SARCASTIC ANGEL | yugbam

17.

Yugyeomnak hasogatott a feje.

-Be fogok hányni - motyogta összeszorított szemmel, mert tudta, hogy amint a reggeli napfény a szemébe süt, belehal a fejfájásba. Mégis kénytelen volt ezt a lépést megtenni, ugyanis valaki durván oldalba bökte.
-Ne tedd, mert így is sok dolgot kell majd a szüleidnek megmagyaráznod. Nem szükséges még a szobádat is összemocskolnod - Mark hangja tompán csengett fülében, és a fiatalabbik fájdalmas grimasszal ült föl az ágyban.
-Hol vagyok? - nagyokat pislogott, hogy kitisztuljon látása, de amikor ez megtörtént, ő rémülten sikkantott fel.
Az otthoni ágyában ült, s az egész szobát annak a fahéjas légfrissítőnek a szaga lengte be, amit anyja minden nagybevásárlás alkalmával vett. Aztán felfedezte a sarokban álló, gyűrött papírokkal telepakolt íróasztalát, mellette az ablakkal, aminek a párkányán aprócska cserepekben zöld növények sorakoztak.
-Pontosítom a kérdést: miért vagyok itt? - értetlen tekintettel dobta le magáról a bézs színű takarót, és vetett egy pillantást magára az egyszerűen a fal mellé állított tükrében.
-Jézus ereje! - üvöltötte, hajához kapva.
-Magadra hagylak, amíg kitalálod a végrendeletedet. Ja, és nézz körbe magadon, meglepőbbet is fogsz látni, mint egy-két fekete tincs - Mark morcosan sétált ki a szobából, becsapva maga után a polaroid képekkel díszített ajtót.

Szétesett minden.

Yugyeom sóhajtott egyet, és lekapta pólóját, felfedve egy-két kék meg lila foltot karjain. Ez nem volt neki akkora újdonság, majdnem minden alkalommal összetörte magát, amikor önkívületi állapotban volt.

Bár ne lett volna egyetlen alkalom sem.

-Mi lehet meglepőbb a fekete hajamnál? - töprengett, és hányingerével küszködve körbeforgott a tükör előtt. Egy kis piszokfolt vonta magára a figyelmét, éppen az alsó bordája felett.
-Ó, de ki leszek nyírva. Rohadtul meg fognak ölni - jegyezte meg, mintegy mellékesen, ujjait végigfuttatva a fekete vonalakon.
-Viszlát világ, jó volt veled szenvedni tizenhét évig! Köszönöm mindenkinek, aki velem tartott eme utazáson! - úgy tűnt, soha nem fogja abbahagyni a dramatizálást, amikor Mark újra betoppant.
Ekkor Yugyeom elhallgatott, és tányérnagyságú szemekkel meredt a másikra.
-Haragszo-?
-Anyádék holnap hazajönnek.
-Micsoda?! Nem teheted ezt, hyung, hadd tegyem jóvá, kérlek! Hadd beszéljek velük, el tudom simítani a dolgot - az ítélet hallatára, mint valami elveszett vándor, aki megmentőre talált, úgy zuhant az idősebbik lábai elé.

Vagy mint egy gyilkos, aki kegyelemért könyörög.

-Mit tudsz elsimítani? Megígértél valamit, úgy durván fél éve! Erre sem emlékszel? - Mark ritkán kiabált vele, de most kiengedte minden felgyülemlett feszültségét. Talán még azt is, ami nem Yugyeomra irányult.
-Én bíztam benned! Engedtem, hogy Jaebummal lógj, engedtem, hogy piercinged legyen, hogy táncolni járj, a fizetésem felét rád áldoztam, azért, mert fontosabb vagy nekem, mint a saját szüleidnek! És ez, ez a hála?
-Én sajná-
-Dehogy sajnálod. Kihasználva érzem magam, Yugyeom. Egy rohadt drogost melengettem a keblemen. Még csak segítséget sem kértél sosem... - Mark összetörve rogyott le az ágyra, es arcát tenyerébe temette.

Még egy embert tett tönkre.

Yugyeom tehetetlenül ült a földön, és nézte, ahogy egyik legjobb barátja, akire családtagként tekintett, miatta zokog keservesen.
-Azt mondtad, hogy anyáék fizettek mindent - hajtotta le fejét, és erősen küzdött mind a szédüléssel, mind a sírással.
-Persze, hogy azt mondtam. Nem akartam, hogy azt hidd, egy csóróval élsz együtt, aki alig tud eltartani. Én csak jót akartam, de ez lett a vége - Mark feltápászkodott, és ruháit simítgatva lépett ki a folyosóra, egy kétségbe esett Yugyeommal a nyomában.
-Nem csinálhatnék semmit? Elmagyaráznám a dolgokat anyáéknak, aztán lakhatnék megint veled - óvatosan megsimította Mark karját, mire a másik megtorpant.
-De én már nem szeretnék veled lakni - mondta, majd utoljára felé fordult, és a kezébe nyomta ripityára törött telefonját.
-Megpróbáltam megjavítani. Bambam keresett.

Mark, ne menj!

Nem akarok egyedül lenni.

De már bőven késő volt, Yugyeom pedig csak állt a verandán és végignézte, ahogy Mark elsétál a felkelő nap első sugaraival kísérve.
-Hyung... - könnyes arccal motyogott maga elé, s még mikor visszament a házba, hogy átöltözzön és iskolába menjen, akkor is csak az idősebbik fiú nevét ismételgette. Nem volt hajlandó elhinni, hogy mindent tönkretett.

Ismételten.

-...mert fontosabb vagy nekem, mint a saját szüleidnek!

-Szedd össze magad.

Yugyeom 06:22

Szia Bambam
Kérlek, gyere át

Kunpimook 06:26

Mi történt?

Yugyeom 06:31

Egyedül vagyok

Kunpimook 06:32

Ezzel nem mondtál sokat
Gyeom, ne szórakozz velem
[látta 06:33]

Tegnap vissza sem írtál
[látta 06:34]

Mondj már valamit, az ég
áldjon meg!

Yugyeom 06:47

Mark itt hagyott
Örökre
[látta 06:48]

És Yugyeom várt a megmentőre.

🌅🌅🌅

Sajnálom, hogy megint ennyi volt a kimaradás, de még mindig nem vagyok túl jól, és ez sajnos a rész minőségén is meglátszik :( Remélem azért valakinek tetszett💞