Skarlátvörös ébredés

8. rész: Bukás és Sebek

,,...-Nyugi kislány! Nem fogunk bántani, csak akkor ha ellenkezel.
A másiknál volt a kötél, és közelített felém.
Will kérlek... gyertek! Kérlek, kérlek istenem! Segíts! "

++++++++

Másnap reggel kék-zöld foltokkal ébredtem. A tegnap este...fájdalmas emlékem lesz.
Még mindig érzem, ahogy hozzám érnek, én ellenkezek, ők erre... megvernek. Hiába kértem, hogy hagyják abba,... Hiába.
Senki sem jött segíteni. Se Will, se a fiúk, se egy idegen. Senki. Már minden hitemet elvesztettem, hogy valaha is kijutok innen élve. Ha meghalok, az Onikarukum kiszabadul, és én akkor elbuktam mint Rose hercegnő.
Ez nem történhet meg! Nem és nem!
Mindenem sajgot. A lábam, a karom, a hátam. Mindenem. Két napja vagyok itt. Még enni és inni sem kaptam. Már biztos, hogy ha így akarnak kinyírni akkor sikerrel járnak.
Anya vajon hogy van? Már biztos, hogy a telefonom tele lesz az ő hívásaival.
Nyílt az ajtó. Újra az a fiú jött be aki összevert tegnap, asszem Alex-nek hívják. Vörös haja most is szanaszét állt.
- Jó reggelt Gyönyörűség! Hogy vagyunk ma? Én jól, és te? - Vigyora megint ott volt. Úgy csinál mintha tök normális lenne összeverni egy lányt.
Ez beteg.
Nem szólaltam semmit. Erre ő oda jött és lekevert nekem egyet. Éreztem, hogy melegség önti el a szám, majd folyik le az államon keresztül.
- Azt kérdeztem "Hogy vagyunk ma?". Nem hallottam a választ!
- Te beteg vagy. - Mondtam amennyire tudtam. - Miért csinálod ezt? - Néztem rá könnyfátylos tekintettel.
- Lehet, hogy beteg vagyok. - Vonta meg a vállát. - A nagyfönök azt mondta, hogy jelenésünk van. Szóval talpra. - Ment volna, majd hátra nézett. - Ja persze, ezeket elfelejtettem. - Visszajött majd a láncot leszedte a csőről. A karomon a lánc azon része ott maradt, hogy ne tudjak elszökni.
Nem értettem, hiszen járni se tudok. Hogy a francba szöknék volna el?
Kiráncigált az ajtón. Egy szűk folyosón voltunk. Olyan volt mint egy raktár épület folyosója.
A folyosó végén lévő szobába rángatott. Ahogy beléptünk látta, hogy vagy 20 ember bent van, és valamit tárgyalnak. Mikor meglátták, hogy én is itt vagyok, mind engem néztek. Amit eddig csináltak, most abbahagyták.
- Josh! Ide hoztam. -Lökött előre a lánccal, én pedig a földre estem. A ruháim már így is szakadtak és mocskosak voltak. Ahogy a földre estem a térdemet felsértette a beton, és vérezni kezdett.
Felnéztem és Josh-t láttam, ahogy engem néz. Oda jött hozzám, és leguggolt.
- Nos hercegnő, van egy rossz és egy jó hírem. A jó hír, hogy találkozni fogsz a kutyáiddal, a rossz hír az, hogy utoljára látod őket. Várjunk csak...mind a kettő jó hír...számunkra.- egy vigyor került arcára, a tömeg a teremben mind elkezdtek röhögni. Nekik ez szórakoztató, hiszen az Onikarukum az oka mindennek.
Josh hirtelen egy kendőt nyomott az arcomba, és én megint elájultam.

++++++

Will szemszöge :
Két nap. Két rohadt napja tűnt el, és sehol sem találjuk. Képes lennék felgyújtani az egész világot, csak hogy ő meglegyen.
A fiúk is mind ki vannak. Dave-en és Gabriel-en leginkább a lelkiismeret furdalást látom. Pedig nem ők tehetnek róla, hogy Ally eltűnt.

A fiúk már aggódnak értem, ugyanis nem eszek, nem alszok. De nem is tudok. Csak Ally-n jár az agyam, hogy most mi történhet vele. Ha kell porig égetem az egész földet!
Max, Gabriel és Sam elmentek járőrözni. Nekem azt mondták, jobb ha nem a csata mezőn esek össze, és jobb ha pihenek.
Megértem őket, de nem tudok.
Kint ültem a teraszon, és csak bámultam az erdőt, amit a múltkor Ally-vel néztem, csak most az ő helyén ülök. Értem már,hogy miért ide szeret ülni. Hallani az erdőt, és csak bámulni a még mindig vörös fákat.
Dave leült a teraszon lévő székek közül az egyikre, és ő is az erdőt kémlelte.
- Ugye tudod, hogy nem kell nekem bébicsősz? - azt már nem hittem el, hogy képesek voltak Dave-t bébicsősznek rakni mellém.
- Will...Tudom, hogy utálod, de szükség van rá. Napok óta nem eszel, nem alszol. Hogy fogsz majd harcolni, ha oda kerül a sor? - Ránéztem Dave-re, aki még mindig az erdőbe meredve beszélt. Tudtam, hogy igaza van, de ezt nem érti.
- Dave. Nem tudok pihenni, csak azt várni hogy Ally mikor esik be az ajtón! - Kicsit erősebben mondtam mint kellett volna. - Bocs haver. Nem akartalak leüvölteni. Csak...
- Csak nehéz. Igen tudom. De mi mind így vagyunk vele. Én itt voltam a házban. Az én hibám, hogy eltudták vinni. Ha nem alszom be, akkor még most is itt lenne. - Túrt a hajába idegesen. Majd tenyerébe temette arcát.
Rá raktam kezem a jobb vállára, mert az volt hozzám közelebb, és próbáltam megnyugtatni.
- Figyelj Dave! Nem te, és nem is Gabriel tehettek arról, hogy Ally-t elrabolták. Mind a ketten ki voltatok merülve. Ez csak természetes, hogy pihentetek. Josh így vagy úgy, de elvitte volna. Oké? - Ráztam meg a vállát.
Nem ők tehettek róla. Nem szabad magát ostorozni. Először én is így tettem, de aztán rájöttem, hogy semmi értelme.
- Oké Will...Várj. Az ott mi volt? - Nézett az erdőre.
- Mi? Én nem látok semmit. - Mostmár én is az erdőt néztem. Aztán egyszer csak...BUMM.
Egy hatalmas robbanás az erdő belsejéből. Csak azt láttuk, hogy hatalmas füst gomolyog felszállva a levegőbe.
- Will...Gabriel-ék ott vannak! - Mondta Dave, és már el is hagytuk a teraszt. Futottunk az erdőbe.