Kunpimook aggódott.
Ha az osztály legfiatalabb tagjáról volt szó, mindig fájdalmas görcsbe rándult a gyomra. Most emellé a kíváncsiság és a féltés érzése is társult, hiszen Yugyeomot mindenki úgy ismerte, mint az iskola bajkeverőjét. Persze a fiú nem volt ezzel a szokásával egyedül, színes kis társaságot szervezett maga köré, akikkel el tudta ütni az időt. Ebbe a csoportba Kunpimook természetesen nem tartozott bele, ő mindig csak távolról figyelte a fiatalabbat.
Mint most is, amikor kinyílt a terem ajtaja, és Yugyeom belépett rajta, minden tekintet rá szegeződött. Kunpimook próbálta visszafogni magát, és inkább a matekpéldákon bambult, de amikor megnyikordult az előtte levő üres szék, kénytelen volt felpillantani.
-Yah, ne bámulj Bhuwakul - horkant fel a másik szinte azonnal, ahogy megérezte magán az idősebb félénk tekintetét.
Kunpimook nem szólt semmit, csak pironkodva fordult el. Már épp kezdte volna belekergetni magát az őrületbe, hogy Yugyeom ma miért csak vele ilyen, amikor meghallotta az előtte ülő, vörhenyes hajú fiú motyogását.
-Senki ne bámuljon...
°○°○°○°○°○°
Sziasztok! Bocsánat, hogy bepofátlankodok ide a rész alá, csak szeretnék kérdezni valamit:
Eddig hogy tetszik? Folytassam?💕
Már ha csak egy ember is jelzi, hogy neki bejön, nekem már azért megéri, ha meg még többen, akkor meg hihetetlenül boldog leszek😅 Az eddigi támogatásokat pedig szeretném megköszönni❤
YOU ARE READING
SARCASTIC ANGEL | yugbam
Fanfiction"Kim Yugyeom, te olyan rosszindulatú vagy, hogy még az óvodában is tumor volt a jeled!" Amelyben Kunpimook próbálja kihúzni újdonsült szarkasztikus angyalát a tinédzser-korból, miközben ő maga is nyakig benne van. #150 in Fanfiction
