A fiú

Tudom...

LUCY
Hazamentem ahol anyàm fogadott.
-Szia kicsim! Milyen napod volt?-kérdezi vidáman. Elsírom magamat. Nem bírom!
-Jaj drágám mi a baj?-rohan hozzám. Megölelem és dadogva elmondom neki.
-Dave!-mondom ki nagy nehezen.
-Mi?! Mitcsinált?!-kezd el idegeskedni. A Dave névre apu is bejön a szobába.
-Mivan azzal a hülyével?!-kérdezi ő is.
-Én...én szeretem!-jelentem ki. Egyre jobban sírok. Anyu a hátamat simogatja és közben aput nézi szomorúan.
-Jaj picim...Dave egy igazi bunkó! A céget is úgy vette el, hogy én azt nem is értettem. Fegyvert fogott rám. Tudod, hogy nem engedem, hogy veled legyen ugye?-néz rám szomorúan apám. Most aztán megnyugtatott...
-De én akkor is szeretem! Megakar ölni igen! De nem fog! Szeret!-ezt leginkább magamnak próbálom bebeszélni de félek, hogy nagy baromsàg az egész. Anyu kezeiből kivergődök és elszaladok. Kiszaladok a hàzból és megsem állok...Dave házáig.
Amikor odaérek, bekopogok. Nem jön semmi válasz. Lehet megint dug vagy nincs itthon, vagy megint dug. Inkább tuti, hogy dug! Minek is jöttem én ide?? Megfordulok és ott áll előttem a ház tulajdonosa. Mellkasában ütközök a nagy lendülettől.
-Hát te meg mit keresel itt?-kérdezi meglepetten. Végülis Ja...előbb még azt mondom neki, hogy utálom, most meg idejövök.
-Én csak...összevesztem a szüleimmel.-felnevet. Ez most komoly?!
-Én is baba. Na gyere be.-nyitja ki az ajtót nekem. Wow de durva. Mindketten összevesztünk a szüleinkkel.
Lassan bemegyünk a házba. Beszívom a térben terjengő Dave illatot. Imádom!
-Nem félsz?-kérdezi meg hirtelen.
-Nem. Miért kéne?-kérdezem.
-Meg is ölhetnélek...-mondja ki. Basszus erre nem is gondoltam, de úgysem fog.
-Nem fogsz. Nem ismerlek, de látom hogyan nézel rám.-sóhajtok.-Nem tudnàl megölni.-mondom neki, mire ő értetlen de ugyanakkor szomorú fejet vág. Olyan kis édes így.
-Honnan veszed? A nézésemmel is áttudlak verni.
-Nem tudsz Dave. Nem tudsz.-ülök le a kanapéra. A fiú követi példámat.
-Miért bízol bennem ennyire? Nem szolgáltam rá...
-Én...az a helyzet, hogy lehet kicsit szeretlek...-mondom ki nagyon nehezen. Daveke tátott szàjjal és elkerekedett szemekkel néz rám. Nagyot sóhajt.
-Lucy...én nem szeretlek...-mondja szomorúan. Na tessék! Ezt jó tudni. Torkomba hatalmas gombóc keletkezik.
-Tudom.-hazudok neki.
-Tudod...hétvégén lesz a szülinapom. Elviszel moziba?-kérdezem. Ez nagyon gáz, de nem érdekel jelen pillanatban. Elmosolyodik halványan, majd bólint. Rámosolygok és felállok.
-Hát akkor én inkább elmegyek.-mondom szomorúan.
-Mi?! Ne! Maradj nyugodtan!
-Dave nem akarok a terhedre lenni.-túrok bele a hajamba.
-So...nem vagy a terhemre.-valamit akart mondani de foggalmam sincs mi az, hogy so.
-Mindegy. Tényleg megyek.-nem akarok maradni mert ha elsírom magam az kicsit ciki.
-Jólvan te tudod. Vigyázz magadra!-mondja kedvesen mosolyogva aztán kienged az ajtón és én elmegyek. Az utcán sétálgatok amikor egyszercsak valaki befogja a számat. Kapálózni kezdek. Nem megyek ezzel semmire mert az illető, aki erősen tart egy rongyot nyom a számra. Mivan ha ezt Dave találta ki mert ő nem tudna megölni?? Másra már nem tudtam gondolni mert elkábúltam.

Sziasztok! ^-^
Remélem tetszett ez a rész!
Kérlek írjatok kommentet*-* és vote-oljatok!♥♥