A szomszéd srác

32.

- Tíz perc múlva? - Kérdezte Taehyung a telefonban, köszönés nélkül.

Felvontam a szemöldököm és egy elgondolkodó 'Öm' jött ki a számon, miközben a kanapén ültem és Dante fejét simogattam.

- Szia neked is - Köszöntem helyette is. - És mi van tíz perc múlva?

- Te, itt az irodámban - Válaszolt a kérdésemre.

Eltátottam a számat és egy hitetlen nevetés futott ki a számon.

- Nem, én tíz perc múlva ugyanitt fogok ülni a kanapémon, Taehyung - Feleltem.

Egy másodperces csend állt be a telefonban, mire meghallottam egy hangosabb, mély levegővételét.

- Ne már, segítened kell - Ellenkezett.

Én is vettem egy mély levegőt, majd hangosan kifújtam azt. Megingattam a fejem és felvontam a szemöldököm, ahogy beszélni kezdtem, habár ő ezt természetesen nem láthatta.

- Taehyung, nem dolgozom neked, hogy mindig ott kelljen lennem - Magyaráztam a tényeket. - Nem vagy a főnököm, hogy megmondd, mikor és hol legyek és nem vagyok a tulajdonod sem, hogy kedvedre rendelkezhess az időmmel. Ráadásul a kevés szabadidőmet néha szeretném egyedül, nyugodtan eltölteni Dante és egy nagy zacskó édesség társaságában, nem plusz munkával.

Taehyung nem válaszolt, de nem tette le a telefont. Szinte el tudtam képzelni magam előtt azt a kisfiús, gyerekes arcát, ahogy lebiggyeszti az ajkát, mert nem kapott meg valamit, amit akart.

- Vannak alkalmazottaid - Folytattam, egy fokkal lágyabb hangnemben. - Fizeted őket, ne én végezzem helyettük a munkájukat.

- De téged is kifizettelek - Kontrázott.

Sóhajtottam és nem tudtam, hogyan értessem még meg vele.

- Igen, de nekem nincs olyan képzettségem, mint nekik, nem felvételiztem hozzád és nem dolgozom ott kemény munkával - Soroltam. - Egyrészt, ha már bejutottak a cégedhez és fizetést kapnak, dolgozzanak meg érte. Másrészt pedig eddig is jól ment a cég, amíg én nem voltam, szóval bízom a képességeidben és abban, hogy ezután is meg tudod csinálni.

- Tudom, Lisa, de..

- Nincs de! - Fogtam meg egy tipikus, szülői mondatot, amivel félbeszakítottam. - Nem megyek, vita lezárva.

- Jó - Sóhajtott.

Letettük a telefont és a fejemet ingatva, egy hatalmas sóhaj kíséretében tettem le magam mellé a készüléket. Tudnom kell neki nemet mondanom, különben nagyon elszalad vele a ló és még elhiszi, hogy bármikor ott vagyok, ha hív. Nem vagyok a tulajdona, hogy rángasson. Bár élvezem azt a munkát, hiszen gyerekkorom óta designer vagy tervező szerettem volna lenni, de nem így alakult. Más körökben mozgok és az nem az ő cége, tehát az, hogy segítek neki vagy bent vagyok nála, az nem kötelező és folyamatos dolog. Meg kell, hogy értse, hogy nem rendelkezhet sem velem, sem az időmmel és nem fogok folyamatosan ugrani, ha hív, kivéve, ha az a hívás a munkámhoz kapcsolódik, mert akkor köteles vagyok menni.

*Taehyung POV*

- Ez az én cégem! - Mutattam az íróasztalomra, miközben megpróbáltam visszafogni a hangomat a velem szemben álló titkárnőm felé. - Azt csinálok, amit akarok!

A nő egy kicsit lépett hátrafelé, ahogy belenézett a dühös szemeimbe. A székemben ültem és a kezeim az asztalomon pihentek, ökölbe szorítva. 

- Tudom, főnök, én csak azt mondom, hogy...

- Ne mondj te semmit! - Szakítottam félbe. - Ha Lisa-val akarom elvégeztetni az összes feladatot, akkor vele fogom.

- De attól, hogy a barátnőd, nem dolgozik itt és nem..

- Fogd be! - Pattantam fel a székemből.

Kirohanásomtól a nő meghátrált és kikerekedtek a szemei. Tudom, hogy rám van állva és amióta pár napja Lisa-t úgy mutattam be neki, mint a barátnőmet, még jobban megpróbál beleszólni a dolgaimba és még jobban megpróbálja velem elhitetni, hogy ő jobb, mint a lány, aki velem van. 

- A saját feladataiddal törődj, még azt sem tudod rendesen megcsinálni! - keltem ki magamból. - Ha legalább egy rohadt papírt időben és normálisan le tudnál tenni az asztalomra, akkor sem szólhatnál bele a dolgaimba! Ez az én magánéletem, bassza meg, azt csinálok, amit akarok! És ez az én cégem, és ha úgy döntök, hogy egy hajléktalanra hagyom, hogy csődbe vigye, akkor rá fogom hagyni!

Hangom az egész emeletet bejárhatta, mivel az ajtó nem volt becsukva, csak éppen, hogy behajtva, de éppen az érdekelt a legkevésbé. Ne szóljanak bele sem a cégem vezetésébe, sem pedig a magánéletembe. Senkire nem tartozik és főleg nem olyan emberekre, akik saját magukra sem tudnak figyelni.

Vettem egy mély levegőt és visszaültem a székembe. Könyökeimet a karfára tettem, ujjaimat pedig magam előtt összekulcsoltam, ahogy próbáltam visszafogni magam a további, kikívánkozó szavaktól.

- Kifelé! - Morogtam halkan a nő felé.

Ő csak biccentett egyet és olyan gyorsan hagyta el az irodát, mint még soha. Még beleszól, hogy ha valakit idehozok! És ráadásul hallgathatom, hogy a barátnőm, holott akárhányszor rá gondolok, kicsit összeesik a belsőm, mivel nem az. Akárhogy szeretném, nem az, és ezek még nyomatják a hülyeségeiket és emlékeztetnek erre az egy szóra folyamatosan. 

Felálltam a székemből és hosszú, megnyújtott léptekkel az irodám ajtajához sétáltam. Út közben a zsebembe csúsztattam a telefonomat és úgy döntöttem, ideje egy kávénak, ha nem akarok mindent felborítani az irodámban mérgemben. Ahogy kivágtam az ajtót, minden szempár rám szegeződött. Mérgesen néztem végig rajtuk, ők pedig azonnal visszafordultak a papírjaik és számítógépeik felé, mintha mit sem hallottak volna az előző kiabálásomból. Tudták, hogy nem vagyok mindig kezesbárány, de ha jól emlékszem, még sosem hallottak így ordítani. Ha kiabáltam is, mindig becsuktam az ajtót, hogy legalább a lehordott alanynak ne legyen kínos, hogy nyilvánosan megalázom. Ingerült léptekkel indultam el kifelé.

- Ha valaki - Lassítottam a lépteimen, hogy mindenki hallja a mondandómat, de közben szigorúan előre néztem. - Bele merne szólni a magánéletembe vagy a cégem vezetésébe, ki van rúgva!

Hatalmas csend telepedett az emeletre, sem papírcsörgés, sem a klaviatúrák heves csapkodása, sem tollcsattogás nem hallatszott. Mindenki megfagyott egy pillanatra, amíg a lift ajtaja be nem zárult mögöttem. Megráztam a fejem és megdörzsöltem az orrnyergemet, ahogy már csak egyedül voltam a szürke dobozban. Tessék, máris kikeltem magamból, ahogy nem kaptam meg a napi Lisa adagomat. Mit csinál velem ez az ember?