A szomszéd srác

72.

- Hallottad? Hallottad? Hallottaaaaaad? - Sikítozott halk, de olyan magas hangon Haneul, hogy azt hittem, még így is kiszakad a dobhártyám.

A fülemhez kaptam és nevetve integettem, hogy halkuljon már el, mert mindjárt megsüketülök. Ő csak nevetve leült a padom szélére és heves bocsánatkérések közepette lehalkította magát.

- Na mi az? - Kérdeztem vissza.

Haneul ismét izgalomba jött és egy széles vigyorral tapsikolt, miközben ide-oda forgatta a felsőtestét, ahogy nagyon örült valaminek. Tudtam, vagyis sejtettem, hogy mi lehet az, de inkább nem akartam elrontani a lelkesedését.

- A sikeres vizsgák miatt tudod, mi lesz? - Tapsikolt még mindig, a végén pedig egy halkat sikkantott. - Kerti parti!

A levegőbe bokszolt a kezeivel, mire elnevettem magam. Igen, a sikeres vizsgák miatt így az év vége és a nyár közeledte miatt Taehyung kerti partit rendezett az osztálynak, mondván, hogy kiemelkedő a közösség és évek óta az egyik legtöbb fejlődésen keresztülment és legjobb eredményeket elérő osztály voltunk. Mivel az év során kétszer került bele egy divat magazinba valamelyikőnk munkája, a vizsgák is sikeresen és meglepően jól sikerültek, tényleg büszkék lehettünk magunkra. Mindenki hivatalosan is divattervező lett, és mint azt az iskolai szerződésben is leírták, egy évig szeptembertől kezdve a 4Style-nál fogunk dolgozni segítségként, amíg bele nem lendülünk a nagy pörgésbe és nem mernek minket szélnek ereszteni és elengedni a kezünket.

- Taehyung-nál - Lelkesedtem vele én is.

Haneul szemei kikerekedtek és a mutatóujját az én szám elé tette. Felvontam a szemöldököm és kérdőn néztem rá.

- Tudom, hogy kicsodád, de ha tegezed, akkor nem sokáig fogod tudni titokban tartani - Figyelmeztetett halkan.

Elvettem a kezét a szám elől és mosolyogtam rá. Aranyos volt, hogy ennyire vigyázott rám és meglepődtem, hogy csak két hónapnyi ismeretség után, amikor megtudta a kis titkomat, tényleg nem adta tovább és nem derült ki egész évben, hogy a nagyfőnök barátnője vagyok.

- Vége van az évnek, már nem számít, mit gondolnak - Magyaráztam egy vállvonás kíséretében. - Na meg úgyis ki fog derülni a partin szerintem, eléggé otthonosan mozgok már nála - Nevettem fel halkan.

- Jogos - Bólogatott elgondolkodva. 

Összecsapta a kezét és újból megjelent a száján a hatalmas vigyora.

- De kerti parti! - Örült tovább.

Megingattam a fejem és nevettem, de úgy döntöttem, csatlakozom a boldogságához és felpattantam a székemről. Én is a magasba emeltem a kezeimet és egy ugyanolyan 'kerti parti' mantrával végig ugrándoztunk a termen, ahol a többiek is szépen, lassan csatlakoztak hozzánk, míg végül egy jó kis vonat ki nem alakult a padok között masírozva, folyamatosan kántálva, hogy "kerti parti". Nevetve rogytunk le a székekre, amikor már nem bírtuk tovább.

 - Szerintetek bepróbálkozhatok a főnöknél? - Hallottam meg a kérdést magunk mellől.

Az egyik lány szájából érkezett, akiről nem tudtam sokat, hiszen nem igazán voltunk jóban, csupán köszönő viszonyban, meg tudtunk együtt dolgozni, ha arról volt szó, hogy csapatmunkában ki kellett hozni magunkból a legjobbat. De annyit azért tudtam róla -mert Haneul elmondta-, hogy az első évben már az egész férfi állományon átesett az osztályban. Könnyűvérű volt, de nem hibáztattam és nem néztem le érte, hiszen ha ő csak szórakozásból is csinálta, akkor is megértettem őt a múltam miatt. Na valakinek, hát pont nekem nem lett volna jogom ahhoz, hogy bíráljam a történtekért, sőt, ha megtehettem volna, én is azt kívántam volna, hogy bárcsak én is így, szórakozásból feküdtem volna le ennyiszer ennyi férfival.

A barátnője ránézett és mosolyogva megvonta a vállát. Én Haneul-ra pillantottam, akinek az arcára volt írva minden gondolata, mire felnevettem. A korábbi lány is felém fordult és felvonta a szemöldökét.

- Most rajtam nevetsz? - Kérdezte.

Elhalkultam, hiszen nem szerettem volna balhét. Pont az év végén nem. Ha eddig, egy teljes évig kibírtuk egymás mellett, akkor ez a két nap ne legyen már pokol. Ránéztem és mosolyogva megráztam a fejem.

- Nem - Válaszoltam, mire ő csak bólintott. - De a nagyfőnök foglalt.

A lány szemöldökei az egekbe szöktek és kérdőn nézett rám, egy kis zavartsággal vegyítve.

- Honnan tudod? - Kérdezte.

Megvontam a vállam, aztán ráakasztottam a táskám pántját, ahogy indulásra készen álltam. Már vége volt a tanításnak, csak a 'kerti-parti' bulira maradtunk bent. 

- Belső információ - Feleltem mosolyogva.

Haneul felé fordultam és rámosolyogtam.

- Találkozzunk holnap valahol, vagy odatalálsz? - Kérdeztem kedvesen.

A lány mosolyogva megvonta a vállát.

- Nem tudom - Válaszolt.

Mindig is szerény volt, ha olyan dolgokról volt szó, hogy átkéredzkedjen hozzám vagy megkérdezze tőlem, hogy ráérek e, mert nem szerette, ha elutasítják, ezt elmondta nekem, ezért megelőzve a fölösleges köröket, csak szimplán rákérdeztem.

- Kettőkor kezdődik, előtte átjöhetnél hozzám - Ajánlottam.

Volt már nálam délutánokat, amikor a vizsgamunkáinkon dolgoztunk, mert azt a feladatot kaptuk, hogy végső megmérettetésként tervezzünk egy ruhát, varrjuk meg magunk és mint saját modelljeink, mi viseljük és mutassuk be a darabokat. Ez annyiból volt könnyítés, hogy a saját méreteinket már tudtuk, tehát ördöngös mérésekre nem volt szükség, de azért két hónap alatt megtervezni, anyagot venni, megvarrni és folyamatosan próbálgatni és korrigálni a ruhákat nem volt egyszerű, főleg saját magunkon, mivel a hátunk mögé nem látunk. Éppen ezért volt nagy segítség, hogy Haneul átjött és tudtunk egymásnak segíteni ilyen helyzetekben. Meglepő módon ő is inkább Dante-val volt elfoglalva, és egyszer elkapta a pillanatot, miközben éppen a szőnyegemen, törökülésben ülve varrtuk rá az apró gombokat, csillámokat és díszelemeket kézzel a ruhákra utolsó simításként, hogy Taehyung betört a házba és csatlakozott hozzánk, miután kibeszélgette magát a macskámmal. Azóta nehéz neki is a kemény és szigorú főnököt látnia benne, persze tudja, hogy kemény, ha kell - és most ne tessék rosszra gondolni-, de azért egy vigyorgó, kerek mosolyú, macskával beszélgető férfitól ezután szigorúságot és fapofát látni nem éppen mindennapos.

- Oké - Bólintott végül boldogan. - Mikor mehetek?

Megvontam a vállam és elgondolkodtam.

- Dél körül jöhetsz már, akkor otthon vagyok - Válaszoltam.

Ő csak bólintott, én pedig elindultam kifelé a teremből, hogy megejtsem a parkolót az utamba, és behuppanjak a rám váró, fekete, kényelmes kocsiba, a félisten barátom mellé, aki már rám vár.