A főnök ágyában

Csak a pénzért

Az ajtó előtt megálltam, vettem egy nagy levegőt, és míg benn tartottam, próbáltam felszínre hozni a belső istennőmet, aki magabiztos, határozott és nem hagyja magát sarokba szorítani.

Bent Richmann az asztalnál ült, egy kisebb irodában, amit átmenetileg kiadtak neki. Poros volt és elhanyagolt. Kíváncsi lettem volna, mit gondol ez a magát nagyon fontosnak tartó üzletember a szakadt reluxáról és a foltos szekrényről.

Kedélyes mosollyal a szemben található székre mutatott. Miközben odamentem és helyet foglaltam, azon gondolkodtam, hogy mit akarhat, de nem jutott eszembe semmilyen épkézláb ötlet. Mihelyst helyet foglaltam egyből felállt és felém sétált. Nem értettem mi értelme hellyel kínálni, ha ő rögtön felpattan, de tökéletesen tisztában voltam vele, hogy hatalmi játszma az egész.

Kissé felé fordultam a széles, karfás székben és cseppet sem meleg hangon azt kérdeztem:

- Nos, elárulja miért hívott ide?

Valami döcögős, nevetésre hajazó hangot hallatott és még közelebb araszolt hozzám. Csak nyugi, belső istennő, belső istennő.

- Igazság szerint azt szerettem volna kérdezni - minden egyes szót irritálóan elnyújtott - hogy nem lenne-e kedve nekem is felajánlani a khm... szolgálatait?

Beszéd közben a térdével hozzáért a combomhoz, én pedig nagyon szerettem volna azt hinni, hogy csupán véletlenül.

- A szolgálataimat? - kérdeztem vissza, felvonva egyik szemöldökömet.

- Igen, szerintem nagyon jól tudja, mire gondolok.

Térdeivel a lábaim közé furakodott és kissé szétfeszítette őket. Rengeteg különféle érzés tombolt bennem, melyektől remegni kezdtem: düh, megalázottság, félelem.

Felpattantam, mintha villám csapott volna belém. Sajnos ezzel csak azt értem el, hogy bár szemmagasságba kerültem vele, ezzel párhuzamosan a kettőnk közti távolság is lecsökkent.

- Márpedig elképzelésem sincs mire célozgat. - mondtam elfúló hangon.

- Ugyan már, ne játssza itt magát aranyom, azt hiszi nem jutott el hozzám a híre? Hogy nem erről beszélnek mindenhol?

Még közelebb lépett hozzám, már ha ez egyáltalán lehetséges volt, és kezeivel rámarkolt a csípőmre és a fenekemre. Úgy éreztem magam, mint valami fuldokló kis állatka, akit csapdába ejtettem. Egy pillanatra lefagytam, és a szívem is kihagyott egy ütemet, majd megpróbáltan erőteljesen lefejteni magamról. De az a féreg nem hagyta magát.

- Na, ne játssza itt magát, úgyis tudom, hogy Báthorival is csak a pénzért fekszik össze.

Végre valahára sikerült lebokszolnom magamról egy - egy ütéssel a mellkasára és a lába közé.

Úgy égett az arcom, mintha valaki ezer fokon izzó égőket nyomott volna hozzá.

Kocsonyás lábakkal az ajtó felé rohantam és kimenekültem. A folyosón igyekeztem valamennyire összeszedni magam. Helyére igazítottam a szoknyámat és letöröltem pár zaklatott könnycseppet a még mindig égő arcomról.

A belső istennő szertefoszlott és csak a szégyenérzet maradt utána.

Mikor belül még mindig remegve felnéztem megint ledöbbentem. Nem tudtam, hogy odafussak hozzá, egyenesen a karjaiba, vagy el az ellenkező irányba, hogy ne lásson ilyen feldúltan.

Ahogy Andrással egymás felé lépdeltünk, lassan eljutott a tudatomig, hogy nem egyedül van. Két miniszterelnök sétált az oldalán; egy hazai és egy külföldi. Megpróbáltam kihúzni magam. Mintha lelassult volna a világ, mikor egymáshoz értünk és futólag ránéztem. Bár nem volt lehetősége megállni vagy bármi mást tenni, egy másodperc töredéke is elég volt, hogy lássa rajtam, baj van.