Skarlátvörös ébredés

9.rész: Emlékek és Meglepetés

,,....Újra és újra megtettem ezt, míg már se a szívem, se a bennem lakó erő le nem nyugodott. Elnyomtam.
Mostmár biztos amit éreztem.
Uralkodnom kell magamon, különben kárt tehetek valakibe. Esetleg Ally-be. Nem. Azt soha nem tenném. Tudom. Őt soha nem tudnám bántani.

++++++++++

Ally szemszöge :
Ma reggel mikor felkeltem Will-t találtam az ágyam melletti fotelben, és már át volt öltözve. Egy kockás takaró volt még rá terítve.
Feje a háttámlára hajtva, haja kócosan. Nem lehetett valami kényelmes, de ő itt maradt velem. Aranyos, és védelmező.
Oldalamra feküdtem, és csak néztem ahogy alszik. Kicsit "dejavu" érzésem lett.
Azon gondolkoztam, hogy mik történtek ebben a pár napban. Megtudtam, hogy a Mennyek háborújában mi történt, naplók az őseimről, elraboltak, majd kis híján meghaltunk és most itthon fekszek az ágyamban és nézem ahogy Will, akit még csak alig 2 hete ismerek, alszik.
Rengeteg minden történt.
2 héttel ezelőtt, még csak egy átlagos Pennsylvania-i lány voltam, aki alig látta dolgozó anyukáját. Suliba jártam, főztem, mostam és takarítottam. A jegyeim voltak a legnagyobb gondjaim, most pedig egy ősi, gonosz teremtmény alattvalói megakarnak ölni. Nekem meg valami örökölt erő lakozik bennem, és annak fel kell ébrednie, különben mindenki meghal.
Az élet szar!

Már egy ideje nézhettem Will-t, mikor elkezdett mocorogni. Takarója lejött a válláról. Odanyúltam, hogy megigazítsam. Erre a mozdulatomra elkezdett ébredezni.
- Ühm...Jó reggelt! - Motyogta mosolyogva. Közben nagyokat pislogott. - Hogy aludtál?
- Jó reggelt! Köszi. Nálad szerintem jobban. - Mosolyogtam rá. Ő erre vigyorogva felhúzta szemöldökét.
- Azért nem olyan rossz, így aludni.
- Aha. Meghiszem azt. - Most már kuncogtam.
Akármit mond én tudom, hogy neki az a fotel nem valami kényelmes alvásra. Nekem még talán, de mivel ő nagyobb mint én, így szerintem nem.
- Legközelebb ha itt akarsz maradni akkor a nappaliban is aludhatsz nyugodtan. Nem kell itt virrasztani mellettem. - Nyakamba húztam a takarómat. Már majdnem itt volt a tél.
- Legutóbb is a szobádból vittek el. El vagyok itt. - Fészkelte el magát a fotelba. Közben ő is jobban betakarózott. - Jobban vagy?
- Jobban, de azért még nem mondom azt hogy 100%-os vagyok. - Néha még éjszaka is bele-bele nyilallt a hátamba, vagy a karomba. A térdemről már ne is beszéljünk.
- Örülök, hogy jobban vagy. - Küldött felém egy biztató mosolyt.
Még néztük egymást aztán valami megcsapta az orromat.
- Te is érzed? - Szagoltam bele a levegőbe.
Will is ugyanazt csinálta mint én.
- Palacsinta? - Vonta kérdőn a szemöldökét.
- Aha. Mennünk kéne reggelizni. - Ajánlottam fel, mikor a gyomrom tudtunkra adta, hogy éhes vagyok.
- Aha. Igen. - Vigyorgott rám Will helyes mosolyával.
Próbáltam felülni, de elég nehézkesen sikerült. Will egyből segített. Majd mikor látta, hogy átvérzett a hátamon lévő kötés, elszörnyedt. Megint haragot és düht láttam arcán.
- Will....Nincs semmi baj. Majd átkötözöm. - Mosolyogtam rá. De ezt mintha nem is vette észre.
- Megyek szólok Ana-nak, hogy ha tud jöjjön fel. - Ezzel felállt és kiment.
Megértem, hogy nehezére esik így látni, de ebbe nem fogok bele halni. Majd begyógyul. Most fura volt, azt el kell ismernem.
Letettem a földre a lábamat, és ültem az ágy szélén. Éppen álltam volna fel, mikor Ana jött be egy elsősegély dobozzal.
- Ally kisasszony! Óvatosan! - Rohant is egyből hozzám. Kezét a vállamra tette, hogy segítsen.
- Ana...szerintem mind ketten tisztában vagyunk azzal, hogy nem vagyok rokkant nyugdíjas. Csak sebesült. Majd begyógyul. Nyugi. - Mosolyogtam rá. - De azért köszönöm. - Ez csak természetes, de azért jobban kéne vigyáznia. Will mondta, hogy átvérzett a kötés a hátán. Lecseréljük most vagy előtte meg akar fürdeni? -Kérdezte aggódó tekintettel.
- Először inkább lefürdök.
- Rendben. - Akkor én addig csinálok pár friss palacsintát. Mindjárt vissza jövök. - Elkísért a fürdőmig, majd kiment.
Nehezen, de levetkőztem. Aztán jött a neheze. A kötés. Lassan és óvatosan lehámoztam magamról.
Egy jó 154 perc alatt megfürödtem és felvettem a ruhadarabokat amiket behoztam magammal. Egy bő felsőt, hogy könnyű legyen cserélni a kötést, és egy fekete farmert vettem fel. Hajamat lófarókba kötöttem, sminkkel meg nem foglalkoztam. Csak egy kicsit szempillasprilát használtam.
Ahogy kiléptem a fürdőből nyílt a szobám ajtaja is.
- Itt is vagyok. Ülj le az ágyra, és húzd fel a pólód. - csináltam is amit mondott.
Újra kitisztította a sebet, majd bekötözte. Visszahajtottam a pólót, majd lassan ki is mentünk az ebédlőbe.
- Jó reggelt Ally! -Köszöntek majdnem egyszerre. Én erre csak kuncogtam, olyan aranyosak.
Max és Sam szája körül juhar szirup és nutella volt. Gabriel éppen valami papírokat töltött ki, Dave pedig szokása szerint olvasott.
Will pedig éppen egy tálba szedett palacsintát és öntötte le sziruppal.
- Sziasztok. Jó reggelt! - Ültem le asztal egyik végébe mosolyogva, mert boldog voltam.
- Tessék, ez a tied. -Rakta elém Will a tálat, mostmár a harag és a düh helyett boldogságot láttam. Ennek örültem.
- Köszönöm. Te már ettél? - Néztem fel rá.
- Igen. Még csak te nem ettél. - Ült le mellém. Közben szájához emelt egy narancsleves poharat.
- Óóó... Értem. - Kezdtem bele a palancsitába. Már nagyon éhes voltam, így most bármit megettem volna.
- És Ally jobban vagy? - Kérdezte Gabriel, felnézve a papírokból.
- Igen, már jobban. Köszönöm. Na és ti? Hogy vagytok?
- Jól, köszönjük. De mi gyorsabban gyógyulunk mint az emberek, így nekünk már csak pár karcolás maradt. - Mondta Dave mosolyogva. Úgy látszik tényleg jól vannak. Ez a lényeg.
- Van valami fejlemény most? - Kérdeztem, ugyanis kíváncsi voltam, hogy Josh-nak volt egy újabb húzása.
- Nem. Most minden nyugis, de azért figyeljünk. - Mondta Sam teli szájjal. Majdnem elröhögtem magam ahogy láttam mennyire ízlik neki a reggeli.
- Ez jó! Habár Josh-sal nem együtt járunk suliba?- kérdeztem felvont szemöldökkel. Hiszen ha odajárunk, akkor akár ott is próbálkozhat.
- De, sajnos. Azért én még nem hiszem, hogy most iskolába járna. Inkább lehet, hogy most elkerül minket. - Ezt már Will mondta. - De nem kell félned. Ha történne is valami, nem fog, mert mi ott leszünk. Rendben? - Nézett egyenesen a szemembe.
Bólintottam. Hiszem, hogy így is lesz.
- Ally kisasszony csörög a mobilja? - Szólt be az ebédlőbe Ana.
Vajon ki lehet az?
A kijelzőn "Anya" állt. A három nap alatt 30 nem fogadott hívással együtt. Úristen! Teljesen kiment a fejemből. Lehet, hogy ide is tart, vagy a rendőrséget hívta már. Atya ég!
Felvettem, és felálltam az asztaltól, majd kimentem a nappaliba.
- Szia Any...! - Nem tudtam befejezni, ugyanis nem hagyta.
- Allison Kate Monroe, hol a fenébe voltál majdnem 3 napig? Már azt hittem, hogy valami nagy baj történt! Halálra aggódtam magam. - Ó, ha azt tudná, hogy itt mik történtek! - Soha többé ne csinálj ilyet! Arról volt szó, hogy minden nap beszélünk, erre 3 napja semmi életjelet nem adtál! - Osztott ki anya. Megértem, hogy haragszik rám.
Óvatosan leültem a kanapéra, majd felhúztam a lábam.
- Bocsánat Anya. Sok minden összejött, és a telefon galyra ment. Meg tudod, hogy a nagyinál nem mindig működik a telefon. - Próbáltam jó okokat felsorolni neki.
- Ez igaz. - Hála az égnek bevette! - A nagyinál nem mindig működik. Na de akkor is azért valahogy írhattál volna, vagy valami. Ally, nagyon aggódtam.
- Kérlek ne haragudj! Ígérem mostmár minden nap írok, vagy hívlak.
- Rendben. - Éreztem hangján, hogy sóhajtott egyet ami azt jelenti, hogy elmúlt a veszély. - Na és mesélj, milyen a suli?
- Óóó... Hát az....