizabeth asszonyt, vagyis a te nagymamádat már nagyon régóta ismerem. Befogadott még kiskoromban. A szüleim meghaltak, testvérem pedig nincs.- mondta nekem Ana. Egyből könny gyűlt a szemembe, ha arra gondoltam, hogy mi lenne ha senkim nem lenne. Anya se lenne velem. Már csak ő maradt nekem.
- Sajnálom. Nem tudtam.
- Nincs semmi ami miatt bocsánatot kéne kérned.- nézett rám a semmit mondó arcával. Nem tudtam semmit kivenni rajta. Sem szomorúságot, sem elkeseredést. -Már nagyon régen történt. Szinte már nem is emlékszem a szüleimre.
Pár percig tartó csönd után megszólalt.
- A ruháid a szekrényben vannak, ugyanis megérkeztek a csomagjaid. A fürdő szobád ajtaja a ruhás szekrényed mellett van. Gondolom megszeretnél tisztálkodni.
Oda is néztem, és tényleg ott volt egy fehér, faajtó. Bólintottam.
- Elizabeth asszonyhoz menj, miután elkészültél. Már vár rád a kertben.- Ezzel a fordulattal kilépett az ajtón, és be is csukta azt.
Egyedül voltam. Nagy nehezen, de felkeltem az ágyból, és a szekrényből kivettem a tiszta fehérneműt, egy bővebb szabású bordó inget, egy szürke, szűkszárú farmert, és ezzel a pár ruhadarabbal a fürdő fele vettem az irányt.
Negyed óra alatt készen is lettem. A hajamat hagytam kiengedve. Lementem a lépcsőn, el a konyha és a nappali mellett, majd kinéztem a kertre néző ablakon. A nagyi tényleg kint volt. Éppen kertészkedett. Amióta csak az eszemet tudom, világ életében kertészkedett.
Kiléptem a házból, és a nagyihoz mentem. Nem fért a fejembe, hogy a nagyit miért hívta Ana "asszonynak". Mintha az "úrnője" lenne. Majd erre is rákérdezek. Mielőtt odaértem volna a virágos ágyáshoz, ahol a nagyim volt, meg is szólalt.
- Örülök, hogy fent vagy. Will aggódott érted.- Meglepődésemben meg is álltam az járdán.
- Will aggódott értem? Biztos, hogy csak félre értelmezted őt. Amúgy nagyi, miért hívtál el magadhoz? Mik voltak azok az izék, amikkel találkoztunk út közben Willel? Mi volt az ami miatt elmentek? Nagyi, mondd el!- magamon is meglepödtem, ahogy felemeltem a hangom. Kezdett minden rémleni. A szörnyek, vagy lények. Will keze a derekamon és a számon, ahogy próbál lefogni, hogy nyugodjak le. Mindenre emlékszem. A virág ültetésből felnézett rám nagymamám.
- Ally...sok minden van amit meg kell beszélnünk.- Na nem mondja komolyan.- De ennek nem itt van a helye.- Állt fel ültéből, és intett, hogy kövessem.
- Gyere. Menjünk be. Nehogy megfázz. Bementünk a házba. Ő bement a konyhába, én meg leültem nappaliban lévő kanapéra, és törökülésbe helyeztem a lábam. Meg is jelent nagymamám két bögre gőzölgő teával. Az egyiket odaadta nekem, majd leült a velem szemben lévő fotelba.
- Nagyi...Mik voltak azok a lények, árnyak amikkel találkoztunk Willel? Mi volt az a tárgy amitől eltűntek? És mi volt ez az egész?- próbáltam vissza fogni a hangom. De nagyon kíváncsi voltam már.
- Ally...Te egy nagy dolog része, kulcsa vagy. Te és még öt tárgy akadályozzátok meg, hogy a gonosz felébredjen erre a világra. Pontosabban a mi Monrose vérünk. Majdnem minden Monrose női leszármazott birtokol egy erőt, ami megakadályozza ezt. Rajtunk kívül még öt család minden első szülött fiai már évszázadok óta ezzel a kötelességel él.
- Milyen gonoszról beszél? Kik azok az őrzők? Várjunk...azt mondtad, hogy Monrose?- kérdeztem azt ami már egy ideje foglalkoztatott mióta kimondta az utolsó szót.
- Igen jól hallottad. Monrose. Vagyis Rose hercegnők. Mint már említettem mi akadályozzuk meg, hogy ez a gonosz teremtmény ereje és ő maga is felébredjen. Az őrzők, vagyis más szóval védelmezők, védik a Rose hercegnőket már hosszú-hosszú ideje. Ők is bírtokolnak erőket, annak érdekébe, hogy megvédjenek minket az elátkozott, alvilágból feljövő lényektől, és még mástól is. Ez nagyon hosszú történet. A lényeg, hogy az őrzőknek az hogy megvédjék a Rose hercegnőt, nekünk pedig az, hogy a világot védjük meg a feladat. A gonosz pedig egy olyan teremtmény aminek nem kéne léteznie egy világban sem...ez nem más mint az Onikarukum. Egy nagyon veszélyes teremtés,ami pusztulást hoz élőre és élettelenre egyaránt.
Na jó. A Nagyi szerintem túl sok bogyó vett be, de valahogy mindennek értelme lett. Bólintottam, és folytattam.
- Will azt mondta, hogy ő az őrzőm mielőtt elájultam volna. - Hangosan próbáltam gondolkodni.
- Mert az is. Ő az egyike az öt család fiúi közül akiknek kötelessége, hogy megvédjen téged. Azért hívtalak ide, mert az akadály amit a vérünk és az öt tárgy hozott létre még réges-régen, gyengülni kezdett. Már éreztem egy ideje. Ezért.
- De honnan tudod, hogy én rendelkezek ezzel az "erővel"?
- Onnan kisunokám, hogy amikor legutóljára itt voltatok észre vettem, hogy látod, érzékeled a másik oldalt. Rajzolgattál különböző lényeket, amiket rajtad kívül csak én láthattam. Néha elmélyülve nézted, vagy próbáltál beszélni az ártalmatlan alvilágból feljövő lényekkel. Tudtam, hogy te vagy az akiben meg van a Rose hercegnők ereje.-magyarázta nekem.
- De miért nem szóltál anyuéknak?- kezdtem fel emelni a hangom, de tudtam, hogy vissza kell fogom, ugyanis se nekem, se senkinek nem lenne jó ha kiborulnék.
- Azért,mert Carol és Matt nem tartoztak ehhez a világhoz. Carolba nem öröklődött tovább. Nem minden Monrose lány lesz Rose hercegnő. Nem tudom, hogy miért. Talán a sors. A lényeg, hogy ezért nem mondtam el.- nézett rám a nagyi a bögréjéből.- Tudtam, hogy ha eljön az ideje ez a beszélgetés le fog zajlani. Ezért nem éreztem szükségét.
- Ezt már értem, de nekem nincs semmi erőm. A mai napig nem láttam semmi "lényt" körülöttem. - Még mindig valami zavaros volt.
A Nagyi hümmögött valamit, mintha elgondolkodna. Aztán a sarokba mutatott.
- Látod azt ott?
- Mit? Kéne látnom valamit?- értetlenül bámultam a sarkot.
- Még nem ébredtél fel. Vagyis a benned lévő Rose hercegnő. Ezért. Kis korodban azért láttad őket, mert a gyerekek jobban érzékelik a másik oldalt, mint a felnőttek.
- És mikor fogok "felébredni"?
- Ez csak tőled függ. Ana elmond mindent amire, még kíváncsi vagy. Nekem van egy kis elintézni valóm.- Állt föl a fotelból. A konyhába menet megállt, és hátra fordult. - Ja és a város gimnáziumába fogsz járni. Nem akarom, hogy kihagyd az iskolát. Sokáig leszel itt. Will majd reggel jön és elkísér, mivel iskola társak lesztek.- mondta lazán a nagymamám, én meg szintén hátra kaptam a fejem erre az információra.
- Hogy mi? Na, de nagyi?!
- Nem érdekel. Nem lehetsz sehol egyedül addig amíg nem ébredsz fel. Ezért vannak az őrzők. Megvédenek téged.-felelte éllel a hangjában.
Ezzel a lendülettel el is tűnt a konyhában, én meg ott maradtam a kanapén és próbáltam megemészteni a hallottakat. Mi lesz velem? Miről beszélt a nagyi? Miért én?...

Sziasztok 😘 Jön a folytatás. Hamarosan... 😉
Puszi Me&Books.