A főnök ágyában

Anyai jó tanács

Fullasztó és párás volt a levegő. Újra és újra emlékeztetnem kellett magamat, hogy miért is vagyok itt. Hogy kicsit lazítsak és elfelejtsek mindent. Csak ne lenne ilyen nyüzsgő melegség az egész teremben. Jobbra sandítottam, ahol anyukám a legnagyobb relaxáltságban olvasott valami pletykalapot. Nagyot nyeltem, ahogy eszembe jutott, hogy pengeélen táncolok, és hajszálon múlik, hogy  én is bármikor szerepeljek egy ilyen szennyben.

- Mi újság a munkahelyen? - Már vártam mikor merül fel a téma, igazából csodáltam anya önuralmát, hogy eddig nem vetette fel.
- Minden oké. Sok a meló. - Igyekeztem a lehető legsemlegesebb hangot megütni. Sejtésem szerint ez nem sikerülhetett túl jól, mert anya félrerakta a magazint, és félig felhúzott szemöldökkel rám nézett.
- Lillácskám, tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz. Utálod a wellness szállodákat. 

Nagyot sóhajtottam.
- Jól van, azt hiszem azért egyeztem bele ebbe a nyilvánvaló időpazarlásba - anya szája szeglete megrándult a már nem először hangoztatott véleményem hallatán -, mert beszélni szerettem volna.
- Tudtam, hogy van valami, mi az, túlhajszolnak a munkahelyen? Ne hagyd magad, állj ki magadért a tuskó főnök előtt.
- Nem, nem - mentegetőztem szinte nevetve. - A főnököm jó fej. Ami azt illeti annál is több. - A távolba révedt a tekintetem, ahogy lelki szemeim előtt felidéződött András mosolya, csókja, lovagias gesztusai. - Sokkal több.

Gyorsan észbe kaptam és levettem tekintetem a barlangszerű helyiség medencéjében ugráló és hangoskodó gyerekekről, illetve a szaunába sétáló szállodai köntöst viselő nyugdíjasokról. Anya arcán valami egészen különleges és megfejthetetlen mosoly ült, de nem szólt semmit.
- Jajj anya, azt hiszem bajban vagyok, mert komolyan tetszik. Még sosem éreztem ilyesmit. Mintha egymás mellett lenne a helyünk.
- De hiszen ez egy csodás dolog, miért ilyen panaszosan mondod? Azért, mert a főnököd?
- Is. Meg egy közszemély. Cikkeznek az életéről, a magánélete folyamatos támadási felület. De ez csak egy dolog, leginkább az a bibi, hogy családja van. Feleség, két fiúgyerek. Nem akarok szétszakítani egy családot, akármit is érzek. Akármennyire is nehéz. - Tettem még hozzá halkan.

Anya egy ideig csak hallgatott, és én már azt hittem, nem akar hozzászólni semmit.
- Beszéltél már az érzéseidről vele?
Ezen elgondolkodtam. 
 - Nem igazán.
- Nos, akkor épp itt az ideje. - Anya felült a napozóágyon és felém hajolt. - Azzal senkinek sem teszel jót, ha távolságot tartasz ettől az Andrástól, és mindenki csak rosszul érzi magát. Ez nem egy szappanopera, itt nem hasznos és nem is áll jól senkinek a szenvedés. Lehet, hogy azt gondolod az a jó megoldás, ha megtagadod magadtól az örömet, de hidd el nekem, ettől még a feleség is szenved, mert nekik, és úgy általában a nőknek jó érzékük van arra,  hogy megérezzék, ha a párjuk szíve és agya máshol jár.
- Bízz jó öreganyádban, aki sok mindent látott és tapasztalt már. Minél később derül ki egy ilyen, még akkor is, ha nem történt semmi komoly - mert ismerlek, és tudom, hogy milyen erkölcseid vannak, - annál rosszabb.