Nyolcadik rész

6.2K 365 9
                                    


Miután befejeztük a szendvicsemet, még mindig Damon ölében ültem, ő pedig a karjait a derekamon tartotta. Békés perceket töltöttönk így el, én pedig kifejezetten élveztem. És ennek az idilli pillanatnak ott lett vége, hogy valami rácseppent a fejemre. Majd követte még kb száz ilyen. Elkezdett szakadni az eső. Én magamban szitkozódva, Damon pedig hangosan káromkodva állt fel a helyéről, majd elkezdtünk szaladni a fák elé. Félúton jártunk, mikor beugrott valami. Mégpedig hogy otthagytuk a táskáinkat, ami szarrá fog ázni. Szóval lefékeztem a sárba (ami nem volt jó ötlet), és zakóztam egy rohadt nagyot. Mindenem tiszta sár lett, és a hangra Damon is visszafordultt, de nem tudott semmit sem mondani, mivel felpattantam és visszarohantam a táskánkért. Amint rájött a szándékomra, odafutott hozzám és elvette a hátizsákját, majd újra együtt sprinteltünk a fákhoz. Az erdőbe beérve kissé megnyugodtam, mivel bár szeretem az esőt, azt nem, amikor ömlik rám. Kerestünk egy viszonylag száraz helyet, majd letáboroztunk.

-Jó hogy visszamentél értük. Eszembe sem jutottak.-mondta kis hallgatás után. Elmosolyodtam, de nem válaszoltam.-Fel kéne hívni a hadnagyot. Azt mondtam neki, hogy utolérjük, de ez nem nagyon működött.-nézett rám csillogó szemekkel, én pedig érett tizenkilenc évesként kinyújtottam rá a nyelvemet.

-Dilis.-rázta meg mosolyogva a fejét, majd elkezdett keresni valamit a táskájában. Az a valami pedig egy adó-vevő volt, amit be is kapcsolt.

-Stone hadnagy, itt Shades szakaszvezető. Hadnagy, hall engem?

-Itt Stone. Shades, nem úgy volt, hogy csak megállnak pihenni egy pár percet?- Stone hangjából kihallatszott az idegesség. Francba.

-De igen, viszont Shakorinak rohama lett, így nem tudtunk tovább menni. Nem bírt lábra állni.-mondta Damon monoton hangon. Apropó a lábam, rohadtul fájt. Észre sem vettem.

-Milyen típusu rohama?

-Pánikroham, hadnagy.Szerencsére sikerült megnyugtatnom.-itt rám nézett és kacsintott egye, mire én megforgattam a szemeimet.
-Rendben katona, szép munka. Viszont hat óra van, magukat pedig orán elhagytuk. Inkább menjenek vissza a táborba, ott pedig ha kérezik, mondja meg az okot. Shakori hogy van?

-A rohamának vége, azóta sem jelentkezett újabb. Járni már tud, úgyhogy indulunk is vissza a táborba.

-Rendben, induljanak. Kérek jelentést amint visszatértek.

-Természetesen hadnagy. Vége.-mondta Damon, majd kikapcsolta és eltette az adó-vevőt.-Na Indiánlány, indulhatunk?

-Felőlem. Mennyire vagyunk messze a tábortól?- alig várom hogy visszaérjünk. Leszakad a lábam, de Damonnek semmiképpen sem mondtam volna meg. Max lerohad a lábam. Megesik.

-Pár kilométer. Majd megállunk pihenni. Van még ételed és vized?

-Azt hiszem egy szendvicsem még van, feltéve ha nem etted meg azt is.-jelentőségteljesen néztem rá, mire kiröhögött.

-Ebben az esetben induljunk.-még végig sem mondta, de már el is indult, én pedig rohantam utána, mivel otthagyott. Szemét.

Már egy ideje sétálgattunk, de nem beszéltünk semmiről, én pedig utálom a nagy csendet. Viszont nekem kellett megtörnöm, mivel Shades hallgatott.

-Mesélsz egy kicsit magadról? A családodról, miért lettél katona...-kérdeztem. De amikor felém nézett... bár ne akartam volna róla bármit is megtudni. A szemében óriási fájdalmat láttam, szóval beletrafáltam abba, amibe nem kellett volna. Komolyan, érzékem van ehhez.-Damon, pihenjünk le. Nagyon fáj a lábam.- kínzás volt ezt kimondani, de így nincs indoka arra, miért ne mehetnénk tovább.

Katonaság? Ugyan kérlek...✔️Where stories live. Discover now