A fiú

11.rész

+++++++++++++
Lucy szemszöge:
Miútán rávettem magam, hogy ne sajnálkozzak magamon, eldöntöttem, hogy elmegyek Davehoz. Beszélgetnünk kéne mert ez így nagyon nem jó. Elindultam és egy 10 perc múlva már ott is voltam. Az ajtó nyitva volt, úgyhogy gondoltam bemegyek. Az előtérbe lépve valami rossz érzés fogott el, ami azt sugalltá, hogy nem kéne oda bemennem. Elhessegettem ezt a gondolatot. Gondoltam hülyeség. Beléptem a nappaliba mosolyogva, de egyből lefagyott arcomról a mosoly a látványtól ami fogadott. A kanapén volt egy csaj, akit alig takart ruha, és a làbai között feküdt ő. Ő, kiről azt gondoltam, hogy egy ártatlan kis fiú. Fájdalmas ezt látni. Jó tudom, hogy nem vagyok a csaja meg ilyesmi de akkor is szar érzés.
-Hahó! Elmennél?!-szólal meg a ribanc. A könnyeim előszöknének, ha hagynàm màr itt bőgnék. Dave teljesen lefagyott. Nem néz rám. Jobban is teszi!
-Pofád súlyba ribanc!-mondom neki, mire meglepődötten néz rám. Látom Dave arcán is a meglepődöttséget.
-Na most mi lesz? Elmenjek?-kérdezem. Természetesen a kérdést a srácnak szànom.
-Menj már!-mondja megint az az ágról szakadt.
-Hallod itt ki szólt hozzád?!-kezdem felidegesíteni magamat. A csajszi nem szól semmit.-Na látod! Dave? Elmenjek?-nézek rá. Nagy nehezen ràm néz. Sajnálatot látok a szemeiben. Nem érdekel... Azt hiszem... Nem bír megszólalni. Jólvan Dave ez egy egyértelmű válasz. Értem...
-Rendben...hát, további jó szórakozást.-mondom, majd kirohanok. Amikor kiérek már folynak a könnyeim. Csak futok. Azt sem tudom merre, csak el innen jó messze. Elesek, pont egy nagy sár tócsába. Hát ez a nap lehet ennél még jobb??? Lassan felkászálódok és haza megyek. Otthon nincs senki. Felmegyek és lezuhanyzok. Felveszek egy szürke maci nacit és egy rövid ujjú pólót. Leülök a TV elé, egy adag fagyival. Miközben majszolom, csak Daven jár a gondolatom. Nem járunk és tudom ez hülyeség, hogy kiakadtam, de hát mit tegyen az ember ha vannak érzései? Amikor megettem a fagyikát, akkor felmentem, hogy egy kis tudást erőltessek magamba és addig se figyeljek Davera.       Este 6-ig tanultam, utána olvastam, aztán lefeküdtem alukálni.                                                                              ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~                                                        ~1 héttel később~                                                    Már egy hete nem láttam és nem is beszéltem Daveval. Nem keresett... Hááát legalább tudom, hogy nem érez irántam semmit. Ez alatt az egy hét alatt kibékültem Jaceval. Nem jöttünk újra össze meg semmi, csak szimpla barátok vagyunk. Gondoltam lemegyek a boltba. Ahogy sétáltam és zenét hallgattam, bele mentem valakibe, aki szintén a telefonját nyomkodta. Felnézek rá és meglátom ~~dobpergés~ Davet. A szavam elakad és nem tudok semmit sem kinyögni. Ő vele ahogyan látom ugyanez van. Megpróbálok elmenni mellette, de megfogja a csuklómat. Mélyen egymás szemébe nézünk, majd én a csuklómra, amit szorít.     -Beszéljünk...-mondja, nem valami határozottan. Nagyot nyelek, majd bólintok. Elmegyünk hozzá és én leülök a kanapéra, de amint eszembe jut,hogy mit is láttam ezen a berendezésen, azonnal felugrok. Dave majdnem felröhög, mire én megütöm. Felemel és a konyhaasztalra rak. Lélegezni is alig tudok. A két lábam között áll és mélyen a szemembe néz. Egyre gyorsabban veszem a levegőt. Eléggé fura pózban vagyunk... Megsimítja az arcomat és a számat bámulja. Megnyalja ajkait, majd beleharap az alsó részébe. Átkarolom a nyakát, ezzel egy enyhe célzást adva neki. Nem is vár sokat. Lecsap ajkaimra. Csak úgy faljuk egymást. Annyira jól csókol...Hirtelen leveszi a pólómat és  ekkor......                                                                          ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~