Skarlátvörös ébredés

6.rész: Az első csapás

,,...5 perc múlva úton voltunk a pecsét helyéhez. Vajon mi fog történni? Ki akarja meggyengíteni? Ki akar ártani nekünk? Vajon épségben haza jövünk?
Csak reménykedni tudok, hogy mind hazaérünk. Épségben."

+++++++++

Miközben az erdőben mentünk a pecsét helyéhez, a Nagy Tölgy-höz, a fiúk minden irányba figyeltek. Bevallom őszintén...féltem. De bíztam bennük, hogy meg fognak védeni és ők is rendben lesznek.
Oda értünk.
Mind körbe néztünk. Sehol sem találtunk semmi gyanúsat. Aztán valaki erő löketett küldött felém. Mire reagálni tudtam már csak azt láttam, hogy Will védi ki testével, engem megvédve. Az Erő ellökött engem, és Will el együtt kerültünk a földre a többiektől pár méterre.
Eszméletlen volt. Hasán feküdt, orrából vér folyt. Én nekem csak a karom, és a lábam vérzett egy kicsit, de Will nem nézett ki jól. A többiekre néztem...éppen Dave lángokat küldött a számomra még ismeretlen támadóra, ugyanis a fa mindent eltakart az ellenségből. Max a levegőben harcolt egy másik támadóval akinek fekete szeme már messziről látszott. Sam Dave-nek segített szavaival, Gabriel "ágai" csak úgy löveltek ki a földből. Úgy láttam a többieket nem érte a csapás, gyorsan odakúsztam Will-hez. Még lélegzett, de nagy fájdalmai voltak. Látszott minden levegő vételnél. Hátára fordítottam, és rázogatni kezdtem vállát. Teljesen el voltam keseredve, ez az amit nem akartam. Ezt, hogy bármelyikük is feláldozza magát értem. Fejét az ölembe vettem. Egy-két kósza könnycsepp le is folyt arcomon és Will arcára estek.
- Ha van fent valaki, kérlek segítsetek!  Nem történhet ez meg, még nem! Kérlek!
Egy halk női hang szólt a fejemben, felismertem. Ez az álmaimban lévő nő hangja volt.
- Fogd meg a kezét! - lágy, nyugodt hangon szólt hozzám.
Úgy is tettem, ahogy mondta. Mindkét kezét a sajátomba vontam.
- Most képzeld el, ahogy a benned lévő összes vér egy erővé válik. Képzeld el, hogy az erőd beforrasztja a sebeit! Sejtről sejtre. - hangja végig olyan nyugodt volt, mint mikor egy tanár a diákkal egy veszélyes kémiai kísérletet csinál, és minden tettet figyelve csinál. Számomra ez olyan volt.
Nagy levegőt vettem, és próbáltam elképzelni mindent, úgy ahogy mondott. A vérem minden cseppje az ujjaimon keresztül erővé válik. Lehunytam a szemem és koncentráltam. Körülöttem fények repkedtek, mikor felnéztem. Olyanok voltak mint a szentjános bogarak.

Will szemei pedig kezdtek kinyílni. Nagyokat pislogva felnézett rám, én pedig megöleltem. Először nem is értette, de aztán ő is visszaölelt. Majd elengedett, két kezébe fogta arcom.
- Jól vagy? Nem esett bajod? - vizslatta az arcomat.
- Igen jól vagyok. És te? - Most én kémleltem az arcát.
- Én is. Nem tudom, hogy mi történt, de remekül vagyok. - Mosolygott rám. Láttam rajta, hogy tényleg jobban van.
- Én is örülök, hogy a gerlepár jobban van. - A hang irányába fordultunk. Egy ismerős arc bújt elő a fák takarásából. Josh Windsor.
Will ahogy meglátta, olyan gyorsan állt föl, hogy azt hittem megszédülök.
- Josh, ezt most abba kell hagynod!  Nem tudod, mit csinálsz! - Will hangjában a düh volt. Kezeit ökölbe szorította maga mellett, válla megfeszült, mint aki képes bármikor neki ugrani. Én tudtam, hogy megtenné.
- Ugyan miért? Hatalmasabb erőm van mint neked Black! Nincs esélyed ellenem! Ha nem adjátok át az ereklyét, mind meg fogtok halni! - Fenyegette meg Will-t és engem, majd rám vezette tekintetét.
- Legközelebb nem hibázom el. - Na ekkor Will jobb karja vörösben játszott, neki rontott Josh-nak. Ökle eltalálta Josh állát, de ettől még nem esett földre. Josh szintén támadt. Fekete erő hullámokat küldött felénk, Will jobb karját maga elé emelve pajzsként használta. Will megint támadt, ezúttal nagyobb erővel. Még a fiúkra néztem. Dave, Max, Sam és Gabriel mind ki voltak merülve. Nincs esélyük. Túl nagy az ellenfél ereje. Az Onikarukum túl sok szövetségest gyűjtött.
Valamit tennem kell. De mit? Még nem ébredtem fel. Mit csináljak? Ha nem teszek semmit, mind fogunk meghalunk.
Emlékeztem, hogy a nagyi, mielőtt elindultunk volna, átadott nekem négy olyan tárgyat amit még Will használt az árnyak és a lények ellen.
Elő vettem a zsebemből egyenként őket.
Mit is kell mondani rájuk? Will mit mondott?
...Eszembe jutott.
- Te, ki Mennyben és Földön átkozott vagy...Menj vissza az Alvilágba! Te nyugtalan, és elátkozott lélek kerülj el erről a világról! - és fölemeltem magam elé, a már izzó tárgyat. Engem nem égetett, de önmagából fény karokat engedett ki, és csapódott bele Josh-ba, majd társaiba. Mindenki meghökkent, de nem álltak le.