Katonaság? Ugyan kérlek...✔️

Kilencedik rész

Öt nap. Öt rohadt nap telt el az erdőben tett kis „kalandunk" óta. Azóta, hogy kitálaltam Damonnek a családomról. Az utolsó emlékem az erdőben az, hogy átölel, én pedig elalszom a karjaiban. Utána az ágyamban ébredtem, egyedül. Luce nemsokkal az ébredésem után jött be, és sikítozva ugrott a nyakamba, majd rögtön kikérdezett mindenről, ami nélküle történt. Jó baráthoz híven mindent elmondtam, kivéve a farkasos részt. Arról nem kell tudnia.

Viszont még aznap jelenésem volt a tábor orvosánál. A kis „kivizsgálószobája" egy közepes méretű irodának felelt meg. Barátságos mogyoróbarna színűek a falak, van egy ablak, ami előtt egy íróasztal terül el. Jobbra egy orvosi ágy kap helyet balra pedig három irattartószekrény. A doki arra volt kíváncsi, mégis miért hagytam ki a jelentkezési lapomról az esetleges rohamokat. Én lesütött szemmel szabadkoztam, bár nem használt sokat. Gyorsan megvizsgált, majd négy nap edzésmentes napot írt ki nekem, mivel kissé megfáztam. Lábjegyzet: legközelebb ne rohangálj egy szál pólóban a szakadó esőben.

Szóval ma mehettem először edzeni, amit örömmel fogadtam. Gyorsan felkaptam a szokásos ruhámait, majd Luce-szal együtt rohantam ki az épületből. Ma is Dave tartotta az edzést, mint már öt napja. Luce állítása szerint mégcsak nem is látták Damont, pontosan a túra óta. Khmm.... remélem már kiheverte a farkast. Dave enyhébb volt velünk, kevesebbet futnunk és erősítenünk. Jár a keksz. Edzés után a többiek mentek reggelizni, ám én nem voltam éhes, így Stone irodája felé vettem az irányt. Bekopogtam, majd megvártam amíg behív.

-Jó reggelt hadnagy.-mondtam, majd szalutáltam egy gyorsat.

-Magának is katona. Mit akar? Kissé el vagyok havazva...

-Elnézést a zavarásért, csak egy kérésem lenne. Engedélyt szeretnék kérni, hogy a hétvégén kimenjek a hegyekbe egy kicsit sétálni az erdőben.-álltam elő a zseniális tervemmel.

-És mégis mit akar maga ott csinálni?-vonta fel a szemöldökét.

-Sétálni és élvezni a természetet, hadnagy.-add istenem hogy kimehessek!

-Rendben, nem bánom. Kap négy órát szombaton. Egyedül menne, vagy viszi a vörös bajkeverőt is?- oké, Luce nem egy mintakatona...

-Nem, egyedül mennék hadnagy.

-Rendben. Mehet!

-Köszönöm! További szép napot!-újabb szalutálás és már megyek is ki. Viszont amint kiléptem az ajtón, egy kéz tapadt a számra, majd elhúzott egy sarokba. Hirtelen megcsapott egy bizonyos mennyei illat, úgyhogy nem voltam meglepve, amikor Damonnal találtam szemben magam.

-Ez mégis mi volt?-kértem számon, de a tekintetem időközben elkalandozott az arcára. Pár napja nem borotválkozhatott, mivel kissé borostás volt az arca. A szemei fáradtságot sugároztak, úgyhogy nem alhatott valami jól.

-Te mi a halálért akarsz visszamenni abba a tetves erdőbe?!- a hangja idegesen csengett, de a kérdésemre nem válaszolt.

-Mégis honnan... Várjunk csak! Te hallgatóztál utánam?- oké, katona meg minden, de akkor is! Magánszféra, könyörgöm...

-Hát.. izé, nem, csak.. ott voltam az ajtó előtt, és meghallottam..-Damon zavarában elvörösödött, és zavartan vakargatta a tarkóját.-De nem mindegy? Biztos hogy nem mész vissza oda! Egyedül pedig pláne nem.-éés visszatért a régi, akaratos és magabiztos Damon.

-De igen rohadtul visszamegyek!-jelentettem ki határozottan.

-Veled megyek.-mondta hirtelen Damon. A szemeim kikerekedtek és majdnem elkapott a röhöghetnék. A múltkor is majd összefosta magát a farkastól, nem kell oda megint.