Skarlátvörös ébredés

24. rész: ,,Amikor futnom kellett volna"

,, - Ez azt jelenti, hogy nincs más csak Allison, aki az Onikarukum útjában áll. - Mondta ki azt, amit már én is magamban levezettem.

Anya a nagyiról rám vezette szemét és riadtan, aggódva a kezével az enyémért nyúlt. Meg fogta és megszorította. 

- Nem megyek el mellőled! Vigyázok rád! - Suttogta a fülembe Will, miközben megállás nélkül simogatta a karomat vagy a hajamat.

Én vagyok az egyetlen. Az egyetlen, aki megállíthatja a világ pusztulását. Aki megvédheti a szeretteimet. Nincs más akadály,....Csak én..."

+++++++++++++++++++++++

Will szemszöge: 

Nem akartam elhinni. Éppen, hogy egészben értünk haza, erre fel Josh és a bandája nem maradtak nyugton. Elvesztettük az utolsó ereklyét. Az utolsó idő húzót Ally számára.
Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy nem engedem ki a látómezőből. Nem hagyom magára, akármennyire is nem akarja vagy ezért idegesíteni fogom.
Ő a mindenem.
Csak Ő van nekem.

Eddig mikor elvesztett egy ereklyét szörnyű fájdalmai voltak. Már az első alkalomnál, mikor elvesztette az első ereklyét, és láttam milyen kínokat él át, akkor tudtam, hogy bármit megtennék azért, hogy többé ne élhesse át.

Most jöttem rá, hogy az előzőek semmik voltak ehhez képest. Az volt a legnehezebb, hogy ott voltam mellette, ott feküdtem mellette és nem tudtam semmit sem tenni a fájdalmai csökkentésért. Semmit.
Csak ott voltam és adtam a kezemet, beszéltem hozzá, pedig tudtam hogy valószínűleg nem hallja.

Ez volt a legrosszabb.

Most csak ketten vagyunk a szobában. A többiek kimentek. Amíg Ally aludt addig én kimentem és gyorsan lezuhanyoztam. Jó volt végre lemosni a csata porát és vérét. Azt akartam, hogy ennek az egésznek végre vége legyen. A zuhany alatt csak néztem a kezeimet. A jel most nem volt ott, de tudtam, hogy csak egy apró dühnek a szilánkja is képes elő hozni. Nem is kell düh hozzá.

Csak ránézek az én csodálatos Allymre és máris elfog a vágy. Az izgalom, mikor csak mi ketten vagyunk akkor az is elég ahhoz, hogy az önuralmam elveszni kezdjen. Na, de hogyan mondjam meg neki, hogy már szinte alig bírom magam tartani, mert akárhányszor csak mellette vagyok,mikor megérint, megérintem vagy csak érzem az illatát felkapcsolja bennem azt a bizonyos kapcsolót.

Már itt állok az ablaka előtt és nézem az őszi borús eget, ami esőre esetleg viharra figyelmeztet.

Mivel szinte itt laktam, így mindig volt itt váltás ruhám. Most csak egy szürke melegítő nadrág és egy fekete póló volt rajtam. Felkapcsoltam a fűtést a szobában, nehogy Ally megfázzon. Én valami különös oknál fogva nem fáztam. Éreztem, hogy belül meleg a vérem. Nem fáztam.

A fák már szinte megkopaszódtak, de voltak kitartóak, akik még tartották magukat és vörösben pompáztak. Voltak akik már csak sárgába és barnába öltözve álltak az avarban.
Eszembe jutott, hogy már majdnem három hónapja annak, hogy Ally ide jött.

Három hónap.

Három hónap alatt, márpedig elég sok minden történt. Nagyon sok.
Élet-halál közötti harcok. Ereklyék, hercegnő, őrzők, igék és persze minisztérium, valamint Josh.

Túl sok rossz történt Ally-vel mióta itt van. Túl sok. Nem hittem volna, azt sem hogy a szüleim halála után még lehetek igazán boldog. Márpedig lehetek. Ally-vel úgy érzem, tényleg élek. Ezt az érzést sose akarom elveszíteni.

- Olyan gyönyörű vagy!

Az ágy felé kaptam a fejemet és megláttam a sápadt, lila karikákkal szegélyezett szemű gyönyörű hercegnőmet, ahogy éppen engem néz mosolyogva.