A szomszéd srác

21.

*Taehyung POV*

A homlokomat a tenyerembe fektettem, ahogy vártam. Az íróasztalom tele volt, még megcsinálásra váró papírmunkákkal, aláírásra váró tervekkel és jóváhagyásra epekedő felvetésekkel. És megcsináltam? Persze, hiszen azért vannak még mindig előttem... Folyamatosan azon törtem a fejemet, hogy mekkora farok vagyok és bár ezen nem kellett sokat gondolkodnom, mert már az első másodpercben tudtam, hogy az vagyok, mégis miféle ember lettem volna, ha nem ostorozom magam folyamatosan a történtek miatt?

- Igen? - Lépett be az irodámba az egyik alkalmazottam.

Egykedvűen, kifejezéstelenül felnéztem rá és rámutattam az ajtó mellett lévő dobozra.

- Azt add fel - Kértem erélyesen. 

A férfi felemelte a dobozt és körbeforgatta, hogy megnézze a címet és hogy minden rajta van e aminek lennie kell.

- Itt laksz te is, főnök, nem? - Mutatott a kék filctollal vésett utcanévre.

Bólintottam, de nem néztem rá, hanem a papírhalommal voltam elfoglalva a kezeim között.

- Akkor miért hoztad be ide, hogy adjam fel? Nem lett volna egyszerűbb odavinni? - Mutatott a házszámra, ami majdnem megegyezett az enyémmel. 

Hátradőltem a székemben és idegesen néztem az idétlenül vigyorgó férfira.

- Azért, mert én azt mondtam - Válaszoltam egyszerűen. - Ha azt kérem, hogy menj el hozzám, pakold össze a zoknijaimat, hozd ide, majd add fel postán nekem, akkor te mész és megcsinálod. Értve vagyok? 

Hangom mély volt és a szokottnál is morgósabb, tónusosabb. Ideges voltam és ezt bárki láthatta rajtam, de erre még neki áll és megkérdőjelezi a döntéseimet.

- Igen - Bólintott zavartan.

Felvontam a szemöldököm, ahogy még mindig az ajtóban állt.

- Még valami? - Kérdeztem cinikusan.

A férfi nem válaszolt, csak észrevette magát és kihúzta a valagát az irodámból. Sóhajtottam egyet és hátracsaptam magam a székemben.

- Ajtó? - Kiáltottam el magam. - Itt mindenki egy kibaszott barlangban nőtt fel?

Morgásomra egyszerre hárman ugrottak fel és nyúltak az ajtó kilincséért, hogy bezárják a fatökű után, aki nyúlcipőt vett a postára. Megdörgöltem az orrnyergemet és vettem egy mély levegőt. Nem kellene ilyennek lennem az alkalmazottaimmal, nem tehetnek ők semmiről. Nem tehetnek arról, hogy egy taj paraszt, vadbarom, élettelen vasfaszú főnökük van, aki még bocsánatot kérni is képtelen négy napja attól a szerencsétlen nőtől. A dobozban, amit most neki küldtem el, a fehérneműit tettem és egy bocsánatkérő cetlit. Tudom, hogy egy 'Ne haragudj, hülye voltam. Bocsáss meg!' édes kevés, de mégis több, mint a semmi.

Lisa-t négy napja húztam fel a váratlan megmozdulásommal és azóta nem hallottam hírét. Kétszer láttam őt azóta, teljes harci díszben beszállni az autójába és munkába menni, de ennyi. Nem állt meg, ha szólítottam, nem nyitotta ki az ajtót nekem, még az olcsó trükkjeimen is átlátott, amikor egy szerencsétlen nőt kértem meg az utcában, hogy kopogjon be hozzá, arra hivatkozva, hogy elveszett a kutyája. Én addig az ajtó mellett álltam, hogy ha kinézett, ne lásson meg, de tisztában volt az álcámmal. Okos volt és rendkívül dühös. Az utóbbi időben, ahogy észrevettem, nemhogy kiengedve nem hagyta a haját, még a fonat sem volt elég, egy szoros, apró kontyba gyömöszölte a feje tetején, hogy a copfot se legyen senkinek kedve a kezébe vennie. Tudtam, hogy van valami, ami miatt ennyire dühös és az nem csak a nyamvadt szabálya. Nem lehetett ennyire felhúznia magát egy apró érintésen. Tudtam, hogy van valami a háttérben és ennek az okát nem tudtam, ami még jobban idegesített, hiszen így még inkább tanácstalan voltam azt tekintve, hogyan is engeszteljem ki. 

------

*Lisa POV*

- Mondtam már, hogy te vagy a mindenem? - Bújtattam az orromat Dante buksijának selymes szőrébe. - Persze, hogy mondtam.

Sóhajtottam egy hatalmasat és ujjaimmal áttúrtam a fürtjeimet. A napokban a hajamat egy hajhagyma szédítő kontyban hordtam, hogy elkerüljem a Taehyung-féle baleseteket és esetlegesen a fonatomat se legyen senkinek az eszébe véve megragadnia. Szerencsére a vendégeim az első pillanatban megértették a lefektetett szabályokat és megelégedtek azzal, amit nyújtottam nekik. Nem kellett nekik az az átkozott csók és végképp nem kellett a hajam, ha már az egész testem a rendelkezésükre állt. De természetesen az az ember nem tudta felfogni, akitől elvártam volna, hogy legalább ezt a két mondatot a fejében tartsa, ha már egy céget el tud vezetni. 

Nem baj, lehet, hogy jobb ez így. Már túlságosan kezdtem megkedvelni őt ahhoz, hogy előbb utóbb észrevétlenül is közelebb kerüljek hozzá. Az pedig sem az ő fényes karrierjének nem tett volna jót, ha kiderül, hogy egy luxus escort lánnyal szórakozik és elherdálja rá az összes megkeresett pénzét, sem pedig nekem nem tett volna jót, hiszen már annyira élveztem a társaságát, hogy egyre kevesebben tudtam foglalkozni a munkámmal és a többi vendégemmel, ráadásul már az eddigi elfogadható férfiakat is undorral kezeltem Taehyung után. Eddig sem voltak a szex mintapéldányai, de most valahogy még annyira sem tudott lekötni egy-egy este. Legalább el tudtam viselni, de csak úgy, hogy közben Taehyung-ra és a vele eltöltött órákra gondoltam. Beteges volt, de másképp úgy éreztem, hogy az évek alatt begyakorolt színészi képességeimnek is csődöt mondhatok, mert kezdtem érzéketlen, unott fadarabként viselkedni, amikor megpróbáltam kiverni a fejemből a férfit és az aktuálisra koncentrálni.

A csengő hangja ébresztett fel, mire a fejemet az ajtó felé fordítottam.

- Taehyung, ha megint te vagy az, esküszöm, hogy a kedvenc jénaimmal foglak fejbe csapni és nem érdekel, ha eltörik, de legalább jó kemény, és...  - Megköszörültem a torkom, ahogy a halk morgásom után kinyitottam az ajtót. - Segíthetek?

- Igen, jó napot! - Mosolygott rám egy férfi az ajtóból. - Ön.. - Megnézte a kezében tartott papírokat. - Jon Lisa?

- Igen, én vagyok - Válaszoltam zavartan.

A férfi átnyújtotta a dobozt, amit én kérdőn vettem ki a kezéből. Meglepően könnyű volt, a méretéhez képest.

- Egy aláírást szeretnék kérni - Nyújtotta felém a papírját és egy tollat.

- Máris - Sóhajtottam.

Letettem a lábamhoz a dobozt és visszaegyenesedtem, hogy szignózzam a papírt, amit elém nyújtott.

- Ki küldte? - Kérdeztem a futárt, ugyanis nem láttam a saját címemen kívül mást.

A férfi idegesen megvakarta a tarkóját és elmosolyodott.

- Nem tudom - Vont vállat. - A kezembe adták a postán, hogy sürgős küldemény.

- Köszönöm - Sóhajtottam mosolyogva.

Bezártam az ajtót a srác mögött, amikor lelépkedett a bejárat elől és a doboz mellé guggoltam. Dante a kezemnek dörgölőzött, ahogy ő is kíváncsian odamerészkedett a barna doboz mellé.

- Vajon ki küldte? - Kérdeztem a cicát.

Feltéptem a barna ragasztószalagot a doboz tetején és az ujjaimmal csináltam egy rést a tető két szárnya között, hogy ki tudjam nyitni. Felvont szemöldökkel néztem a fehér csomagolópapírra, ugyanis egyenlőre csak azt láttam, meg egy aprócska borítékot a csomag tetején. Leültem és a kezembe vettem a levelet. Széthajtogattam és elolvastam a rövid sorokat. 

- Baszd meg, Taehyung! - Dobtam vissza a papírt a dobozba.

Lerántottam a csomagolópapírt, hogy felfedjem a küldeményt. Meglepetten konstatáltam a fehérneműket, amiket még a hét elején mérgemben nála hagytam. Legalább ezek megvannak, ha már fizetségként adta. 

- Dante - Sóhajtottam és az ölembe mászott cicára néztem, aki kíváncsian szaglászta a doboz tartalmát. - Taehyung egy seggfej - Megingattam a fejem és elnevettem magam.