SARCASTIC ANGEL | yugbam

10.

Bambam sosem csöppent még ennyire abszurd szituációba.

Ahogy belépett az üres házba Yugyeom mögött, valami különös érzés fogta el.

Nem kéne itt lennie.

Csak egy kolonc a fiúk nyakán.

-Hova tehetem? - nyöszörgött Youngjae JB súlya alatt, mire a legfiatalabb a nappaliban árválkodó kanapé felé bökött.
-Mindjárt jövök, csak beszélnem kell Bambammel - mormogta, majd megragadta az említett kezét (amitől mindkettőjüknek az arcán édes kis pír jelent meg), és kihúzta maga után a konyhába.
Kunpimook már éppen meg akart szólalni, amikor Yugyeom hirtelen nekilökte a konyhapultnak - csontos csípőjébe élesen belevágott a márványlap széle, de ideje sem volt felszisszenni, mert a másik szinte azonnal beszélni kezdett.
-Ha el mered mondani bárkinek, amit láttál, és amit látni fogsz, esküszöm, hogy eldobom minden eddig mutatott jómodoromat, és pokollá fogom tenni minden egyes napodat! - hadarta el idegesen, egyre közelebb hajolva a másikhoz, míg Bambamnek már a könyökén kellett támaszkodnia, és arcuk már csak pár centire volt egymástól.
Az idősebbik, felbátorodván a vöröses hajú közelségétől, így szólt:
-Képtelen lennél bántani - vigyorodott el fejét kicsit oldalra döntve, mint aki teljesen tisztában van vele, hogy mennyire felbosszantotta ezzel társát.

Yugyeom másodpercekig csak kerek szemekkel bámult rá, és már lassan félő volt, hogy tényleg megrángatja Bambamet, de végül Youngjae "hozzatok egy pohár vizet, ha már úgyis ott vagytok" kiáltását követően ellökte magát a másiktól, és száját rágcsálva próbálta szívverését (és indulatait) normális tempóra fogni. Bambam, még mindig a pultnak támaszkodva, kipirosodott arccal igyekezett ugyanezt megtenni, és erősen elgondolkozott rajta, hogy

hogyan van Yugyeomnak ilyen jó illata

neki honnan lett most hirtelen ennyi bátorsága.
-Gyere, hátha még a hasznunkra is lehetsz - lépett mellé Yugyeom, még mindig durcás arcot öltve magára. Bambam bólintott, és követte őt vissza, a nappaliba, ahol Youngjae már bőven nekiállt Jaebum ellátásának.
-Nálad miért vannak ilyenek? - kérdezte Kunpimook, kezébe véve az egyik gyógyszeres üvegcsét a dohányzóasztalról.
-Ma gyakorlati órám is lett volna, az apám pedig patikában dolgozik - rántott vállat Youngjae, miközben vizes zsepiket rakott JB homlokára és csuklójára.
-Szerencsétek, hogy erre jártam, mert szerintem Yugyeom több kárt okozott volna szerencsétlenben, mint amennyit segített volna. Na meg erősen kérdéses, hogy tudjátok-e a mentősök hívószámát - csacsogott a kis zsenipalánta a dolgát végezve, míg a másik kettő csak állt ott, csodálkozva bámulva a biosz szakos fiút.
-Nem kell orvos - jelentette ki Yugyeom, némire magabiztosnak tűntetve fel magát, de mind Kunpimook, mind Youngjae észrevette a bizalmatlan rezdüléseket a hangjában.
-Ha azt akarod, hogy a barátod meghaljon, akkor tényleg nem ke-
-Nem fog meghalni! - a legkisebb még csak nem is engedte, hogy végigmondja a mondatot, nekiállt ismételten patáliát csapni.

Mintha ő csak ahhoz értene.

Kunpimook hátrált egy lépést, hátha onnan kevésbé tűnik ijesztőnek, ahogy Yugyeom megpróbálta erőszakkal kipaterolni Youngjaet a házból.
-Ha csak ennyit tudsz tenni, akkor tűnj innen, már nem érdekel, ha a fél suli előtt ezzel fogsz villogni, csak menj! - emelte fel a hangját, miközben kifele lökdöste egyetlen segítségüket, aki már nem igazán tudta, milyen indokot hozzon fel mentségére.
-Ne, Yugyeom, várj! Lehet, hogy a haverod nem most drogozott először, de ez most egy elefántnyi adag volt, amit magába nyomott - hebegte, igyekezvén lerázni a kisebbik karjait magáról.
-Szakmai segítség kell neki, nem néhány taknyos próbálkozása - érvelt tovább, teljesen feleslegesen. Még Bambam is ezen a véleményen volt, ugyanis meg volt győződve róla, hogy ha Youngjae tovább folytatja, Yugyeom nemes egyszerűséggel leüti.

Aztán meg elássa valahol.

Habár Kunpimook megfogadta magának, hogy nem fog belefolyni a vitába, mégsem bírt magával, a józan esze azt súgta neki, hogy Youngjae mellé kéne állnia.
-Hé, izé...Yugyeom! - kiáltott rá a fiúra némi tétovázás után, majd behúzott nyakkal várta a reakciót.
-Lehet, hogy igaza van... De te meg úgy aggódsz, mintha minimum téged akarnának elvonóra küldeni - a második mondat akaratán kívül csúszott ki a száján, és azon nyomban meg is bánta, amint Youngjaenak felcsillant a szeme; a kis villanykörte most gyúlt ki a fejében, de lehet, hogy fel is robbant.
-Mutasd a karodat! - parancsolt rá a kisebbre, aki úgy ugrott el mellőle, mint akit megégettek.
-Nem! Takarodj, te isten átka, én és a barátaim nem az olcsó, bioszórai próbababák vagyunk, akiken gyakorolhatsz! - fröcsögte Yugyeom, fejében az ellenségesség és a félelem fekete köde teljesen ellepett mindent.

Bambam tehetetlen volt.

Nem tudta, kinek adjon most igazat, kinek segítsen. Mindemellett nem értette, min civakodnak már megint ennyire, hogy Yugyeomon látszik: képes lenne élve elásni a mitugrász fiút.
-Áh, mi ez a zaj... - halk morgolódás szakította félbe az elszabadult érzelmek csúfos gladiátorharcát - Yugyeom egyből ébredező barátja mellé ugrott, és boldog mosollyal az arcán kezdte el ölelgetni.
-Azt hiszem, én most megyek - sóhajtott lemondóan Youngjae, majd összepakolva a cuccait, kisétált az ajtón, Bambammel a nyomában.
-Figyelj, nagyon nem vágom, hogy mi volt ez az előbb, de köszönöm, az ő nevükben is - intett fejével a már nevetéstől hangos ház felé, mire Youngjae felhorkant.
-Egyet hadd tanácsoljak neked: felejtsd el őket, egy életre. Nem ér meg a baráságuk annyit, hogy tönkrevágd az életed - Youngjae búskomoran fordított hátat Bambamnek, ezzel szinte azt jelképezve, hogy leveszi a kezét a hármasról a mai nap után, egy életre.

Minden egyre kuszább volt Bambam fejében.

°○°○°○°○°○°

Jaaj, gyermekeim, bocsánat, hogy ennyit késtem, de egy hatalmas kapkodás volt a hetem. Holnap nekem is kezdődik a suli, mégpedig a gimi, úgyhogy fogalmam sincs, hogyan fogom hozni a részeket :( Mindenesetre remélem tetszett, én pedig igyekezni fogok a következővel❤❤

Jelölés: AmeriThaiKong4