Skarlátvörös ébredés

4. rész: Támasz

,,.... Megfoglak védeni. Erre megesküszöm. Bármi legyen én megvédelek. - intézte szavait úgy, hogy csak én hallhassam.
Én meg visszaöleltem, arra gondoltra, hogy képes saját magát is feláldozni értem úgy, hogy még csak pár napja ismerjük egymást. Ezt nem hagyhatom. Nem dobhatja csak úgy el az életét. De jó a karjaiban lenni, és érezni tusfürdőjének illatát...."

++++++

Will elengedett, mikor észre vette,hogy Max-ék jönnek. Gondolom nem akart kérdéseket. Éppen elég volt az ami itt történt Josh-sal. Akkor Josh szemében valami sötétet és gonoszat láttam. A fekete szeme így is félelmet éreztetett bennem, de ahogy láttam a gonosz szikrákat közelebbről, jobban féltem mint eddig bármikor. Mi lett volna ha Will nem jön időben? Mi történt volna ha itt helyben végez velem? Vajon ő honnan tudta, hogy vagyok a Rose hercegnő? Rá kell kérdeznem Will-nél...muszáj.

Max és Dave már odaértek hozzánk.
Valószínűleg nem nézhettünk ki a legjobb formába, mert Max is kérdezte.
- Mi történt? Miért vágtok ilyen képet?- Will csak nézett ki a fejéből, keze ökölbe szorult, állkapcsa megfeszült, ahogy az emlékeket próbálta elővenni. Én meg még mindig sokkos állapotban voltam. Meg se tudtam szólalni. Will láthatta az arcomat, mert ő kezdett bele.
- Josh Wintors történt. Mire lejöttem már azt láttam, hogy Josh Ally-t a falnak löki. - csak még jobban kidagadtak az erei a nyakán.- Megfogom ölni! -Ezzel a lendülettel belerugott a szekrények egyikébe, ami be is horpadt. Egy pillanatra megijedtem, de az a kicsi érzés is eltűnt, ahogy láttam Will dühös tekintetét, de az aggódás jeleit vettem rajta észre.
- Hogy mi? Ally jól vagy?-már Dave is kapcsolt. Rám nézett, én meg bólintottam.
- Igen. Jól vagyok.
- De csak azért mert én időben itt voltam. Mi lett volna ha nem?- most bele ütött a szekrénybe.
- Will, ne használd a szekrényt boxzsáknak. - Max szólt hozzá.
Még jó, hogy az iskola nagy része már elment a Josh incidens előtt. Így nem láthattak semmit. Majd holnap a szekrények horpadását látják csak.
Max fogta Will vállát, és arrébb vitte a szekrényektől, mielőtt még többet üt beléjük. Dave pedig oda lépett mellém, és egy biztató mosolyt küldött felém, ami mintha azt mondta volna, "Nem lesz semmi baj.".
Kimentünk az iskola ajtaján, és azon az úton mentünk amin Will-el jöttem. Csöndben tettük meg a haza vezető útat. A három fiút ahogy láttam, harcra készen voltak. Fejüket felemelve figyelték az erdőt. Hallgatózták és figyeltek. Szóval ilyen őrzőnek lenni. Megvédeni bármi áron, azt amit védened kell. Ettől tartottam. Nem akarom, hogy miattam áldozzák föl magukat. De úgy látszik, hogy ők ezt már elhatározták. Nem tehetek semmit.

10 perc múlva oda értünk a nagyi kétemeltes házához. Dave és Max egyből mentek be. Valami finomat éreztem. Úgy látszik, hogy a fiúk itt vacsoráznak.
Will-hez fordultam. Az egyik vállára tettem a kezem, és magam felé fordítottam.
- Will. Ki ez a Josh? Honnan tudja, hogy én vagyok a Rose hercegnő? Mit akar tőlem? - Will rám vezette igéző, kék szemeit. A szemében csak féltést láttam.
- Josh az Onikarukum, a pusztító teremtmény egyik alattvalója. Ő döntött úgy, hogy a sötétséget választja. Ő volt a suli menője. Valahogy tudomást szerzett rólunk és az őrzői erőről, amit mi birtoklunk.- hangjából most semmit sem tudtam kivenni. Arcából annál inkább. Haragot és dühöt
- Erőt akart. Bármi áron. Hozzánk fordult mindig, és azt mondta, hogy bármit megkaphatunk,ha neki adjuk az erőnket.- folytatta Will. Én meg, próbtam befogadni azt amit mond.
- És? Látszólag valamit történt vele, mert láttam a szemében...a gonoszt. -Kerestem a szavakat hozzá.
- Igen, történt. Mi mindig tagadtuk, hogy bármi erőnk is lenne. Ő persze ezt nem nyelte be. - egy pillanatra azt hittem, hogy nem folytatja tovább, de aztán folytatta. - Pár napra eltűnt. Azt hittük leráztuk, de aztán mikor visszajött, mi akik erővel rendelkezünk észre vettük, hogy valami nagyon nincs rendben vele. Aztán láttuk, hogy egy csapat árnnyal, és alvilági lénnyel beszél, kommunikál. Akkor jöttünk rá, hogy az Onikarukum-hoz állt. Mert erőt akart. - mesélte el Will, de arcában most is dühöt véltem észre venni. Ökölbe szorította kezét. Én megfogtam két kezét, próbáltam megnyugtatni úgy ahogy ő próbált engem. Rám vezette tekintetét Will, egy pillanatra talán...meglepődött?
- Will...minden rendben lesz. Én is félek, de tudom, hogy ti mindent meg fogtok tenni annak érdekében, hogy velem ne történjen semmi. Bízom bennetek, benned. Annak ellenére, hogy alig ismerlek titeket megbízok bennetek. Érted? Nem lesz semmi baj.
- Amíg én élek, neked nem lesz semmi bajod. Ezt megígérhetem.- Nem akartam ezt hallani tőle, de tudom, hogy ez a kötelessége. Fel kell ébrednem mihamarabb, hogy megtudjam magam védeni. Így őket is tudom segíteni.
Bólintottam, és intettem, hogy menjünk be a házba. Követett be a házba. Ő bement az ebédlőbe a a fiúkhoz. Dave és Max hevesen magyaráztak egymásnak valamit ahogy láttam. Én pedig a konyhába mentem, kinyitottam az egyik szekrényt, és vettem be egy fájdalom csillapítót, ugyanis a fejem azóta nyilall, hogy találkoztunk Josh-sal. Egy pohár vízzel le is küldtem, majd hátra fordultam a pulttól. Ana épp kavargatta a tűzhelyen lévő nagy lábast. Meg kell hagyni jól tud főzni, az biztos.
Abbahagyta a kavargatást, és rám nézett.
- Jól van Ally kisasszony? Elég kimerültnek látszik. - vizslatta az arcomat.
- Igen, jól vagyok. Csak egy kicsit fáradt vagyok.- erőltettem magamra egy mosolyt, hogy megnyugodjon. Tényleg fáradt voltam. Mióta itt vagyok, jó ha 4 órát tudtam aludni. Folyton az a ismeretlen női és férfi hang van a fejemben. Mintha üzenni próbálnának, de nem jut el hozzám az üzenetük. Össze vagyok zavarodva.
Gondolataimból Ana hozott vissza.
- Akkor talán pihenjen le egy kicsit. -Egy biztató mosolyt küldött felém. - Majd felviszem a vacsorát, amint készen lesz.
- Köszönöm, de inkább még benézek a nagyihoz. Lenne pár kérdésem.- viszonoztam mosolyát, de lassan már kezdett az agyamra menni, hogy körülöttem mindenki aggódik értem. Nem fogok összetörni egy kis fáradtságtól.
Tudtam, hogy a nagyi kint van a kertben, mert mindig kint szokott lenni. Igazi kertész nagymama.
Elmentem az ebédlő mellett, ahogy elmentem előtte láttam, hogy Will éppen átkarolja Max fejét. Mintha megdorgálná. Nevettek mind a hárman. Ennek örültem. Örültem, hogy látom őket nevetni. Gyorsan kimentem mielőtt észre vennék a fáradt arcom, és újból kezdődik az aggódás. Ahogy fordultam neki mentem egy magas hosszú fekete hajú srácba. Szemüvegével okosnak, és kötelesség tudóan nézett ki. De arcán egy félmosolyt láttam, ahogy rá néztem.
- Bocsánat, nem figyeltem.
- Semmi baj. Ally vagy minden bizonnyal. Én Gabriel Adams vagyok.
- Már hallottam rólad. Te intézed azok az ügyeket, annak érdekében hogy ez az egész titokban maradjon. - vontam fel érdeklődően a szemöldököm. Ahogy jobban megnéztem láttam, hogy haja valószínűleg össze van kötve. De meg kell hagyni, jól állt neki.
- Igen. De csak kisebb dolgokat. Ha kell elsimítok pár dolgot, bemegyek a város házára, ilyesmi. - Egy barátságos mosolyt küldött felém. Valahogy olyan volt, mintha... tiszteletet mutatna nekem. Még meg kell ezt szoknom.- Elizabeth asszonynál szoktam még ténykedni. Épp tőle jövök. Will-kel már biztos találkoztál.
- Igen. Már találkoztunk. Nagyon örülök, hogy vannak mellettem. Mármint ti. - Javítottam ki a mondatot.
Erre Gabriel halk nevetésbe kezdett.
- Igen. Ezért vagyunk.- próbálta magát visszafogni. - Amúgy hogyan érzed magad? Úgy hallottam, hogy találkoztattok Will-el pár árnnyal, és lénnyel.
- Jól vagyok, köszönöm. Hála Will-nek. De azért remélem, hogy ő is jól van.
- Én úgy látom mind jól vannak.- nagy mosollyal nézett át vállam felett. Max- t még mindig tartó "fogságban", Dave pedig már szinte könnyezett a nevetéstől. Will is boldognak tűnt. Olyanok voltak, mintha testvérek lennének. Láthatta rajtam Gabriel, hogy mire gondolok, mert mesélni kezdett.
- Már gyerek koruk óta ismerik egymást. Mi mind öten már régóta ismerjük a másikat. Ezért leszünk majd jó őrzők, nemcsak téged védünk, hanem egymást is. - Együtt néztük ahogy Max próbált volna kiszabadulni kisebb-nagyobb sikerrel Will karjai közül.
- Will-nek a szülei már jó pár éve meghaltak. Egy démon, akit az Onikarukum irányított megölte őket, mikor kirándultak. Elizabeth asszony karolta fel. Aztán jött Max és Dave, na meg persze Sam. Jól össze barátkoztak, míg már olyanok voltak mint a testvérek. Én idősebb vagyok náluk, ezért én mindenre emlékszem. -Will szülei hallatán egy kósza könnycsepp le is folyt az arcomon. Gyorsan letöröltem mielőtt észre venné bárki is.
Max szólt ki.
- Gabriel segíts már, haver! Ez nem normális!- Na itt mindenki kiszakadt a röhögéstől.
- Talán jobb ha megyek, mielőtt megfolytják egymást! - nevetéstől könnyes szemébe néztem, és bólintottam. - Na, jó megyek már! -Szólt be Gabriel az ajtón, ahogy belépett a házba engem ott hagyva. Mosr éreztem azt, hogy még soha nem nevettem ennyit, mint mióta itt vagyok. Nem igazán voltak barátaim, így nem volt kivel jókat nevetni. De ők mások. Jól érzem itt magam.
Lementem a teraszra vezető lépcsőn, és a virágos kert felé vettem utam. A Nagyi éppen valami illatos liliom félét rakott gondosan a földbe.
- Szia Nagyi. Ráérsz?- kíváncsian kérdeztem meg tőle. - Kérdeznék valamit.
- Igen ráérek, de miközben beszélünk tedd magad hasznossá. Fogd meg légyszíves azt a ládát, hozd ide. - Bólintottam, és emeltem föl a különböző virágokkal teli ládát. Majd letettem a nagyi mellé. - Vegyél kesztyűt is, nehogy felsértsd a a kezed!- tanácsolta, én meg keresni kezdtem egy kertész kesztyűt.
- Na, mit szerettél volna kérdezni?-kérdezte mostmár.
- Az iskolában összefutottunk egy Josh Windsor nevű sráccal, de Will ott volt még időben, így nem történt semmi. Elmesélte nekem, hogy Josh erőt akart azután, hogy rájött, mi mások vagyunk. Azt is mondta, hogy Josh az erő érdekébe szövetkezett az Onikarukum-mal. Az Onikarukum miért tesz ilyeneket? Mi lesz ha Josh esetleg ellene szegül?
- Az nem fog megtörténni, ugyanis Josh ezzel hogy már a szövetségese lett, olyan lett mint egy hűséges eb. A hűség miatt nem fogja elárulni. Valamilyen hűség kapocs lett köztük, ezért Josh minden óhaját lesi az Onikarukum-nak.- miközben megválaszolta a kérdéseimet gondosan ültette el a petúniákat.
- Ally, nagyon vigyáznod kell Josh-sal! Lehet, hogy nem ő az egyetlen aki a gonosz mellé állt. Ezt tartsd észben.- nézett fel az rám.
- Rendben. Ígérem, hogy vigyázok.- sóhajottam egyet, mert még egy súlyt kapott a vállam, amit el kell bírnia. -Közben én is a virággal voltam elfoglalva, mintha ez lenne a világ legfontosabb teendője.
Úgy egy pár perccel később megszólalt a nagyi.
- Látsz ott valamit? - Mutatott kb. egy kétméterre lévő bokorhoz.
- Nem. Nem látok semmit. Kéne? - Néztem rá értetlenül. Nem értettem, mit kéne látnom.
- Még nem ébredtél fel. - Ezt úgy mondta, mintha csalódott volna bennem.
- Sajnálom nagyi, de nem tudom, hogy mit kéne tennem, annak érdekében, hogy "felébredjek". - Már nagyon kezdtem unni a tehetetlenséget. Nem tudtam semmit sem tenni.
- Majd holnap mutatok valamit, amikor felkeltél. Holnap nincs iskola, ugye? - Na ez már kíváncsivá tett.
- Nem, nem lesz. A tanárok elmennek valami kirándulásra.- ráztam meg a fejemet helyeslően. Már elültettem az egyik virágot. Fordultam a következőhöz.
- Azt hagyd, majd holnap befejezem. Menjünk be a házba. Már kezd lehűlni a levegő.- miközben felállt, húzott magával. Örültem neki, hogy bemegyek a házba. Most kivételesen úgy éreztem magam, hogy tudnék aludni. Mikor bementünk a házba, már nem volt hangzavar csak azt hallottuk, hogy éppen esznek a többiek. Ana mosogatót el pár poharat és edényt. Mentem volna már segíteni neki, de leintett,hogy majd ő megcsinálja. Közben egy mosolyt küldött nekem. Rábólintottam, ha ő szeretné csinálni akkor én nem ellenkezek. Benéztem az ebédlőbe. A nagyi akkor ült le az asztalfőhöz. Will és Max egymás mellett ökörködtek, Dave éppen olvasott valamit, Gabriel pedig Max-éket nézte. Intettem, hogy megyek aludni. Többiek elköszöntek tőlem, Will csak egy aggódó félmosolyt küldött. Örültem ha láttam mosolyogni.
Felmentem az emeletre, majd a szobámba. Kivettem a pizsamámat, és egy tiszta fehérneműt, majd a fürdő felé vettem az irányt. Jól esett egy kis zuhany. Azt hittem, hogy elfeledteti a mai napot a forró víz, de rosszul hittem. Kiléptem a kabinból, megtörülköztem, felvettem a ruhadarabokat. Visszamentem a szobába, és még eszembe volt, hogy anyut felhívjam. Már este kilenc volt. Kicsöng... Kicsöng...még egy csöngés. Nem vette fel. Biztos még mindig dolgozik. Küldtem neki egy SMS-t, hogy minden rendben. Próbáltam kizárni ebből az egészből,de rossz volt, hogy nem mondhattam el neki az igazat.
Leraktam az éjjeli szekrényemre a telefont, apa képe mellé. Ezt mindenképpen elakartam hozni. Ez a kép miatt emlékszem még rá. Ahogy a mosolyára nézek beugrik minden túrázás, az első táncok vele 5 évesen. A nappalinkban szólt a rádióból egy lassú szám, ő pedig keringőzni próbált volna velem. Rengeteget nevettünk, majd anya is bejött, akkor őt táncoltatta meg egy gyorsabb zenére. Mindannyian boldogok voltunk. A zene csak szólt, mi pedig nevettünk. De ez sem tartott sokáig.
Erre az emlékre halkan, hogy senki se hallja, folytak le a könnyeim. Nagyon hiányzott. Nála jobb apát nem is adhatott volna nekem az ég. Valamikor éjszaka álomba sírtam magam....