A szomszéd srác

57.

Taehyung a kanapén ült, én pedig kényelmesen elfeküdve, fejemet a combjaira hajtva néztem a tévét. Dante a hasamnál kuporodott össze és őt simogattam, amíg valami idióta rajzfilmet néztünk. Taehyung bal keze egyszerűen le volt ejtve maga mellé, jobbjával pedig a vállamat simogatta. Ujjai egyszer-egyszer elkalandoztak az oldalamon vagy fel, a kibontott hajam végére. A hosszú tincseim legvégét csavarta az ujjai köré és visszaejtette az ölébe. Minden egyes ilyen mozdulatánál egy kicsit megfeszültem, de nagyon jó érzés volt, ahogy a hajtövem megemelkedett és egy kis bizsergő érzést nyújtott a hajszálaimnak.

- Lisa? - Taehyung mély hangja átszántotta a szobát.

- Hm? - Kérdeztem.

A hátamra fordultam és újból, kényelmesen elhelyezkedtem az izmos combjain. A hajamat feldobtam, hogy a lábai másik oldalán leessen és szétterüljön. Felnéztem rá, amíg az ő barna szemei letekintettek. Elmosolyodott és vett egy mély levegőt.

- Tudod, mire vágyom most? - Kérdezte.

Felvontam a szemöldököm, hogy mondja, mit szeretne. Jobb keze a hasamon pihent és ujjaival lassan cirógatta a pólómon keresztül a bőrömet. Taehyung hangosan kifújta a levegőjét és megnyalta a száját.

- Meg akarom simogatni a hajad - Közölte.

Vettem én is egy mély levegőt és sóhajtottam. Ránéztem és arca komolyságot tükrözött. Megnyaltam a számat és egy pillanatra lesütöttem a szememet, ahogy elgondolkodtam. Azért nem engedtem meg senkinek, mert túl közelinek tartottam ezt az érintést, hiszen nagyon szerettem. Utoljára, amikor tényleg élvezhettem, a szüleim meghaltak és folyamatosan rájuk emlékeztetett ez a mozdulatsor. De túl voltam a szüleimen, ami megtörtént, az megtörtént, nem tehettem már ellene semmit. Taehyung pedig nem volt akárki. A barátom volt, aki nagyon sokat tett már értem, és sokat vállalt fel helyettem. A barátom volt, aki ellátott és gondoskodott rólam és gondoskodott a jobb jövőmről, hogy ne a testemmel keljen keresnem halálomig a kenyeremet. Bíztam benne és nem adott rá okot eddig, hogy az ellenkezőjét gondoljam. 

Lassan felnéztem rá és egy aggódó szempárral találkoztam. Mindig aggódott, amikor ilyesmikről volt szó, mert félt, hogy dühös leszek vagy veszekedni fogunk. Igen, általában elég hamar felkaptam a vizet olyan dolgokon, amiket egynél többször kellett elmondani valakinek és még úgysem értették meg. De ő megértette és elfogadta. Nem erőltette a dolgokat, nem kényszerített semmire. Volt már, hogy felvetette a szabályaimat, de amikor nemet mondtam, ő megállt és felfogta. Nem ellenkezett, nem tette meg csak azért is, nem hozott kellemetlen helyzetbe és nem csinált semmi olyan, ami az én akaratomon kívül történt volna meg.

Aprót bólintottam. Taehyung szemei elkerekedtek és kérdőn nézett rám, mint aki nem biztos, hogy jól látta a reakciómat. Elmosolyodtam a döbbenetén. Gondoltam, hogy egy hatalmas tiltakozásra várt, de az ellenkezőjét kapta.

- Biztos vagy benne? - Kérdezte halkan.

Lassan bólintottam és vettem egy mély levegőt.

- Nem hittem, hogy tényleg megengeded - Vallotta be egy kis fejingatás kíséretében.

- Mert már megmondtam, hogy a szüleim óta senki sem csinálta - Válaszoltam halkan. - Éppen ezért túl személyes ez nekem.

- Pont ezért... biztos? - Visszakozott még mindig.

Ismét aprót bólintottam.

- Miért engeded meg most? - Eresztett el egy halvány mosolyt.

- Mert már nem vagy idegen - Sóhajtottam. - Azért hoztam ezt a szabályt, mert nem akartam, hogy totál ismeretlenek tegyék azt, amit egykor anyuék. De mivel téged már ismerlek és azt hiszem, eléggé megbízom benned, így megpróbálhatod.

Magyarázatomra aprót bólintott. Felemelte a bal kezét és lassan a homlokom fölé helyezte, a hajtövemre. Lehunytam a szemem és élveztem a rég nem érzett, nyugtató simogatást. Taehyung úgy húzta végig az ujjait és a tenyerét a hajamon, mintha attól félne, összetörök, ha erősebben hozzám ér. Először csak a hajam tetejét cirógatta, majd egészen a végéig lesimított.

- Mi történt a szüleiddel? - Kérdezte hirtelen.

Vettem egy mély levegőt, de nem nyitottam fel a szemeimet. 

- Meghaltak egy autó balesetben - Feleltem halkan.

Könnyedén tudtam kiejteni ezeket a szavakat és úgy éreztem, már rég elmúlt a fájdalom, ami még anno átvette az uralkodást az életem felett és depresszióba süllyesztett. 

- Mikor? - Kérdezte és hangja olyan óvatos volt, hogy muszáj voltan elereszteni egy halvány mosolyt.

Már megmondtam neki, hogy nem akarom, hogy sajnáljon és ne féljen kérdezni, mégis annyira félve tette meg, hátha megbánt.

- Nyolc éve - Válaszoltam. - Tizenhárom voltam.

Taehyung csak hümmögött egyet válaszként. Apránként mélyítette a barázdákat a hajtincseim között és mélyítette a simogatást. Mindig tett három-négy simítást, mielőtt egy kicsivel jobban elsüllyesztette volna az ujjait a hajamban. Jólesően sóhajtoztam a nyugtató és régen érzett birizgálásra.

- Hogyan? - Kérdezte a következő pillanatban.

Vettem egy mély levegőt és sóhajtottam.

- Egy közös túráról mentünk hazafelé - Kezdtem bele. Lehunyt szemeim előtt megjelent az autópálya, a két első ülés és a szüleim fejei hátulról, ahogy akkor láttam. - Valami bajom volt, már nem emlékszem. Anya hátrafordult és mosolyogva elkezdte simogatni a hajam, így, miközben nyugtatott. Apa is hátrafordult a beszélgetésünkre és mosolygott a női problémákra. De mivel nem figyelte az utat, belerohant egy oszlopba vagy a korlátba az autópálya szélén, már nem tudom.

Sóhajtottam és felvontam a szemöldököm, majd kinyitottam a szemem. Felnéztem Taehyung-ra, aki zavartan elkapta a tekintetét és inkább a bal oldalamon szuszogó macskára figyelt. Elmosolyodtam és bal kezemmel megfogtam a jobbját, ami a hasamon pihent. Lassan visszanézett rám és halványan elmosolyodott az én mosolyomra. 

- Megtörtént, nem tudunk vele mit kezdeni - Közöltem a tényeket. 

- Tudom, de.. - Megingatta a fejét és mélyet lélegzett. - El sem tudom képzelni az életemet, ha nem lettek volna a szüleim.

- Nehéz volt - Bólintottam egyetértően. - De nekem ezt írta a nagykönyv, így kellett lennie. Valakinek jó dolga van, valakinek küzdenie kell. Ilyen az élet. 

- Erős lettél - Mosolygott rám.

Bólintottam.

- Megedzett, az biztos - Sóhajtottam. 

- Meg akarlak ismerni - Mosolygott le rám.

Tekintetét felvezette, hogy lássa az ujjait elmerülni a hajszálaim barna dzsungelében, ahogy végigsiklanak benne, majd egy kicsit megemelve a tincseimet előtűnnek a hajam végén.

- Ezért mondtam, hogy kérdezz bátran - Mosolyodtam el. - Semmi sem tabu téma számomra, megmondtam.

Taehyung bólintott és kicsit megkönnyebbültnek látszott. Én visszacsuktam a szemeimet és élveztem a libabőröket a karomon, amit a hajtöveim folyamatos piszkálása eredményezett. Nem volt olyan nehéz ez a lépés, csak évek óta ellenkeztem ellene, ezért maradt meg bennem a tiltakozás. Talán a csók sem lesz nehéz, ha egyszer elhatározom magam, vagy az alvás sem lesz túl nagy falat, ha egyszer majd eljutunk odáig.