Katonaság? Ugyan kérlek...✔️

Harmadik rész

Mivel aludnom nem nagyon volt időm, Luce relaxált én pedig halálosan unatkoztam, gondoltam kidekorálom a szobánk unalmas, fehér falait. A táskámból elővettem a fotóimat és egyesével elkezdtem átnézni őket. Az első pár képen a barátaimmal, haverjaimmal voltam, utána jött két kép a mopszlimról, Alice-ről, egy-két kép a kedvenc színészeimről, egy a Pink Floyd-ról és végül a családi képek. Bár velük most nem épp a legjobb a kapcsolatom, azért természetesen hoztam párat. A legfölsőn a szüleimmel vagyok, a szalagavatómon, majd jött egy nagyon régi a nagyszüleimmel, a nagynénémékkel,, unokattesóimmal. Az utolsó kép volt a kedvencem, mivel azon mindenki rajta volt. A fotón tizennégy éves voltam és egész família rajta pózolt. Az emlékektől kissé elérzékenyültem és már csak arra lettem figyelmes, hogy a sós könnycseppek egymás után folynakle az arcomról. Gyorsan megtöröltem a szemem, hátha Luce nem veszi észre, de rácsesztem, mivel végignézte ahogy bőgök mint egy ovis. Ennyit a keménységről meg az erős Crystalról.

-Crys, jól vagy?-fürkészett Lucille, mire nemet intettem a fejemmel. Erre ő átvágtatott a szobán, ráhuppant az ágyamra és az ölelésébe vont, én visszaöleltem és úgy szorítottam mint egy plüsskecskét. Luce a hajamat simogatta, csitítgatott és próbált lenyugtatni.

-Crystal, a világért sem akarok tolakodó lenni, de..-kezdte mikor egy kicsit alábbhagyott a „taknyom-nyálam-egybefolyik" folyamat.-mi történt a családoddal? Mert ránéztél a képre és konkrétan rádjött a sírógörcs.-fejezte be mondatát, mire elhúzódtam és végig gondoltam magamban a dolgot. Merjem elmondani neki?

-Huhhh...nem is tudom hol kezdjem. Nagyjából az egész három évvel ezelőtt kezdődött. Én világéletemben inkább apás voltam, rengeteg időt töltöttem együtt apukámmal és imádtuk egymást. Anyával is jó volt a kapcsolatom, de ő mindig is féltékeny volt egy kicsit apura. Tizenhat éves koromban derült ki anya viszonya egy nála jóval fiatalabb sráccal. Ugye a szüleim elváltak, anya összeköltözött azzal a fiatal palival és engem is magukhoz invitált, hogy éljek velük együtt. Mivel nekem konkrétan hányingerem volt anyámtól és ugye maximálisan apa mellett álltam, természetesen hozzá költöztem és nem anyához, aki emiatt a mai napig meg van rám sértődve. Apával nagyon jól kijöttünk, mindig segítettem neki, de ő ettől függetlenül depressziós lett és az italhoz nyúlt. Bárhogy próbáltam, nem tudtam leszoktatni és a végén..-itt újra nekiláttam bőgni, de erőt vettem magamon és folytattam.-..és konkrétan tropára itta magát. Jelenleg egy otthonban van ahol ápolók gondozzák mivel mozdulni sem bír, akkorák a fádjalmai. Persze az anyám is marha jól reagált... a fiatal palija elhagyta, ami miatt és apa állapota miatt is engem hibáztat. Nekem meg annyira elegem lett, hogy elmentem a -most már volt- legjobb barátnőmhöz, aki anyámmal összebeszélt, és amíg náluk laktam, mindent megtett hogy megkeserítse az életem és vissza kelljen menjek ahhoz a boszorkányhoz. Mire nekem ez leesett, a barátnőm szülei kiraktak maguktól, és mivel máshova nem mehettem, ide jelentkeztem. Ezért néztem azt a képet annyira és ezért sírtam el magam. Mert a fotón még egy boldog családom volt, most meg alig van akárkim is.-fejeztem be, és legnagyobb meglepetésemre megkönnyebbültem attól, hogy valakinek kiönthettem a szívem. Lucille még közelebb vont magához és a hajamat simogatta. Sokáig csönd honolt közöttünk, de végül a vöröske megtörte.

-Crys, én..nagyon sajnálom. És még azt hittem hogy nekem van durva okom itt lenni...őszintén sajnálom apukádat meg ezt az egészet.-nézett le rám, mire hálásan rámosolyogtam, majd kibontakoztam öleléséből és elmentem a mosdókagylóhoz arcot mosni. A kisebb hipotermikus sokk után, amit a jéghideg víz okozott visszaültem az ágyra.

-Szerintem mennünk kéne. Nem akarok késni, mert Damon már így is pikkel rám.-szólaltam meg, mire Luce bólogatott, felpattant az ágyról és engem is felhúzott, majdelindultunk a folyosón, kiértünk az őpületből és megérkeztünk az akadálypályához.