A főnök ágyában

Borízű szárnyalás

 Néztem amint meggyújtja a régi típusú kandallót, és egyszerre tombolt bennem a vágy és a félelem. Mert innen már nincs visszaút, itt nem fog senki ránk nyitni, a telefon sem fog kellemetlen csöngésével félbeszakítani minket.   

- Hogy érzed magad?
András leült velem szemben, és a kezembe adta a pohár bort. A sajátját egy nagy korty után lerakta a mellettünk található üvegasztalra.
- Nem kell állandóan a jóllétem felől érdeklődnöd, rendben vagyok. Sőt, nagyon is jól. - tettem hozzá csendesen. - Örülök, hogy itt lehetek veled.
Szerettem volna a pirulásomat a szobában feléledő tűzre fogni, de tudtam, hogy a forróság belőlem árad. A szempilláim alól rápillantottam és láttam, hogy mosolyogva néz. Minden egyes mozdulata rám volt kihegyezve.
- Én is. 

Letettem a saját poharamat, így is eléggé szédültem. Mintha megállt volna az idő, tapintani lehetett az izgatott várakozást a levegőben. Úgy éreztem, mintha mindketten feszült tinik lennénk egy első randin. És ez valahol igaznak is bizonyult. Éreztem, hogy a szívem mélyén repdesni kezd örömében egy kis kolibri, mert sosem gondoltam volna, hogy részünk lehet ilyen hétköznapian esendő pillanatokban. 
Néztem Andrást, a szeme csak úgy ragyogott a tűz fényében. Felém fordulva ült mozdulatlanul, tudtam, hogy nem akarja átlépni a határokat. Rám vár, bár a tekintetével már úgy ötször levetkőztetett. 

Nem bírtam tovább, odahajoltam, és mielőtt megkérdőjelezhettem volna saját magamat, egy határozott csókkal eltöröltem az úriemberes udvariasságát és távolságtartását. A borízű csókba merítkezve éreztem pillanatnyi lefagyását, de a következő másodpercben már tenyerével végigsimított az arcomon, és még jobban elmélyítette a csókot. Ahogy nyelvévem mélyen behatolt a számba, éreztem, hogy a bizsergés a lábam között egyre fokozódik. 

Erős kezeivel végigsimított a hátamon, miközben én a hajába markoltam. Mindketten olyan kiéhezetten és kétségbeesetten csókolóztunk, mintha többé nem lenne rá alkalmunk. Benne volt minden egyes együtt töltött napunk óvatos érintése és vággyal teli pillantása.
Lovaglóülésbe helyezkedtem, és miközben még mindig úgy éreztem sosem lehetünk elég közel egymáshoz, váratlanul felkapott és még mindig vadul csókolózva elindult valamerre, de én eközben csak az ajkának bizsergető érzésére, és a fenekemet markoló kezére tudtam koncentrálni. A felhők fölött szárnyalva az utolsó értelmes gondolatom az volt, hogy végre valóra válik mindaz, amiért az elmúlt hónapokban epekedtem. És egek, mennyire megérte a várakozás!