A bátyám legjobb barátja

Zöld szempár

-Hova menjünk kajálni?-kérdezte Nathan és becsatolta az övét.
-Ömm meki?-kérdeztem és én is becsatoltam az enyémet.
-Ne,az olyan gagyi.-fintorodott el.-Menjünk valami normális helyre.A Flowers étterem?-csillant fel a szeme.
-Mindegy.-fordítottam a fejemet az ablak felé.
-Szóval akkor az jó?
-Persze.-fordultam vissza felé és egy mosolyt eresztettem felé.Őszintén szólva én abban reménykedtem,hogy elmegyünk a mekibe,a kaját letudjuk 30 perc alatt és utánna mehetek is át Shanehez.Tudom nem elegáns egy randi terv,de még a suliban eldöntöttem,hogy délután meglátogatom Shanet.Sietni szerettem volna.
Az egész út kínos csöndben telt.Nem igazán tudtam mit mondani neki és őszintén szólva nem is akartam.Irritált a jelenléte.Zavart ahogyan méregetett,ahogyan hozzám szólt,ahogyan kiejtette a nevemet.Olyan mű volt az egész fiú.Tény és váló,szép látvány,de semmi több.Mint egy kirakat baba.Ahogy egyre többet vagyok vele,egyre jobban megy is el a kedvem ettől az egésztől.

Begurultunk az étterem parkolójába és leállította a motort.Kiszálltunk a szürke sport kocsiból és elindultunk az étterem felé.Félve sétáltam mellette.Amikor a szemem sarkából megláttam,hogy a kezemért nyúl,megrémültem.Hirtelen elkaptam a kezemet és a hajamba túrtam.Nathannak leesett (mondjuk kinek ne esett volna le) a hárításom így inkább a két kezét zsebre csapta.Jobban is tette.Ott pont jó helyen van a keze.Leültünk egy asztalhoz egymással szemben.És igen még mindig nem szóltunk egymáshoz egy szót sem.
-Baj van?-szólalt meg elsőként.
-Miért lenne?-kérdeztem vissza.Pár másodpercig az arcomat fürkészte,majd elmosolyodott.
-Tudod-mondta és itt szünetet tartott.-Nem igazán értelek.-mondta.Erre nem tudtam mit válaszolni.Én sem értettem magamat.Itt ül előttem az a fiú akiért úgy odavoltam,és egyszerűen nem tudok neki örülni.Mérges lettem magamra amiért nem éltem a lehetőséggel.De egyszerűen két nap alatt sikerült kiábrándulnom belőle.Többet képzeltem a srácba,mint ami.Egyszerűen nem éreztem felszabadultnak vele magamat.
-Mi miért is lettünk jóban?-csúszott ki hirtelen a számon.
-Mi?-lepődött meg.
-Tudom,hogy neked mentem,de miért kezdtünk el beszélni?
-Mert az emberek szoktak beszélni?-kérdezett vissza értetlenül.
-De miért pont most?Már egy éve ugyanabba a suliba járunk és idáig csak rám sem néztél.
-Miért pont most?Miért?Mi van most,hogy ennyire alkalmatlan?-rázta meg a fejét-Egyébként meg fogalmam sincsen.Elég jó csaj vagy és hát szeritem én sem vagyok valami csúfság szóval úgy voltam vele,hogyha már adódott egy alkalom-utalt itt az ütközésünkre-akkor megpróbálok bevágódni nálad,de hát úgy tűnik csak egy napra sikeredett.-hadarta el a világ legértelmetlenebb magyarázatát.
-Jó csaj vagyok?-nevettem el magam.-ennyi?Ez a legjobb indokod?
-Gratulálok.Sikerült megragadnod a lényeget.-nézett lenézően.És itt döntöttem el,hogy nem vagyok tovább hajlandó elviselni a beképzelt arcát.Rajongás ide vagy oda,de ez a fiú nem kell nekem.
Felálltam az asztaltól és kiszaladtam az étteremből.És hát ez a drámai kilépő egész jól is sikeredett volna,ha nem feletkezek meg egy aprócska tényezőről,miszerint a táskám az ott csücsült Nathan kocsijának a hátsóülésén.
-Ó hogy az a...-kezdtem el szídni a mindenséget.Ez annyira tipikus volt.Csak én lehetek ekkora segg.
-Kinyitom.-lépett ki az étterem ajtaján Nathan és megnyomta a kulcsa gombját.Az autó felvillant és a táskám szabad utat nyert a menekvésre.
-Köszönöm.-mondtam gyorsan,majd a táskámhoz léptem.
-Ne vigyelek haza?-kérdezte.
-Nem ebédelsz?
-Ezek után?-nevetett-valahogy már nincs étvágyam.
-Oh.
-Szállj be!Haza viszlek.-szólt rám és ő már be is szállt a járműbe,vettem egy mély levegőt és én is így tettem.
-Köszönöm.-motyogtam.Most,hogy jobban belegondolok.Én voltam a szemét.Szegény srác tök jó fej volt velem eddig én meg játszom a sértett királykisasszonyt.Ezt én csesztem el.Nem ő.Miért is hibáztattam őt?
-Ugyan.-válaszolt.
-Amúgy nem gond ha nem otthon raksz ki?-kérdeztem féléve.Éreztem,hogy ennek a párbeszédnek a vége nem jöhet ki jól.
-Hova vigyelek?-kérdezte és a szemét egy percre sem vette le az útról.
-Ömm-köszörültem meg a torkomat.-Hát,izé,Shanehez.-nyögtem ki nagynehezen.
-Most szivatsz?-akadt ki.
-Nem.-válaszoltam egyből.
-Hallod nem jön össze az egyik randi,máris szervezel egy másikat?-támadt le.
-Dehogy.Ez egyáltalán nem randi.Tudod jól,hogy Shannel jóban vagyunk.Csak meglátogatom.
-Oh tényleg?-vigyorodott el.
-Igen.-válaszoltam egyenesen.
-És a barátnője tud róla?-fordult felém egy pillanatra még mindig vigyorogva.
-Nem igazán.-húztam el a számát.-de,majd Shane biztosan elmondja neki.
-Aha biztosan.-dünnyögte.

Az ablaküvegen kibámulva megpillantottam Shaneék hazát.
-Tényleg köszönöm a fuvart.-néztem hálásan a sofőrömre.
-Nem probléma.-legyintett.-Ezt itt ne hagyd!-nyújtotta felém a táskám.
-Köszi.Remélem azért még majd beszélünk.-búcsúzkodtam.Én is tudtam és ő is,hogy ennek a dolognak (ami igazán még el sem kezdődött) annyi.Nem illünk össze.Ezt már most lehet látni kristálytisztán,de ettől függetlenül egyáltalán nem akarok rosszba lenni Nathannal.
-Biztosan.-mosolyodott el.Kicsatoltam az övemet és kiszálltam.
Megvártam még Nathan elhajt és elindultam a bejáratiajtó felé.Megnyomtam a csengő és vártam,hogy valami történjen.Nem hallottam semmit ezért újra megnyomtam.Most már valami motoszkálás hangja szűrődött ki bentről,de még mindig nem nyitotta ki az ajtót senki így hát újra megnyomtam a gombot.
-Jó na!Megyek már!-kiabált Shane.Halkan felnvettem és vártam,hogy kinyíljon az ajtó.A kulcs fordult a zárban és az ajtó kinyílt.
-Hát te csipesz?-lépett ki a házból és maga után becsukta az ajtót.-mit keresel itt?-mért végéig kérdőn.
-Nem jöttél ma suliba és gondoltam benézek.-mosolyogtam ártatlanul.
-Elmondta az a hülyegyerek.-vakarta meg fáradtan a halántékát.
-De ne legyél rá mérge!Én szedtem ki belőle.-a ritka pillanatok egyike,amikor védem a bátyámat.
-Libinek is elmondta?-ijedt meg.
-Dehogy.-vágtam rá.Azért Oli ennél jobban figyel arra amit Shane kér tőle.
-Hogy van anyukád?-kérdeztem.
-Van kedved sétálni?-váltott témát egyből.-Erre ismerek egy parkot.Menjünk oda.
-Hát jó.-mondtam és Shane vezetésével elindultunk.
-Nem válaszoltál.-próbáltam vissza térni arra a részre amiért idejöttem.
-Most már jobban.Este ismét sikeresen leitta magát és délelőtt pedig kihányta a belét is.
-Úristen.-suttogtam.
-Őszintén nem tudom mit csináljak vele.-mondta és szomorúan lehajtotta a fejét.-aggódom érte.Nagyon.Ezt egyszerűen nem teheti.Tönkreteszi magát.Ha apának sikerült továbblépnije akkor neki miért nem sikerül?
-Úgy sajnálom Shane.-álltam meg vele szembe.-Én-kezdtem de ehhez alig tudtam hozzászólni.-én úgy szeretnék segíteni.-mondtam szomorúan,
-Aranyos vagy.-mosolyodott el.
-Nem tudom mit tehetnék.Mondj bármit amiben segíthet!Amit tehetnék értetek.Esküszöm megteszem.-ahogy a szomorú szemeibe néztem már a sírás kerülgetett.
-Annyira hálás vagyok.-mondta és magához rántva megölelt,szorosan tartott,de egyben gyengéden is.Kezemet a nyakára tapasztottam és mégjobban hozzá bújtam.
-Nem tudom mit csinálnék a Russelek nélkül.-fúrta a fejét a hajamba.
-Bármire ha szükséged van-simítottam végig a tarkóján.
-Tudom.-suttogta.Fejemet elemeltem tőle,hogy a szemébe tudják nézni.Végigszemléltem tökéletes arcszerkezetét és gondolkodás nélkül egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.
-Komolyan Dakota annyira imádlak.-döntötte a homlokát az enyémhez.Elmosolyodtam és csak a szemét figyeltem.Azt a gyönyörű zöld szempárt.
Nem gondolkoztam.Nem foglalkoztam azzal,hogy talán átléptünk egy határt.Nem foglalkoztam azzal,hogy ő a bátyám barátja,azzal,hogy idősebb nálam három évvel,és azzal sem,hogy egy hihetetlenül cuki barátnője van.Nem tudtam nem rá gondolni.