Epilógus

442 76 15
                                    

Vajon Yugyeom túl sok hibát vétett életében ahhoz, hogy azokat bárki is megbocsájtsa neki?

Nem tudhatta biztosra, csak azt, hogy másfél évet késett, és hogy ezt nem lehet egyenlő szintre emelni az órai pár perces késéseivel. Ez iszonyatos vétek volt, hiába nem ő tehetett arról, hogy tovább tartották bent a megbeszéltnél.
Ahogy arról sem tehetett, hogy nem válaszolt thai szerelmének, aki minden nap írt neki -
a mindent felemésztő fájdalmáról, később pedig a lassan múlni kezdő sebeiről. Arról, hogy új barátai lettek, hogy sokszor visszajárt Yugyeomék házához, hordta a ruháit, látogatta a szalont, de mégis 

"-uramisten, már nem emlékszem az orrod ívére"

"-ajkaid méz ízűek voltak, ugye? Vagy émelyítő eperlekvár, amit az ember egy nyáron keresztül ízlelne?"

"Bocsi, hogy ilyen röviden írok, de vásárolni megyek Lucas-ékkal és nincs időm. Meg amúgy sem írsz vissza. Soha."

"Ma hagytam, hogy Jaemin megcsókoljon. Sajnálom, de-"

"Félek, hogy soha többet nem jössz vissza."

Ezért, meg még milliónyi indok miatt sem merte kezét kopogásra emelni Bambamék bejárati ajtaja előtt. Odabentről üvöltött a zene, s pár ismeretlen fiú kiáltásait is hallani vélte, de kis idő után szívének eszeveszett dobogása elnyomott minden zajt.
-Te meg ki a halál vagy? - a hangra ijedten rezzent össze, s mint egy cukorcsenésen kapott kisgyerek, úgy fordult a régi ismerős felé.
-Youngjae? - szemei elkerekedtek a fiú láttán. Ő volt az utolsó, akit egy ilyen buliba oda tudott képzelni.
-Yugyeom. Csodálatos - forgatta a szemét, ujjait idegesen szőke tincsei közé túrva. 
-Sokat változtál - jegyezte meg a fiatalabb, közelebb lépve Youngjae-hez, aki riadtan bámult az egyik ablak felé.
-Bambam pedig még többet, szóval jó lenne, ha lelépnél - hadarta, majd próbált úgy besietni a házba, hogy Yugyeom ne tudjon bemenni, de nem volt elég gyors. Ahhoz viszont igen, hogy egyik karjával útját állja, s így farkasszemet nézhettek egymással.
-A te érdekedben mondom, Yugyeom: kopj le a francba.
-Tudok a csókról, nem jelentett az Kunpimooknak sem-
-Jézusom, Youngjae végre meghoztad az utánpótlást! - egy alacsony, sötétbarna hajú, tetőtől-talpig Adidasba öltözött fiú jelent meg a lépcső aljában, és botladozva lépkedett oda hozzájuk. Már nagyban az újonnan érkezett táskájában kotorászott, amikor észrevette a zavarodott Yugyeomot.
-Hát ez meg ki? - vigyorodott el, kissé zavarba esve.
-Egy nem várt látogató, Renjun - sóhajtott Youngjae, majd megveregette Yugyeom vállát, amolyan 'utadra engedlek' félésen.
-Elkísérnéd Kunpimookhoz?
-Biztos? Nem akarom tudni, ho-
-Biztos - nyomatékosította a szőke, s ezzel eltűnt a konyhában, magára hagyva a két fiút. 
-Még mindig nem tudom, hogy ki is vagy pontosan - akadékoskodott Renjun, körbe-körbe vezetve Yugyeomot a házban, mintha maga sem tudná, hogy barátja hol is leledzik.
-Bambam nem mesélt rólam?
-Erősen kétlem. Na, ki vele!
-Kim Yugyeom vagyok. Bambam régi...párja - erre a szóra Renjun megtorpant, és hitetlenül bámult rá, hátát egy ajtónak vetve.
-Engem nem versz át. Soha nem hallottam rólad, és tudtommal Jaemin volt neki az első - okoskodott, kezét még mindig a kilincsen tartva.
-Miért nem hiszel nekem? 

Miért nem mesélt nekik rólam?

-Felőlem bemehetsz, de ha nem ismer meg, akkor úgy rúglak ki innen, hogy a lábad sem éri a földet - Renjun szigorú tekintetével kísérve nyitott be, és hiába képzelte el milliószor, hogy milyen lesz vele újra találkozni, ezt a jelenetet soha nem vette számításba.
A két fiú a földön ült, Bambam az ágynak dőlve, Yugyeommal szemben, míg az ismeretlen neki háttal. A mogyoróbarna hajú nagyot szívott valami eperillatot ontó csikkből, és gyorsan közel hajolt Kunpimookhoz, hogy a füstöt annak szájába fújja. Egy kuncogás szökött ki ekkor a thaiból, és tarkójánál fogva visszahúzta magához az idegent.

Yugyeom meg csak állt az ajtóban, és hagyta, hogy minden széthulljon körülötte.

-Bambam - suttogta könnyes szemekkel, azon töprengve, hogy

ha nem megy el, ezek a pillanatok őt illetnék.

-Uramisten - ez volt a válasz halk hívására, és a szerelmespár hamar szétrebbent. 
-Ki engedett be? - sziszegte Bambam, feltápászkodva a földről. A másik fiú vérvörös fejjel állt köztük, és úgy döntött, ő inkább kimarad ebből a balhéból, ezért ahogy csak a lába bírta, elhagyta a szobát.
-Youngjae. Ezek nem lehettek volna, ugyanis nem tudnak rólam! - hirtelen harag öntötte el Yugyeomot, olyan harag, amit két éve nem érzett - Ennyit nem érdemelt az az időszak, amíg együtt voltunk, hogy legalább mesélj róla az újonnan beszerzett pasidnak? 
-Yugyeom, te ezt nem értheted. Nyolc hónapról volt szó, nem két rohadt évről! Azt hitted, majd elkötelezett apácaként foglak várni, mint valami messiást? - emelte fel a hangját most már az idősebb is, de végül azért még halkan megjegyezte:

-Azt sem tudtam, hogy élsz-e még.
-Hadd magyarázzam meg! 
-Mit? Minek? Nem tudom, hogy észrevetted-e, de továbbléptem. És kurva jól érzem magam Jaeminékkel! 
-Velem is jól érezted magad! Miattad mentem el abba az intézetbe, senki másért, Kunpimook. Kérlek, ne lökj el magadtól... - könyörgött, de már késő volt.
-Bambam, miről van szó? - Jaemin félénken lépett Yugyeom mellé, és szemeibe kevéske féltékenység és sértettség költözött - mindezek között pedig mérhetetlenül csalódott volt.
-S-semmiről, ő csak-
-Hazudtál nekem? Hazudtál nekünk, Bambam? - ám mivel választ nem kapott, a fiatal fiú összepréselt ajkakkal bólintott egyet, majd elszorult torokkal hozzátette:
-Elmegyünk.

Még egy világ tört össze aznap.

-Gratulálok, Yugyeom! Ezt most megcsináltad, tényleg - Kunpimook kezdett kiborulni, egész testét elöntötte a remegés. A fiatalabb üres tekintettel nézte, ahogy sírva összerogy, de úgy érezte, most nem köteles neki segíteni. Addig nem, amíg nem kéri személyesen.
-Nézz majd be, ha összeszedted magad - mondta ridegen, majd zsebébe nyúlva a földre szórta az összes levelet, amit a fiúnak írt, csak sosem tudott odaadni neki.
-Még ezek után kíváncsi lennél rám? - a kérdés hideg zuhanyként érte, és hiába harcolt ellene, még egyszer, utoljára hátranézett a folyosóról az összetört Kunpimookra.
-Mit is mondjak... Egy Szarkasztikus angyal megbocsátja mások vétkeit,

ha már a sajátjait nem tudja.

VÉGE

Uramisten, el sem hiszem, hogy befejeztem ezt a könyvet! Most nem akarok kisregényt írni, arra ott lesz az utószó, csak annyit szeretnék mondani, hogy köszönöm a sok támogatást, remélem nem okoztam csalódást <3

SARCASTIC ANGEL | yugbamWhere stories live. Discover now