A fiú

7.rész

+++++++++++
Lucy szemszöge:
Miután Dave hazavitt, félve léptem be a házba. Nagyon ki fogok kapni...
-Itthon...vagyok...-nyögöm ki magam elé meredve. -Ezt mégis, hogy gondoltad?!-jön apu oda hozzám. A fején kidagadnak az erek, annyira ideges. Nem szólok semmit csak a padló szürkés színét tanulmányozom.-Tudod mennyire aggódtunk?! És ha megerőszakolt volna?! Hm?! Akkor mitcsináltál volna?! Mond csak!-na ne...ők is tudják, hogy Dave soha nem tenné meg. Persze megértem, hogy idegesek csak...Ahj.
-Sajnálom...-mondom még mindig lehajtott fejjel.
-Hát sajnálhatod is!-jön oda anya.
~~~~~~~~~~~
Kis idő múlva:
Sok veszekedés után, kiderült a büntim! Hurrá... 3hét szobafogság és minden nap lekell adnom ha hazaértem a telóm. Hát nem szuper...? De...az. És ami a legrosszabb, nem találkozhatok Daveval. Mivel ma még nálam lehet a telóm, ráírok az előbb említett személyre.
"Szia! Képzeld...anyuék eltiltottak tőled, szobafogságot kaptam és még a telóm is elfogják venni minden nap suli után...elég szar." Írom be ezt a jó kis hosszúcska üzenetet, amire szinte egyből jön a válasz.
"Szia baby! Hát az elég gázos...de ha gondolod átszökök esténként 😉." Hitetlenül nézem az üzenetét. Ez hülye... Felnevetek. Ez nagyon hülye!
"Aham, persze! Gyere csak!😂😂😂" erre csak egy ok-ot ír. Reméltem, hogy ír még de...nem így lett. Sajnos...
~~~~~~~~~
19:00
7 óra van. Nem tudom, hogy komolyan gondolta-e amit mondott, Dave. Nem hiszem, hogy átszökne. Olyan kis jó fiú. Kétlem, hogy... Gondolataimat nem tudom befejezni mert kopognak az ablakon. Csak nem?! Úristen!! Felugrok az ágyról és kinézek az ablakon. Dave ott áll mosolyogva az erkélyemen. Nem tudom, hogy jutott fel de most ez mindegy is szerintem.
-Szia Babe!-köszön, majd izmos karjaival ölelésbe von. Ahogy ölelem, valami keményet érzek az oldalánál. Mint valami fegyver. Nem, ez hülyeség! Elhessegetem ezeket az idióta gondolatokat és beszívom illatát.
-Hiányoztam?-néz le rám, miközben felvonja édi szemöldökeit. Elnevetem magam.
-Csak egy KICSIT!-rakom a hangsúlyt a kicsire. Mosolyogva közelebb hajol. Már várom, hogy puha ajkai az enyémhez érjenek, de ekkor megpuszil és röhögve bemegy a szobámba. Leül az ágyra és a telefonommal kezdi magát fényképezgetni. Durcisan megállok előtte.
-Mi a baj hercegnő?-kérdezi, ártatlanságot tettetve. Karba tett kézzel állok és bámulom mérgesen.-Jó jó. Tudom, hogy akarsz engem...de most nem kapsz meg. Még kicsi vagy!-na erre rávetődök. Bírkózni kezdünk. Egy idő után feladja, én pedig a derekára ülök.
-Azt akarom, hogy bocsánatot kérj!-mondom neki még mindig dühösen. Szerintem ő ezt a pillanatot nem éppen így képzelte el...
-Nem-mosolyog. Na várj csak! Csikizni próbálom. Meg sem moccan. Vigyorogva néz. Éppen szállnék le róla, mikor megfordít és változtat az előbbi helyzeten. Az álmom beugrik és ilyedten nézek rá.
-Na most Mivan?-nevet fel.-Elvitte a cica a nyelved?-viccelődik. Ha most megcsókol akkor én megütöm! Vagy lehet nem... Nem tudom... Akarom is meg nem is...egyszer csak csikizni kezd. Nevetve rángatózok.
-Neh-he he he.-próbálom mondani neki, hogy ne csinálja.
-Na! Netán nem csikis vagy Babe?-kérdezi vigyorogva. Egyre jobban rángatózok alatta.
-Haha-hagyd ab-ba kéh-hé-hérlek!-könyörgöm könnyekkel nevetve. Abbahagyja majd le száll rólam. Vigyorogva veszi elő a telefonját. Elmosolyodok és mellé ülök. A vállára hajtom a fejemet, ő pedig az a saját fejét az enyémre.