A fiú

8.rész

Nézem mitcsinál a telefonján. Valami Rose-val beszélget. Elszomorodok és felállok. Mintha észre sem vette volna, tovább beszélget. Baby...ezt írta a csajnak. Baby...meg, hogy holnap várja, és egy kacsintós smiley. Mit érezhet irántam? Vannak egyáltalán irántam érzései? Olyan vagyok neki mint a testvére? Akkor miért becézget?? Most komolyan képes volt mellettem egy csajjal dumálni?? Én kinem nézném ezt belőle! Egy könnycsepp gördül le az arcomon arra gondolva, hogy kihasznál. Istenem...ez szörnyű. Lassan felnéz rám felvont szemöldökkel. Én csak bámulom őt könnycseppel az arcomon. Nagyot sóhajt. Biztos ez neki olyan uncsi! Velem lenni olyan szar lehet! Bocsika, hogy élek! Féltékeny vagyok...? Lehet...sajnos igen... Féltékeny vagyok. Elteszi a telefonját és farkasszemet nézünk. Olyan más most mint pár perccel ezelőtt.
-Mi a bajod??-kérdezi kicsit sem kedvesen. Ennek mi baja??? Hirtelen feleszmél és nagy szemekkel néz.-Öhm...mi a baj? Ezt akartam!-mondja ijedten. Valami nem stimmel... Ez mi a franc volt??
(Jelen: Na igen...itt már kezdett kiesni a szerepéből, de várjatok! Én naív kislány hittem neki. Ezek után még jó sokáig. Igaza van...naív vagyok. Mindig ezt vágta a fejemhez. Most meg nem tudom hol lehet. Keres? Vagy nem? Najó ezt majd később. Most térjünk is vissza a múltra...)
Nézek rá nagy szemekkel és tátott szájjal. Megrázom a fejem és oda megyek hozzá.
-Most menj el kérlek.-mondom neki kedvesen.
-Nem! Mondd meg. Mi a baj? Az előbbiért neharagudj! Ideges vagyok kicsit...-erre csak sóhajtok és elkezdem kiterelni az erkélyre.-Nemár Lucy! Lécci!-könyörög.
-Figyelj semmi bajom, csak egyedül szeretnék lenni. Menj Rose-hoz!-csúszik ki a számon. Felhúzza szemöldökeit, majd elkezd röhögni.
-Babe te most féltékeny vagy?-kérdezi még mindig nevetve. Haha...tényleg nagyon vicces! -Nem! Na de most fáradt vagyok! Menj kérlek...-bólint ès kimegy az erkélyre, majd eltűnik. Az àgyra vetem magamat és a párnába temetem az arcom. Lassan elalszok.
::::::::::::::::::
-Babe én most akarlak téged. De nem az ágyban.-mondja nekem a sötét alak. Nem tudom ki az. Egész testem remeg. Mit akarhat?!
-Ki-ki vagy??-kérdezem dadogva.
-Naaa baby mivan fel sem ismersz már?-közelebb jön és meglátom Dave-t egy pisztollyal a kezébe.-Bocs szívem, de én nem vagyok jó fiú. Maradok a rosszaknál.-a fegyvert rám emeli és lelő. Minden elsötétül. A fájdalom szétfeszíti mellkasom. Érzem...Már nem élek. Életemnek vége.
::::::::::::::::::
Reggel:
Fulladozva ugrok fel az ágyban, ülőhelyzetbe. Arcomról törölgetem,  izzadság cseppeimet. Ez az álom...basszus! Ez mi a franc volt?! Úristen!! Remegek egész testemben. Dave nem ilyen!! Ő sosem ölne meg senkit! Amit az álmom végén mondott...a fejemben maradt. ,,Bocs szívem, de én nem vagyok jó fiú. Maradok a rosszaknál." Te Jézus isten! Ő nem tenne ilyet!! Ő igenis jó fiú! Ő igenis szeret! Valahogyan talán...remélem!