Katonaság? Ugyan kérlek...✔️

22. rész vagy mi a szösz

Amióta Damonnel együtt vagyunk, rengeteg idióta kis szokását és rigolyáját ismertem meg. Nem bírja elviselni, ha zavarják olvasás közben, vagy ha nem az övé az utolsó szó. Utálja a tejes dolgokat. Nem bír addig elaludni, amíg végig nem pörgette a nap eseményeit a fejében. Minden kajába képes vegetát tenni, még ha egyáltalán nem is illik hozzá. Gyűjti a régi könyveket, és nagyon nem rajong az új kiadásokért. Képes órákon át sértődött lenni, és egy szót sem szól ilyenkor.

Az első alkalommal, amikor eltávot kapott, három hétig volt velem. Terveim szerint minden pillanatát együtt töltöttük volna, kivétel nélkül. Akkor még nem tudtam, hogy ebbe a három hétbe pont beleesik egy bizonyos dátum.

Aznap reggel szó nélkül kelt ki mellőlem az ágyból. Lefőzött magának egy óriási bögre kávét, de egy falatot sem evett. Utána elővett egy fekete inget, amit magának kivasalt és felhúzta. Hozzá még egy ugyanolyan árnyalatú nadrágot, cipőt és övet társított. Majdnem fél órán keresztül készülődött, de nem árulta el mire. Konkrétan nem mondott semmit, amivel kivitt az észből. Mikor ment volna ki a lakásból, kérdőre vontam.

-Hova mész? -vontam fel a szemöldököm.

-El. Este jövök. -közölte tömören és érzelemmentesen, majd indult volna az útjára, mikor megragadtam a csuklóját és visszahúztam.

-Damon. Mi van most? Hova mész? Miért mész? Rosszat tettem? -biggyesztettem le az ajkam.

-Crystal, ne legyél gyerekes. Nem miattad megyek el. -csóválta a fejét.

-Akkor?

-Mert. Majd este visszajövök. -rántotta ki a kezét a szorításomból, majd kiment a lakásból. Annyira feldühített, hogy utána csörtettem.

-Komolyan mondom Damon Shades, ha most képes vagy egy épkézláb magyarázat nélkül itthagyni, mire visszaérsz én már nem leszek itt. -jelentettem ki határozottan és ingerülten. Damon visszafordult felém, de semmit nem tudtam leolvasni az arcáról.

-Mint minden évben, idén is elmegyek a halott családomhoz a temetőbe, és ott töltöm a napot. Akarsz még valamit? -a hangja durvának hatott a csendben, én pedig elszégyelltem magam és egy szó sem jött ki a torkomon. -Remek. Mint mondtam, este jövök. -zárta le a beszélgetést, majd elment.

Aznap este majdnem sírtam, mikor bocsánatot kértem tőle. Bár hivatalosan már felnőtt voltam, igazából mégis rettenetesen gyerekként viselkedtem. Azóta rendesen megjegyeztem azt a dátumot.

Mivel a napok telnek, múlnak, egyszer el kellett jönnie megint annak a napnak. Tudtam jól, hogy mi lesz, és ezért már előre felkészültem.

Előző este kivasaltam Damonnek az inget és mellé tettem a többi ruhadarabot is. Reggel még előtte felkeltem és megfőztem a kávéját. Kezemben a bögrével indultam vissza hozzá, de pont szembe jött velem. A haját elaludta és nyúzott volt, mint mindig ezen a napon. Kérdés nélkül nyomtam a kezébe a bögrét és csókoltam meg. Nem mondott semmit, de nem is kellett. Tudom hogy hálás, amiért nem hisztizek és segítek neki.

-Crys. -szólt utánam, mikor már a háló ajtajában álltam.

-Tudom. -biccentettem neki, mire egy hálás mosoly volt a válasz. Bevonszoltam magam az ágyig, majd visszafeküdtem aludni.

Damon

Kezemben két csokor virággal és három gyertyával álltam a sír előtt. Ápolt volt, a sírkő szépen letisztított. Sóhajtva léptem közelebb és elkezdtem a szokásos folyamatot. Először a virágokat tettem a tartókba. Egy csokor liliomot anyának, és egy csokor napraforgót Marie-nek, hisz ez volt aa kedvencük.