A főnök ágyában

Feledni

- Nem történt semmi komoly. - tettem hozzá sietve, mert láttam, hogy egyre nő benne a feszültség. 
- Mondj el mindent. - Ökölbe szorította a kezét, de miattam igyekezett lenyugodni. 
- Itt van most ez a Richmann, tudod. Azt mondta beszélni szeretne velem az irodájában. - Andás kihúzta magát és minden egyes kimondott szavamra egyre csak nőtt benne az indulat. - Rám mászott, azt akarta feküdjek le vele, mondván veled is a pénz miatt fekszem össze. - Elhadartam az egészet, de utólag rájöttem, hogy kissé megkönnyebbültem, hogy elmondhattam valakinek, és a kimondott szavak által kicsit legördült rólam a teher. 

Ám ez az érzés hamar elillant, mikor András szinte kilőtt az ajtó felé.
- Megölöm. 
 Utána nyúltam, de alig bírtam visszatartani, mert úgy nekiveselkedett, mintha most azonnal be akarná váltani a fenyegetését. 

- Légyszi ne, tényleg nem ér annyit az egész. - kérleltem még mindig a karját fogva. 
- Nem ér annyit? - szinte kiabált. - Ez nagyon is komoly ügy, ez szexuális zaklatás! Azt a barmot meg kell ragadni a tökénél fogva és szépen a bíróság elé rángatni, hogy megkapja a büntetését!
Még most sem engedtem le a kezem, így éreztem, ahogy az összes izma és idegszála pattanásig feszül. 
- És az is holtbiztos, hogy innentől kezdve semmi közünk hozzá!

Valamilyen szinten jól estek a szavai és a felindultsága is, de féltem attól, hogy balhé lesz. 

- Nem akarok botrányt. - Olyan csendesen mondtam ki ezt, hogy azt hittem, nem is jut el hozzá az értelme, a felgyülemlett düh felhőjén keresztül, de végül pont ez a halk kijelentés ért célt, és hatolt át a páncélján. Végre rám pillantott.
- Kérlek. Csak azt akarom, hogy felejtsük el az egészet. 
Hosszú másodpercekig némán fürkészte az arcom. A szája vékony vonallá préselődött és szemei mély aggodalmat tükröztek. 

Nagy sokára végigsimított az arcomon és kezét ott hagyva azt kérdezte: 
- Biztos vagy benne?
Hümmögve bólintottam, és mélyen a gesztenyebarna szemeibe néztem. Azt akartam, hogy lássa, komolyan gondolom. 

A plafonra meredve hatalmasat sóhajtott , mintha magában viaskodna valamin. Olyan melegen és gyengéden érintett, hogy olthatatlan vágy ébredt bennem a közelsége iránt. Azt akartam, öleljen szorosan és teljesen oldódjunk fel egymásban. 

- Jól van. Ha ezt szeretnéd, így lesz. És vegyél ki nyugodtan annyi szabadságot, amennyit csak szeretnél. 
- Köszönöm. - mondtam, de szinte csak egy sóhaj hagyta el a számat, mert ekkor már mindkét kezével az arcomat fogta és úgy nézett rám, mintha meg akarna csókolni. Vágni lehetett a feszült izgatottságot és a várakozást a levegőben. 

Kulcszörgés hangja verte szét a csendet. Megjött lakótársam. András bocsánatkérően nézett rám, majd lassan hátralépett, és ahogy belépett Rita ő egy köszönés kíséretében kiosont az ajtón, mintha csak egy jelenés lett volna. De az én napomat innentől kezdve teljesen felkavarta.