Katonaság? Ugyan kérlek...✔️

Tizedik rész

A könyvtárazás után beugrottam a szobámba és leraktam az éjjeliszekrényemre a könyvet, majd mentem edzésre. Újból Dave tartotta, viszont az eddigiekkel ellentétben most nem volt túl jó kedvében. Rengeteget futottunk és erősítettünk, ráadásul az átlagnál kédőbb engedett el minket. Hullaként vánszorogtunk vissza, de kivételesen a szobámba csak beugrottam a könyvemért, majd könyvtár felé vettem az irányt.

Benyitva a helységbe elkapott egy kisebb köhögőroham, mivel igencsak poros volt. Viszont, amint körbenéztem, az egyik eldugott sarokban, egy nagy ablak mellett felfedeztem egy fotelt. Maga a fotel fekete bőrből készült, rajta egy piros párna és egy szürke pokróc pihent. Leraktam a könyvemet, majd megragadtam a takarót és a párnát, és kiporoltam őket. Amint végeztem, beleültem a kényelmes fotelba, magamra terítettem a pokrócot, elhelyeztem a párnát és elkezdtem olvasni.

Elképzelésem sincs, mióta olvashattam amikor észrevettem valakit a polcok árnyékában. Az arcát nem tudtam kivenni, viszont az illető előjött a sötétből, így rögtön felismertem. Damon. Melegítőben és egy fekete Star Wars-os pólóban ácsorgott, az arcán széles vigyor ült. Elindult felém, majd letelepedett a fotelem karfájára és kivette a kezemből a könyvet.

-Mit keresel itt?-érdeklődtem.

-Jöttelek megnézni. Hamarosan vacsora. Tetszik a könyv?-forgatta a kötetet a kezében. Aztán hirtelen mellém csusszant a fotelba.-Menj egy kicsit arrébb.-lökdösött. Elkezdtem én is fészkelődni, aminek a végkifejlete az lett, hogy én félig Damon ölében ültem. Viszont a könyvem valahova elkeveredett, én pedig nekiálltam a keresésének.

-Nem láttad a könyvem?-kérdeztem Damont, miközben a takarómat emelgettem, ami teljesen rámcsavarodott. A végén már inkább egy bebábozódott hernyóra hasonlítottam, mint egy könyv után kutató lányra. Miután Damon volt olyan kedves, és végignézte a bénázásaimat, kiszabadított a takaróból, majd egyik kezével megragadta a derekamat és az ölébe húzott. Mielőtt kikértem volna magamnak, hogy mégis mi a rákot képzel, felmutatta a könyvemet.

-Köszi.-mosolyogtam rá hálásan. Viszont ő ahelyett, hogy hagyta volna, hadd másszak vissza, gy gyors mozdulattal magunkra terítette a plédet, majd egyik kezével átölelte a derekamat, a másikkal pedig kinyitotta a könyvet. Miután megkereste az oldalt, ahol tartottam, az állát a vállamra tette és elkezdett olvasni.

-Nem olvasod?-kérdezte úgy fél perc után, egem pedig kirázott a hideg, mert ahogy beszélt, a lehellete csiklandozta a nyakam.

-Nem úgy volt hogy mindjárt vacsi?-kérdeztem vissza, ezzel kikerülve a kérdést. De, valószínű, itt szuszogsz a nyakamba, én az öledben ülök, átkarolsz, és nekem olvasni van kedvem. Evidens.

-Az a hamarosan inkább olyan két óra múlva esedékes. Gondoltam csak bejövök és megnézlek.-mondta, majd becsukta a könyvet és ledobta a földre. A kötet halk puffanással érte el a padlót, Damon pedig belepuszilt a nyakamba. Nagyon jól esett, viszont eszembe jutott, talán nem lesz még egy ilyen meghitt pillanatunk, mint a mostani.

-Figyelj..-kezdtem volna neki, de megint kaptam egy puszit, ami egy kicsit elterelte a figyelmemet. -Damon... kérdezhetek valamit?-egy pillanatra sem hagyta abba a nyakam ostromlását, de közben belemormogott egy 'Igen'-t. Mély lélegzetet vettem, majd kiböktem.-Elmondod mi lett a családoddal?

Damon hirtelen megmerevedett, az állkapcsa megfeszült, a bőrömön pedig éreztem ahogy élesen beszívja a levegőt.Hátrafordítottam a fejemet hogy lássam az arcát, így összekapcsolódott a tekintetünk. Láttam rajta ahogy magában vívódik.