(Sziasztok!Bocsánat amiért ilyen későn hoztam,de mint mondtam,nyaralni voltam.Hamarosan megint megyünk szóval nem igazán tudom mikor lesz megint rész,de mindenképpen igyekszem.Addig is nézzétek meg a másik storymat is!❤️)
A szósz készen lett és a tésztát is kifőztem.
-Szerintem készen vagyunk.-állapítottam meg miközben a két kezemet a csípőmön tartottam és erősen agyaltam,hogy nem felejtettem-e ki belőle valamit.
-Már farkas éhes vagyok.-morogta Shane.
-Jó jó.Máris szedek.-mondtam és elővettem két tányért.Mindegyikbe raktam tésztát,majd meglocsoltam őket szósszal,miközben Shane már az asztalnál várta az ebédet.Mondjuk már fél négy van szóval inkább a vacsorát.Leraktam a két tányért az asztalra,majd leülni készültem,de hirtelen felpattantam.Valami kimaradt.
-Sajtot?-kérdezem miközben a hűtőben kutattam az említett étel után.
-Jöhet.-vágta rá és lehet hallani a hangján,hogy tele van a szája.Elmosolyodom és felkapom a sajtot.Előkeresem a reszelőt és leültem Shaneel szembe.Elemelte a kezét a tányérja elől ezzel jelezve nekem,hogy rakjak rá sajtot.Áthajoltam az asztalon és Shane tányérba reszeltem egy kis adagot,vissza ültem a helyemre és az én tányéromba is raktam.
-Hmmm.Ez baromi jó lett.-áradozott Shane.
-Köszönöm.-mosolyogtam és éppen ettem volna végre egy falatot amikor anya lépett be a konyhába.
-Sziasztok!-köszönt mosolyogva és lerakta a táskáját a pultra,majd hátulról átkarolt és megölelt.
-Szia anyu.-mondtam és bekapok egy falatot.Nem akarok hízelegni,de tényleg nem lett rossz.
-Hello Rose!-köszönt Shane is.Anyu nem sok barátunknak engedi meg,hogy tegezzék.Shane a szerencsések köze tartozik ugyanis anyu imádja őt.
-Oti csináltál ebédet?-kérdezi meglepetten szeretett édesanyám.Az Oti név nekem szól.Sajnos.Csak anya hív így.És hát attól függetlenül,hogy az Oti az Otília nevű hölgyek beceneve,anyám előszeretettel használja a Dakotánál is.Dakota,Dakoti.Hát így kaptam ezt a becenevet anyától.
-Ezen miért van mindenki meglepődve?-kérdezem hitetlenkedve.-máskor is szoktam főzni.
-Igen kábé havont egy pirítós és akkor is csak magadnak.-cukkolt anya és magának is szedett ennivalót.Shane halkan felnevetett.
-Mi olyan vicces?-fordultam fele és egy szúrós pillantást vetettem rá.
-Semmi.-vágta rá azonnal és egy nagy adag spagettit tekert a villájára és megpróbálta egyben a szájába tuszkolni.Anyu leül mellem és ő is enni kezd.
-És hogy vagy Shane?-kérdezte anya két falat között.
-Köszönöm szépen megvagyok.-válaszolt mosolyogva és anya is elmosolyodik.
-Anya itthon vagy?-futott le a lépcső a bátyám és amint belépett a konyhába,szeme megakadt a velem szemben ülő fiún.Shane abbahagyta az éves.
-Figyu haver...-kezdi Shane és feláll az asztaltól.
-Nem nem.-szabatkozik Oliver.-köcsög voltam.Túl reagáltam a dolgot.Bocs haver.-mondja kissé zavartan.
-Én is bocs.Én nem akartam rosszat.-hadarja Shane.
-Igen tudom.Ráadásul az,hogy azt feltételeztem rólad,hogy Judy és te-rázza meg a fejét a bátyám nevetve.-hülyeség volt.Sosem tennél ilyet.Meg neked ott van ugye Libi szóval...
-Nem fontos felejtsük el!-vág közbe Shane.
-Libi?-kérdezem hirtelen.Nem terveztem megszólalni csak úgy kicsúszott a számon a meglepettségtől.
-Igen Shane csaja...
-Mondom haver!Felejtsük el!-Shane idegesnek tűnik.Vissza ül a helyére,de nem néz rám.
-Lemaradtam valamiről?-pislog anya.Senki nem válaszol.
-Neked barátnőd van?-kerekedik el a szemem.
-Shane nem mondta?-válaszol a kérdésemre Oli meglepetten.
-Nem.Nem mondta.-nézek Shanere.Ő felnéz a szemembe.Az arca bűntudatról árulkodott,de még mindig nem szólalt meg.
-Szóval Libi.-mondtam nevetve kissé hisztérikusan.-kedvelem.Rendes lány.-mondtam és felálltam az asztaltól és a tányéromat ami szinte még tele volt bedobtam a mosogatóba.
-Kicsim minden rendben?-kérdezi anyu aggódva.
-Igen csak-kezdem halkan és Shanere pillantottam.Mondanám az igazat,hogy elment az étvágyat és nincs kedvem Shane társaságában maradni,de nem tehetem.Hiszen ha belegondolok semmi nincs közöttünk.Nincsen jogom kiakadni.-csak már nem igazán vagyok éhes.-válaszolok anyának és felfutok a szobámba.Becsukom az ajtót.A szívem zakatol.Olyan rossz érzések kavarognak bennem.Az ajtónak dőlök és végig csúszok rajta,majd amikor leérek a padlóra magamelé húzom a lábaimat és árkarolom őket.A szomorúság átvált haragra.Magamra vagyok mérges.Olyan idióta vagyok,hogy így felzaklatom magamat az ügyön.Hiszen Shaneel az égvilágon nincs semmi köztünk.Évek óta ismerem.Ez az egy nap nem tud megváltoztatni semmit.Idegesen a hajamba túrok és kifújom a levegőt.Shanek barátnője van.És akkor mi van?Ez hol érint engem?Raadásul bármennyire is tiltakoznék Libi ellen,nem lehet.Nem mondhatom,hogy gonosz,hogy önző vagy hogy házsártos.Az igazság az,hogy Libit én is ismerem.Hihetetlenül kedves mindenkivel,annyit mosolyog,hogy már fájhatna az arca és annyira pozitív,hogy már szinte idegesítő.Libi jó ember.Ráadásul csinos.Nagyonis csinos.Félig koreai így van benne valami különleges.A sminke mindig szép,de nem túl erős.A ruháján látszik,hogy gondosan van összeválogatva.Tudom hogy kitűnő sportoló,mert együtt járunk a szurkolóedzésekre.Mr.Haming mindig külön szerepet oszt neki.Az öltözőben mindig kölcsön adja a dezodorját még akkor is ha épp az utolsó csepp van már csak benne.Ha Shane felfigyelt rá biztos okos lehet.Szereti az okos lányokat.Ez Olitól tudom.Gyorsan felálltam az ajtótól és az íróasztalomhoz pattantam ahol a laptopomat tartottam.Elakartam terelni a figyelmemet Shaneről és Libiről szóval gyorsan írtam egy üzenetet lolának.Egyből válaszolt.Megkérdeztem,hogy jobban van-e már.Azt írta,hogy bevett egy fejfájás-csillapítót.Vajon az hat szerelmibánatra?Meggyőztem,hogy holnap menjünk le a partra idén nyáron még egy utolsót fürdeni.Lecsukomtam a laptopom tetejét és a tükör elé álltam.Végigsimítottam az arcomat.Egy nagy sóhajtás után elindultam vissza a többiekhez.Az előbbi hisztimet muszáj lesz megmagyaráznom.
![](https://img.wattpad.com/cover/117170012-288-k873100.jpg)
JE LEEST
A bátyám legjobb barátja
RomantiekMondanám hogy kezdem az elejétől,de ennek a történetnek sajnos nincsen eleje.Vagy ha van is,én nem tudom,hogy hol kezdődik.Szóval mi lenne hogyha az eleje helyett inkább a tényeket mondanám el?Igen így jó lesz.Szóval tizenhat éves vagyok és van egy...