A főnök ágyában

Médiakeselyűk

Nem emlékszem, hogy valaha is kifejezetten mosollyal az arcomon ébredtem volna, de ilyen szélessel biztos, hogy sosem. Félig még mindig a fehér ágyneműkben elveszve, hunyorogva próbáltam felmérni a környezetem, melyre előző este nemigen volt alkalmam. A mosolyom, ha lehet még jobban kiteljesedett, ahogy apró villanásszerű képekben eszembe jutott az előző éjszaka:

András teljesen meztelenül fölöttem, keze a kezemben, miközben végig engem néz és figyeli minden rezzenésemet.
A bőrének forrósága, ahogy lábaimmal még szorosabban magamhoz vonom.
Ahogy kitárulkoztunk egymás előtt, előbb kapkodva, vágytól fulladozva, majd érzelmesen és kínzóan lassan. 

Kinyitottam a szemem és oldalra nézve azonnal felébredtem. A szívem olyan erővel ütött, hogy azt hittem nem is egy szerv, hanem egy súlyos kő van a mellkasomban. Felültem, és rémültem már láttam is magam előtt, hogy András, miután rájött mit történt, tettét megbánva kocsiba pattant és itt hagyott, valami nyúlfarknyi cetlivel a konyhában. 

Mielőtt még továbbszaladhattam volna a bús hangulatú képzelgésben, halk beszélgetés hangjait hallottam beszűrődni a kertből. A takarót magamhoz ragadva odaléptem az üvegajtós erkélyhez, és láttam, hogy András a földszinti teraszon beszél valakivel telefonon. Egyből elöntött a megkönnyebbülés, de örömöm csak addig tartott, míg oldalról meg nem láttam az arckifejezését. Jól ismertem már ezeket a feszes vonásokat. 

Sietősen magamra kaptam az előző esti sötétzöld hosszú ujjút és a farmert, majd lesiettem. Az ajtófélfának dőlve vártam, hogy befejezze a beszélgetést, ami láthatóan idegessé tette. Összefontam a karomat, mert a késő őszi idő, különösen reggel már csípősen hideg volt, a napsütés ellenére is. Egy tágas, letisztult kerti teraszon voltunk,  amit tujákkal és modern kerti bútorokkalszegélyeztek. De én inkább András arcvonásait tanulmányozva próbáltam minél többet megtudni arról, miről lehet szó. 

Mikor végre lerakta a telefont egy nagy sóhaj kíséretében felém fordult. 
- Mi a baj?
Egy hosszú másodpercig csak nézett rám, de közben nem is nézett rám igazán. Gondolatok százai cikáztak a fejében, majd végül odalépett hozzám, és az enyhén borostás arca és gyűrött pólója ellenére sosem találtam még ilyen vonzónak. 
-Semmi olyan, amit ne tudnék megoldani. - felelte, de a mosolya fáradtra és haloványra sikeredett. 
- Ugyan már András, jogom van tudni róla. - Igazából fogalmam sem volt róla, hogy érint-e a dolog, de valamiért a megérzéseim azt súgták, hogy igen.
- Jól van. - mondta megadóan, miközben egy újabb sóhaj kíséretében szinte láttam, hogy adja meg magát a rendíthetetlen eltökéltségének álcája.
- Írnak rólunk. Még nem tudjuk, hogyan, lehet Richmann köpött valamit, de szinte mindegyik napilap és netes hírportál a viszonyunkról cikkezik.