A bátyám legjobb barátja

Szegény Shane

A folyosón sétálgattam egyedül,mivel Lola éppen Adam time-ot tartott.A szekrényemhez léptem és elővettem a történelem felszerelésemet.Elindultam vissza felé a terembe amikor egyszer csak Libit láttam rohanni felém.
-Dakot!Dakota!-kiáltotta ijedten.Én félve megtorpantam és vártam,hogy Libi mellém érjen.
-Baj van?-kérdeztem.Láttam az arcán,hogy valami nem stimmel.Nagyon nem.
-Shane nem jött iskolába.És fogalmam sincs,hogy miért nem.Hívtam,többször is,de nem vette fel.-hadarta.-Te elég jóban vagy vele ugye?Nem tudsz valamit?-kérdezte reménykedve.
-Bocsi,de nem.Nem is tudtam,hogy nem jött.Engem ma Lola hozott.-mondtam a lánynak.-Miért nem kérdezed meg Olivert?Ő biztosan tud róla valamit.-bíztattam.
-Már kérdeztem.-válaszolt szomorúan.
-És mit mondott?
-Először azt mondta,hogy nem tudja,aztán meg azt,hogy nem mondhatja el.Össze-vissza beszélt.-mérgelődött.
-Oh.-lepődtem meg.
-Remélem nincsen semmi baja.-sóhajtott.
-Nyugi.Biztosan nincsen semmi gond.Lehet,hogy csak elaludt és úgy volt vele,hogy akkor ma nem jön be.-bíztattam,de ismerem annyira Shanet,hogy ez nem történhetett meg.Az iskolát mindig komolyan vette.
-Lehet.-húzta el a száját.-akkor,majd szólsz ha tudsz valamit?
-Peresze.-mosolyogtam.
-Köszi.-mondta és már indult is tovább.Mélyen beszívtam a levegőt és én is útnak indultam.Már láttam a terem ajtaját amikor megpillantottam Olivert két barátja társaságában.
-Oliver!-pattantam elé.
-Szia Dakota!-vigyorgott a jobb oldalán álló Peter.Rá néztem,majd visssza a bátyámra.
-Beszélhetnénk négyszemközt?-kérdeztem.Oliver egyet bólintott,majd arrébb vonultunk.
-Nem mondhatom el.-meg sem várta a kérdésemet,ő máris válaszolt rá.
-Azt sem tudod mit akarok.-mondtam titokzatosan.
-Tényleg?-nevetett fel.-Nem Shannel kapcsoltaos?-kérdezte.-Megkért rá,hogy ne mondjam el senkinek.-mondta komolyan és karbatette két kezét.
-Naaa Oliii.-kezdtem el kislányosan kérlelni.
-Felejtsd el Dakot.!-mondta könyörtelenül.Tehát a kislány nem vált be.Taktikát kell változtatnom.
-Drága bátyuskám-kezdtem nyájasan-Shanet én is annyi ideje ismerem,mint te.Szerintem jogom van tudni róla ha baja esett.Aggódom érte.Kérlek legalább azt mondd el,hogy jól van-e.
-Tudtommal igen.
-Ez nem volt túl meggyőző.
-Okés elmondom amit tudok-kezdte.
-Remek.-vágtam közbe vigyorogva.
-De-emelte meg a hangját-nem mondhatod el senkinek,még Libinek sem.-emelte fel mutatóujját és fenyegetően felém szegezte.Amint ezt kimondta sejteni kezdtem,hogy mégis mi lehet a baj.
-Az anyja...-lépett hozzam közel és szinte suttogta a szavakat-tegnap este amíg mi jöttünk haza a partról,elment piálni.Alex persze nem volt otthon,így Shane várta őt egész éjjel.Hajnali háromkor ért haza az anyja és mást én sem tudok.Ezt is sms-ben írta.Hívtam,de nem volt elérhető.-magyarázta el.Igen.Valahogy sejtettem,hogy az anyjával kapcsolatos.Szegény nő.És szegény Shane.A hülye tesója bezzeg nem segítene nekik semmiben.
-Basszus.-kezdtem rágni a szám szélét.
-Jah.-lépett egyet vissza.-tényleg ne mondd el Libinek oké?
-Dehogy mondom.-ráztam meg a fejemet.
-Jó.-mondta és már arrébb is lépett a haverjaihoz.
-Viszlát Dakota!-vigyorgott újra Peter.Na ez sem normális...

(Tudom,tudom,ritka rövid lett,de ígérem,hogy holnap már hozom is a folytatást!Addigis jó iskolakezdést mindenkinek❤️)