Senkivel nem találkoztam a munkám során, aki ennyire nagy hatással lett volna rám, pedig elég közeli kapcsolatba kerültem a vendégeimmel. Mivel a szüleim meghaltak, kénytelen voltam saját magamat ellátni és egy gyors megoldás kellett, hogy fent tudj...
Végre elköltözhettem és élvezhettem a saját életemet. Kifizettem a tartozásomat abban a gusztustalan bordélyházban, így már szinte szabadon űzhettem a munkámat, a saját zsebembe. Nem, mintha kedvemre lett volna, hogy ezt csináljam, de mit tehettem volna? Sem egy normális állásra nem vettek volna fel ilyen képesítéssel, sem ilyen háttérrel. Ráadásul nem is állt szándékomban napi nyolc órát egy íróasztal mögött tölteni és lesni a főnök minden kívánságát. Az nem az én világom volt. Én a szabadságot szerettem, a függetlenséget és azt, hogy a saját magam főnöke lehettem.
- Menjünk, Dante - Sóhajtottam.
Felkaptam a kis macskahordozót magam mellől és elindultam az új házam felé. Már szerencsére minden be volt pakolva és el volt rendezve, már csak én és a cicám hiányoztunk onnan.
A ház nem volt nagy, éppen akkora, hogy egyedül, sőt akár ketten is boldogan elférhettünk volna benne, ha lett volna valakim. De nem volt és nem is akartam, hogy legyen. A munkám során éppen elég férfival kerültem kapcsolatba-sőt többel is, mint azt szerettem volna-, és nem volt arra szükségem, hogy itthon is kapjam az ívet és teljesítsek, ráadásul hallgathattam volna, hogy undorító munka és hagyjam ott vagy ő hagy el engem. Hát, viszlát!
Nem is volt olyan rossz igazából. Nem minden férfi volt undorító és durva, ráadásul akadtak visszatérő vendégeim. Nagyon jól fizetett, nekem pedig csak a hétköznapi szükségleteket kellett kielégíteni. És mivel elég régóta csináltam, úgymond felső kategóriába számítottam. Vagyis nem az útszélén álltam, hogy becserkésszem az áldozataimat, hanem csak igényes, gazdag férfiak hívhattak fel, hogy személyesen engem kérjenek az otthonukba. Éppen emiatt nem kellett attól tartanom, hogy kikkel fogom csinálni és milyen körülmények között. Nagyjából két éjszaka alatt megkerestem azt a pénzt, amit egy normális munkahelyen egy hónap alatt tennék meg.
Dante, a fekete cicám azonnal magáévá tette a sötétkék kanapét, ahogy kiszabadult a hordozójából. Mosolyogva néztem, ahogy tesz pár kört, aztán kényelmesen elhelyezkedik rajta.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Odasétáltam elé és leguggoltam. Megsimogattam a puha állatot, amire ő egy elégedett dorombolással felelt.
- Elfáradtál, igaz? - Sóhajtottam. - Én is.
Nem éreztem szükségét senkinek ebben a házban. Dante és én jól elvoltunk, ha kellett, neki elmondhattam minden problémámat, csendben végighallgatott és nem nyávogott közbe. Elfogadott olyannak, amilyen voltam és nekem nem is kellett több.
Feltápászkodtam a földről és körbenéztem a házban. Minden bútor a helyén, már csak a bőröndjeimből kellett, hogy kipakoljak. Vettem egy mély levegőt és helyette Dante mellé vetettem magam a kanapéra. A hirtelen ugrástól a cica is megugrott én pedig nevetve figyeltem a felborzolt szórét.
- Csak én voltam, gyere ide - Vettem fel nevetve és a mellkasomra tettem.
Ő összegubózódott és a nyaka nyújtásával próbált még több simogatáshoz jutni. Megadtam neki és megvakargattam a füle tövét, mert azt nagyon szerette. A mellkasom is berezegett az erős dorombolásától.
