•A hódítás• Markson ff

8. fejezet

Markról és Jacksonról sokat olvashattatok már, ugyhogy ebben a részben Jaebum és Jinyoung kapcsolatáról tudhatunk meg többet.
FIGYELEM: Ez a fejezet +18-as jeleneteket tartalmaz

Jaebum: Csak ülök a büfében. Körülöttem zsongnak a diákok, de én egy hangot sem hallok belőle. Az agyam kiürült, ahogy a szívem is. Csak egyetlen dolog jár a fejemben... A pillanat, amikor megérkeztem a nyári Művészeti táborba, ahol Jinyounggal voltunk vezetők. Látom magam előtt, ahogy megérkezek a táborba, vállamon a húsz kilós óriás sporttáskámmal, lihegve, izzadtan, és benyitok abba a bolha fingnyi szobába, amit nekem szántak és... Jinyoung áll ott a két összetolt ágy mellett, nagy szemekkel pislogva rám. Már ismertem akkor. De még mennyire! Egy éve, hogy szemezünk, de megszólítani nem mertem egyszer sem. Tudom, hogy hívják, milyen szakon van, még az év végi vizsga táncát is láttam, de... Ez a srác túl tökéletes ahhoz, hogy én akárcsak hozzá merjek szólni. Pedig őszintén, Im Jaebum nem az az ember, aki valaha is megijedt volna attól, hogy felcsípjen valakit. De Jinyoung... Jinyoungot nem lehet csak úgy "felcsípni". Ez a srác sokkal többet érdemel ennél.

Jinyoung: Végre megérkeztünk a tánc- és énektábor helyszínére, ahol természetesen mindkét szaknak volt egy-egy vezetője, és nekik egy-egy helyettesük. Ez alatt körülbelül annyit kell érteni, hogy a két szak egyetemi tanára kiadja a helyetteseknek a programot, elmondja, hogy körülbelül mit és hogyan képzel, utána bokros és halaszthatatlan teendőikre hivatkozva lényegében hazamennek, és majd valamelyik nap talán kinéznek, hogy mennek a dolgok. Nos, az egyik ilyen helyettes én lennék, a táncszakos. Már vagy fél órája megérkeztem és a külön vezetői szobába felvittem a hatalmas sporttáskányi cuccomat, és az összetolt ágyak jobb oldalára levágtam. Épphogy kinyitottam a táskámat, bevágódik az ajtó és... Szentséges atya úr isten. Nem, nem lehet, hogy pont ő, Ő legyen a másik helyettes. Jó, végül is mit vártam, ha egyszer annyira tökéletes, és tiszta és simogató meg elképesztő hangja van Im Jaebumnak! Már egy éve figyelem, de mindig csak távolról, hiába vagyunk évfolyamtársak, pontosan tudom, hogy nem vagyunk egy szinten. Elvégre, ki venne észre egy táncost, főleg, hogy az énekesek az évfolyamomon teljesen lenézik őket, mondván, hogy "amíg ők a színpad elején lesznek, addig mi majd a háttérben toporgunk...". Ehhez képest most ő is helyettes és egy szobában leszünk...

Jaebum: Nem tudom, hány percen át bámultunk egymásra Jinyounggal, míg nem az egyik tanár a folyosóról bekiált, hogy igyekezzünk, mert mennünk kell eligazításra. Összerezzenek a nem várt hangtól, majd egy gyors torokköszörülés után ledobom csak a cuccom, és elindulok. Aztán a vállam felett hátra nézek, és látom, hogy Jinyoung még mindig csak ott áll. Hát jó, akkor most törjük át azt a halvány falat, ami eddig köztünk volt. - Te nem jössz? - szólítom meg, most először, és szinte érzem, ahogy beleborzongok. Hozzá szóltam! "Beszéltem" Park Jinyounggal!! Jól van, Jaebum, nyugodj le. Ez még nem a világ mindenség. Majd ha válaszol...!

Jinyoung: Nem, nem akarok egy szobában lenni Jaebummal, én abba minimum bele fogok halni. És most meg rám néz, és beszél hozzám! Jó ég, fogalmam sincs, mit mondott, annyira lefoglalt a tény, hogy mozognak az ajkai, miközben rám néz... - Tessék? Mármint... én? - Park Jinyoung, egyedül vagy ebben az istenverte szobában, ki máshoz beszélne, úgy mégis... - Ne haragudj, nem figyeltem... - hát ez aztán az indítás, szép kis első benyomás.

Jaebum: Képtelen vagyok nem elvigyorodni a tényen, hogy nem hallotta, mit mondtam, és csak hebeg össze-vissza. Jó ég, ez a srác végtelenül cuki! - A megbeszélésre. Jössz? - mutatok az irányba, közben nagyon picit végig stírölve. A csípőjénél egy pillanatra megakad tekintetem. Láttam én már mit tud az a csípő, és most olyan közel van hozzám, mint talán még soha. Jól van, nem gondolunk semmi rosszra. Nem. Azt mondtam NEM!