Első nap

24.8K 435 3
                                    

Úgy éreztem magam, mint aki minimum egy állatkertben bóklászik, legalább annyira egzotikus volt a látvány a minisztériumban. A hatalmasnak tetsző oszlopok és folyosók között láthatóan nagyon fontos ügyek miatt rohangáltak és beszélgettek mindenféle kiöltözött emberek. Az arcokon ráncolt szemöldökű koncentráció, vagy épp enervált életuntság, a kezekben papírkötegek és kávés poharak.
A torkomban dobogott a szívem, ahogy haladtam a kissé pocakos Makrai úr mögött, aki épp idegenvezetést tartott, közben odaköszönt néhány embernek. Mondandójára azonban nem igazán tudtam odafigyelni, jobban lekötött a látvány, és a saját idegességem. A vörös szőnyeges, aranyozott stukkós folyosón lépkedve, igyekeztem a magassarkúm kopogására koncentrálni és azt mantráztam magamban, hogy felvettek és biztos nem ok nélkül, felvettek, mert megérdemled és itt a helyed. 

- Itt is volnánk. - Makrai kedélyeskedő hangja rángatott ki elmélyült mantrázásomból. Kihúztam magam és időt sem hagytam az izgalomnak. 
Egy rövid, a robusztus ébenfa ajtóra mért kopogtatás után Makrai már hajolt is befele az ajtón, aminek résén nem tudtam belátni onnan, ahol álltam. 
- András, itt az új kollegina, bejöhetünk?
- Persze, persze gyertek! - Az erős orgánumot meghallva kissé görcsbe ugrott a gyomrom, de mielőtt bármire is gondolhattam volna már ott álltam vele szemben. 

Képeken és tv-ben is láttam már számtalanszor élőben sokkal magasabbnak tűnt. Sötétbarna, szinte feketének tetsző szeme csillogva nézett rám. Az ezt követő percek villanásszerűen teltek el, valami furcsa ködben leledzettem az idegességtől, csak arra emlékszem, ahogy a bemutatkozáskor, meleg, de határozott kezével megfogta enyémet. Aztán már azon kaptam, hogy a magasított támlájú, bőr székében ülök és lendületesen magyaráz egy programról. Éreztem, hogy kicsit kipirul az arcom, de a világért sem vallottam volna neki, vagy épp bárkinek, mikor is voltam utoljára ilyen közelségben egy férfival.  Éreztem, férfias, hűsítő illatát, melybe valamilyen egyéb illat is keveredett, ami az erdőkre emlékeztetett. Igyekeztem odafigyelni, mindent megjegyezni, közben néha biztatóan rám mosolygott, és kérdezgette, hogy minden érthető-e. 

Mikor végül leültem a saját kis íróasztalom elé, ami az övé előtt helyezkedett el, egy könyvekkel és  aktákkal teletűzdelt polc előtt, még mindig ideges voltam, de ezt igyekeztem az új munkahely számlájára írni. Csak miután úgy fél óra elteltével felnéztem és láttam, hogy ő is épp engem néz, kezdtem azt gondolni, hogy a furcsa szorítás a gyomromban, több, mint egy kis pályakezdő drukk. Kénytelen voltam beismerni magamnak, hogy ez az ember, akit a médián keresztül már jól ismertem, és akiből a pályázati anyagomat is írtam, határozottan jóképű. 

Zavartan egymásra mosolyogtunk, majd mindenki visszatért a saját feladatához. Elhessegettem mindenféle ábrándot és a munkámra koncentráltam. Ez egy komoly hely, ahol semmi nem vonhatja el a figyelmemet. Még egy magas, sötét hajú és átható tekintető férfi sem, akin olyan jól nézett ki az öltöny, mintha ráöntötték volna. 

A főnök ágyábanWhere stories live. Discover now