SARCASTIC ANGEL | yugbam

27.

Yugyeom ismételten nem aludt egyedül.

Bár ahogy elnézte másnapos szerelmét, aki éppen alkarját tekerte nagy műgonddal áttetsző fóliába, ismételten elfogta az érzés, hogy ez így hosszútávon nem lesz kifizetődő.
Még csak október vége van, és csak másfél hét telt el a legelső együttlétük óta, de azóta mintha Kunpimookot kicserélték volna.

Bambam lett belőle véglegesen.

"-de azért egy valamit jegyezz meg: Kunpimook lehet, hogy nyápic, de Bambamből még lehet akármi."

Egy tragédia lett belőle.

-És én tettem azzá... - motyogta maga elé Yugyeom, szemeit le sem véve a lassan öltözködő, csúnyán lefogyott, kék-zöld foltokkal teli fiúról.
-Ma írunk valamiből? - kérdezte tőle, miután maga is felöltözött és elkészült. Feje egy kusza összevisszaság volt, csoda, hogy azt tudta, hogy hol van. Úgy tűnt, Bambam is hasonlóan érez, ugyanis csak megvonta a vállát és az üres iskolatáskájára mutatott.
-Akármi is lesz, én felkészültem rá - nemtörődöm kuncogás szökött fel torkán, mire Yugyeom arca grimaszba torzult.
-Nem lesz ez így jó. Ma otthon maradhatnál tanulni - ajánlotta fel, bár felettébb fájt a szíve az együtt töltött délután után.
-Majd pont te mondod meg nekem, hogy miből tanuljak meg mennyit - forgatta a szemét a fiú.

Yugyeom legszívesebben megütötte volna.

-Igazán felvágták a nyelvedet, kicsim - nevetett, gyors csókot nyomva a másik szájára. -De ezt a te érdekedben mondom. Nem szeretném, hogy eltiltsanak tőled - magyarázta, miközben egy gyors pillantást vetett szekrénye legfelső fiókjára. Tegnap éjjel is zárva maradt, hála az égnek, bár az ő idegei szinte könyörögtek azokért a fiolákért és vérrel szennyezett tűkért.

De nem tehette ezt Kunpimookkal.

Míg a fűnek csak kismértékben volt hatással Bambamre, Yugyeom tisztában volt vele, hogy az a szörnyeteg, ami a fiókjában lapul, egy éjszaka alatt tönkretenné az egész életét.
Barátja idegesen sóhajtott, majd drámaian homlokához emelte kézfejét.
-Csak egy este! - dramatizálása ismét nevetésre késztette a fáradt fiút, de az, ami a bejárati ajtó előtt várt rá, kiűzött belőle minden jókedvet.
-Mit keresel itt? - szerette volna hozzátenni, hogy "ismét", vagy hogy "már megint", de közben próbált úgy csinálni, mint aki tudomást sem vett a tegnap délután arrafele kujtorgó Markról.

Mint aki soha tudomást sem vett a hiányáról.

-Szeretnék beszélni veled - halk és megtört szavai őszinték voltak, de Yugyeom ezekkel a hamiskás érzelmekkel nem tudott mit kezdeni.
-Nekünk sietnünk kell a suliba - vágta rá, orrát magasra emelve, Bambam keze után kutakodva, hogy aztán emelt fővel trappolhasson végig a kisutcán, Markot a háta mögött hagyva.
-Sajnálom, oké? - kiabálta után a reményvesztett fiú, de egy tapodtat sem mozdult utánuk.
-Legalább Jaebumot ne ignoráld! Be szeretné neked mutatni a barátját, te meg egy önző kisgyerek módjára lógva hagyod szerencsétlent - az utolsó mondat szinte belerúgott Yugyeomba, ütötte és karmolta, ahogyan ő is ezt szerette volna tenni Markkal. De hála Bambamnek, aki kétségbeesetten szorította a kezét, még csak oda sem fordult.
-Hány évig is laktál velem? Hány évig próbáltalak a helyes irányba terelni, hogy ne menj keresztül azon, amin én? - itt szakadt el a cérna. Yugyeom, mint valami vérszomjas ragadozó, úgy ugrott az idősebbre, s pólója nyakánál fogva szegezte egy random ház falához.
-Szart sem tudsz az életemről, Tuan - sziszegte. -Úgyhogy kérlek ne játszd a hős mártírt, amikor már nincsen szükségem rá.
-Találtál mást, akin lehet élősködni? - Markban is harag gyulladt, s ez a harag elnyomta azt a mérhetetlen szeretetet és törődést, amit a fiú iránt érzett. Ha mással nem, hát remélte, hogy rosszindulattal észhez tudja téríteni Yugyeomot.
-Segít nekem. Ráadásul szeretem.
-Tönkre fogod tenni - ezek voltak Mark utolsó szavai, mielőtt Yugyeom a földre ejtette volna.
-Fogadjunk? - vicsorgott rá, majd visszasétált Bambamhez, aki halálra váltan állt a kapualjban. Egy szó nélkül kulcsolta össze ujjaikat, s úgy indultak tovább az iskola felé.
-Szomorú vagy? - törte meg hirtelen a csendet Kunpimook, félve nézve barátjára.

Igen.

-Nem, dehogyis. Csak dühös.
-Akkor ma este is nálad maradok. Nem fogadok el kifogásokat - kuncogott fel, mikor látta, hogy a másik szólásra nyitja a száját. -Majd tanulunk együtt.
-Köszönöm - mosolygott rá vissza Yugyeom, talán életében először józanon és őszintén.
-Szeretlek - tette hozzá, mire látta, hogy Bambam kicsit elpirul.
-Én is téged - válaszától mintha minden helyrejött volna, s még az iskola előtt rájuk váró, magyarázatot követelő barátai gondolata is szertefoszlott. Vagy legalábbis, kevésbé tűnt ijesztőnek.

Pedig most jött csak a lejtmenet.

🌻🌻🌻

Oh god gyerekek, eléggé közelítünk a sztori végéhez, és bocsánat, hogy ilyen mess az egész, de én próbálom a legjobbat nyújtani nektek még így szétesve is ):

Dolgozom a következő könyvön, meg a Lélekcserés cucclin is, de azokat majd csak akkor publikálom, ha ezzel a könyvvel végeztem :3 <3

Remélem tetszett❤