Vérfarkas élet.

27 rész

-Na mi a helyzet?-érdeklődött egyből az én drága barátnőm Lisa.
-Megadta a doki a telefon számát, hogy hívhatom nyugodtan amikor akarom,bármilyen kérdéssel.
-Úú... Tetszel az orvosnak?-nem tudom honnan szedi ezeket...
-Te mit szívtál?-kérdeztem tőle úgy őszintén,mire csak kiröhögött..

Na mindegy tehát holnap vissza az egyetemre,  ezt a délutánt most pihennéssel töltöm.

Reggel egy vörös ruhát vettem fel,mert én megtehetem. A hajamnak a vége hullámos lett. Igazából nagyon tetszett a látvány.

-Te akarsz más pasit fogni?-Tay...
-Miért talán félsz hogy elhagylak?-kis mocsok vagyok most...
-Kicsit...-válaszoltam volna,de nem hagyta,mert az ajkai már az enyéimen voltak..
-Ezért a csókért  nem foglak.-közöltem miután végeztünk.

Gyalog mentem az egyetemre mert közel volt,a terembe beérve fura érzés fogott el.

-Reggelt.-köszönt Adam elnézest Adam professzor vagy "tanár" úr.
-Adam!Én ezt nem értem!-Jaaaj még el sem kezded semmit magyarázni már nem érti...
-Mit nem értesz?-kérdezett vissza kicsit flegmán.
-Shon miért nem jött vissza?- Uram segíts meg...
-Ezt talán beszéld meg Shonnal.

A napi unalom után úgy döntöttem felhívom  a doktort.

-Helló Zara vagyok.-köszöntem neki.
-Szia,na hogy vagy ma?-érdeklődött.
-Egész jól.Figyelj csak nem tudod hogy pontosan mennyi a várandósági idő,mert embernél más, a farkasnál megint más,és akkor ez most hogy van?-ezzel nem nagyon vagyok tisztában.
-Ezt nem tudom pontosan,de annyi biztos,hogy gyorsabban fejlődik a gyerek,mert mások a gének.
-Aha,értem és akkor két hét múlva ha megyek elvetetni az úgy szerinted késő?-a szívem a torkomban dobog.
-Nem tudom,miért pont két hét?-ez jogos kérdés.
-Mert egy félek,kettő meg nem szeretném olyan hamar,hogy meghalljon...-érzem ahogy mar belülről valami,valami fájdalom.
-Értem.Remélem nem lesz késő... Figyelj,nekem most mennem kell,de találkozzunk egy óra múlva nálam a rendelő előtt,s megyünk valahová oké?-ajánlotta fel.
-Persze,oké.

Na most van 3 óra,mire odaérek lesz 3:45 addig meg le tudok ülni a rendelő előtt...Oké akkor sétáljunk.

Én meg akarom tartani ezt a gyereket.
De mit fognak szólni a fiúk,Ajj nem mondom el nekik.Lesz ami lesz, ha kell fel nevelem egyedül.Erős és független nő vagyok.Meg ha a fiúk ellenzik is, itt van az orvos,Dr. Dallas.
Jó hangzik...Dr. Cameron Dallas.
Mindenki el tudja képzelni,persze nem az énekesről van szó,mert ugye ő énekes és nem orvos,de van más ilyen nevű ember is...

-Helló.-suttogta a fülembe Cameron , amivel megijesztett,és kizökkentett a gondolatritmusomból.
-Nee!-sikítottam fel,mire csak nevetett egyet.
-Mit csinálunk?-kérdezte mosolyogva.
-Beszélgessünk...-végülis ott maradtunk a rendelő előtt,a padon ülve.

Sokáig beszélgettünk, tényleg  több mint 3 órán át.Csak ültünk és beszélgettünk, úgy mindenről.

-Na gyere mostmár menjünk,kezd hideg lenni.
-De én jól vagyok.-erősködtem.
-Kezd esni az eső...-érvelt.
-Jól van akkor megyek.-próbáltam úgy tenni mint aki hisztizni szeretne.
-Gyere hazaviszlek,csak mondj egy lakcímet.-ajánlotta fel kedvesen.
-Ne.Az nem lenne jó ötlet.Nem szeretnék balhét a fiukkal.-el sem tudom képzelni mi lenne.
-Akkor meg ne érdekeljen.-mentünk az autója felé,ami egy fekete BMW volt.
-Tetszik ez az autó - szóltam mosolyogva.
-Azt mindjárt gondoltam...-nevetett.

Viszonylag hamar hazaszállított. Megköszöntem a fuvart,és a bejárati ajtó előtt kicsit vártam. Nem találtam a kulcsot és az ajtó pedig be volt zárva.

Sokáig álltam az ajtóban,leültem az ajtó előtt.Több mint 30 percet ültem az esőben...Fáztam és fáradt voltam.
Nekidőltem a falnak,és nem sokára el is aludtam.

Nem tudom mennyi idő telt el,de egyszer két erős kar emelt fel,és vitt be a házba.

-Nem nemtudom miért volt kint,hogy mióta volt kint.-idegeskedett megint Logan.
-Istenem!Nem hiszem el meg fog fázni...Tiszta hideg.-aggódott Taylor.
-Nem lesz semmi baja.-szólt Adam.
-Csak ne legyen neki semmi baja-mondta a sírás környékén álló Lisa.

Megvártam míg teljes lesz a csend.Kinyitottam a szemem de nem szóltam.
-Hogy vagy Hugi?-mióta az eszem tudom így szólít.
-Hát fázom,és fáradt vagyok...
-Elhiszem.-szólt Adam.
-Felmegyünk?-kérdezte Tay mosolyogva.
-Aham,viszont én nem tudok mozogni.
-Semmi baj...Majd én felviszlek.-kacsintott majd egy kisebb ováció kezdődött és tartott addig amíg fel nem mentünk.

A szobában teljes volt a csend,csak a mi lélegzet vételünk hallatszott. Gondolkodtam azon hogy mondjam el neki hogy babát várok,és ha igen akkor hogyan kezdjem el... Egyáltalán hogyan fogadná a hírt?Örülne neki vagy ideges lenne?

-Szerelmem mi a baj?Miért vagy ilyen szótlan?-kérdezte szomorúan.
-Tay...Figyelj én...Ne legyél ideges kérlek..!
-Nem leszek ideges,viszont mondd már!
-Én...terhes vagyok...-mondtam ki félve a reakciójától...

És itt vége ennek a résznek...Tudom sokáig nem volt rész, de mostmár lesz:)
Remélem tetszett ha igen akkor☆