SARCASTIC ANGEL | yugbam

19.

Yugyeom alig bírt magával.

Szíve egyre hevesebben dobogott, ahogy a thai fiút bámulta, kevesen múlott, hogy a nyakába borulva kössön ki - zokogva.
-Gratulálok, Kunpimook, megütötted a főnyereményt - mondta gúnyosan, majd a konyhába sietett, hogy kávét csináljon magának, hátha attól magához tér.
Azon is eltöprengett, hogy átöltözik utcai viseletbe. Lassan szégyellni kezdte magát Bambam tökéletes arca és gondosan összeállított ruházata miatt, míg ő kisírt, pufók ábrázattal, melegítőben császkált összevissza.
-Ennyire vészes lenne a probléma? - kérdezte a másik fiú, tétován topogva mögötte. Yugyeom sóhajtott egyet, majd a pultnál szorgoskodva közölt vele mindent.
-Mark kiakadt, felhívta a szüleimet és kirakott a házából. Valószínűleg holnap estére már egy otthonban leszek, vagy a franc tudja - mormogta, mire Bambam felszisszent.
-Nem tudnád megbeszélni velük? Vagy esetleg...megváltozni? - a szóra Yugyeomnak meghűlt az ereiben a vér, és egy futó pillanatra azt hitte, hogy barátja fejéhez vágja a bögréjét.
De inkább nem válaszolt, csak hallgatta a kávéfőző ritmikus kotyogását, és azon gondolkozott, hogyan tudná elterelni saját figyelmét összedőlni készülő világáról. Ám előbb még voltak dolgok, amiket meg szeretett volna vitatni Bambammel.
-Tudod, elkövettem jópár hibát, amit nem lehet visszacsinálni. Fizikai nyoma is van tegnap este óta a hülyeségeimnek, ez még a pláne - nyomta meg a szót, hátha ezzel átadja az üzenetet, de úgy tűnt, még Kunpimooknak is nagyon reggel volt.
-Mindegy - legyintett, s meg sem várva a választ, Bambam kezébe nyomta bögréjét, tele forró kávéval.
-Neked nagyobb szükséged van rá - tette hozzá, majd a hűtőhöz lépett, és egy doboz sört vett ki belőle.

Neki meg erre van hatalmas szüksége.

-Gyere - intett hanyagul, a nappaliba lépkedve; itt mindent súlyos virágillat lengett be, még a fekete kanapé is magába szívta - így a két fiúra is rátelepedett, ahogy leültek rá.
-Bocsáss meg a szag miatt, anyám ízlésficamos - forgatta a szemét Yugyeom.
-Nem szereted?
-Inkább a fahéjat meg a mento-
-Mármint anyukádat - vágott közbe Kunpimook, a dohányzóasztalra téve bögréjét. Yugyeom egy másodpercre lefagyott, mintha nem tudná, hogy erre mit illene válaszolni, de aztán őszintén, nyersen felelt.
-Utálom. Amiért miatta itt kell bújócskázzak egyedül ebben a nagy házban. Amiért elrabolta tőlem apát. Amiért hagyta, hogy rossz társaságba keveredjek. Amiért nem volt itt, hogy orvoshoz vigyen, amikor kellett volna. Bezzeg most, hogy Mark szólt neki, egyből én lettem a legfontosabb, és nem az a rohadt pénz - mondandója végén szinte már pánikba esve kortyolt nagyokat az alkoholból, mintha bánta volna, hogy ezeket elmondta Bambamnek.
-Mióta vagy egyedül? - a másik félve tette fel a kérdést, pólója alját gyűrögetve.
-Nagyjából tizenhárom voltam, amikor először elutaztak. Akkor bíztak először Markra, aztán ezek az alkalmak egyre gyakrabban estek meg. De nem voltam egyedül, egészen mostanáig - mondta, kissé összehúzódzkodva a kanapén. Fekete haját arcába rázta, és nagyokat pislogott maga elé, mint aki rémeket lát.
-Most sem vagy egyedül - vágta rá Bambam, közelebb ülve Yugyeomhoz.
-Ha segítség kell, látod, én jövök és segítek. Legalábbis megpróbálom.
-Csak tudnám, hogy miért teszed - horkant fel Yugyeom, s mostmár peckesen kihúzta magát.
-Egyáltalán nem érdemlem meg. Mark tette jól, te is menekülj, amíg van lehetőséged - lehet, hogy ő mérgében és elkeseredettségében ezt mondta, de valójában másra sem vágyott, csak a fiú társaságára. Csupán reménykedni mert benne, hogy Kunpimook tud majd olvasni a sorok között.

Nem úgy, mint mindenki más.

-Nem hallottad? Menj el, ha akarsz, nincs kőbe vésve az, hogy itt kéne szobroznod mellettem! - hirtelen harag gyúlt benne, olyan harag, amely próbára akarta tenni Bambamet, hogy érdemes-e a szeretetére. Érzéseinek utat engedve még fel is pattant, és szabad kezével az utca felé mutatott.
-Kívül tágasabb, Bambam, a Nyomoroncok Klubjának nincs szüksége több tagra! Teltház van, hallod? - idegességeben gyorsan megitta az összes sört, az üres dobozt pedig a földhöz vágta.

Ő csak ehhez ért.

-Menj el!
-Nem.
-Mi? - Yugyeom erős ellenállásba ütközött, ez pedig úgy meglepte, hogy még a könnye is kicsordult. De lehetséges, hogy az már percek óta ömlött arcára.
-Jól hallottad. Nem. Nem foglak magadra hagyni, amikor a legnagyobb szükséged lenne rá - ez egyszerre szorította össze és melengette meg Yugyeom szívét, aki már lassan teljesen elveszett az érzelmei kavalkádjában.
-Utállak - ennyit tudott válaszul kinyögni, mielőtt magát a kanapén fekve találta volna, felette Kunpimookkal.
-Menj a francba, te szarkasztikus angyal - nevetett fel az idősebbik, majd végleg bezárta a lényeik

és lelkeik

közötti távolságot.

Szorosan megölelte Yugyeomot.

☀☀☀

Trololool elhittétek, mi?😂😂