A főnök ágyában

Örömből ürömbe

Szerintem még életemben nem készültem semmilyen eseményre ennyi ideig. Még a szalagavatómra sem. Mikor már a harmadik ruhát vettem fel és a negyedik rúzst töröltem le a számról rájöttem, hogy azért szöszölök így, mert tetszeni akarok. Andrásnak. És mihelyst elfogadtam ezt a valóságot, sec perc összekaptam magam. A fekete testre simuló fekete csipkeruhám és egy csábító, de nem kihívó piros rúzs mellett döntöttem. Hosszú, szőke hajamat összefontam és kontyba rendeztem.   

Bár szerettem volna a parfümömmel együtt végtelen magabiztosságot is magamra fújni, mikor a taxi megállt az elegáns, ötemeletes, régi stílusú szálloda előtt, rájöttem, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű. Ám mivel a kíváncsiságom és izgatott várakozásom erősebb volt, nem gondolkodtam sokat, egyenes léptekkel az átalakított konferenciaterem felé vettem az irányt. Nem néztem semmilyen gyöngy-fülbevalós arcra és az öltönyös férfiak közül is csak egy érdekelt. 

Megálltam az ajtóban és nem hittem a szerencsémnek. Egyből megtaláltam. Ott állt a maga 182 centijével, talpig szmokingban, és a szívem nagyobbat dobbant mint valaha. 
Ahogy elindultam felé ő is felfigyelt rám, és szélesen elmosolyodott, amitől nekem is fülig ért a szám. A számomra ismeretlen úriember, akivel éppen beszélgetett, mintha szavak nélkül is vette volna a lapot, miszerint kérlelhetetlenül mellőzve ment, és szépen elsétált. 

- Gyönyörű vagy, igazán gyönyörű. - A szavak olyan bársonyosan gördültek le az ajkáról, mintha lehelte volna őket. Éreztem, hogy elpirulok.
- Nos, te se nézel ki rosszul. - Lehajtott fejjel elnevette magát, és esküszöm nem hallottam még szebbet. 
- Eddig bosszankodtam, hogy mennyire utálom ezeket az esteket, de az hogy ma este így láthatlak, minden pénzt megér. - A pirulásom egyre csak terjedt, így inkább témát váltottam.
- És ki volt az az illető, akivel beszélgettél, mielőtt ideértem?
- Áh csak Kovács Ernő, egy pitiáner baloldali polgármester, aki azt hiszi hajbókolással egyenesen a miniszterelnöki székig juthat. 
Lebiggyesztettem a számat. - Értem.
- De komolyan, figyeld csak meg, ahogy azzal az őszhajú bajuszos pasassal beszél éppen. - Arra néztem, amerre mutatott, és a tágas, magas mennyezetes, csillárokkal beborított  szalonban végül megtaláltam az illetőt, ami ennyi ember között nem volt könnyű. - Szinte hallom, mi járhat a fejében: Nem túl kellemes a seggedben lenni, de ha ezzel könnyebben megkapom azt a pályázati támogatást, amit majd úgyis elcsalok hát legyen. A másik pedig ezt gondolja: Hízelegj csak nyugodtan, úgyse érsz el vele semmit, de legalább feltúrbózzaaz egómat annyira, hogy ma este ki tudjam elégíteni az asszonyt. 
Erre muszáj volt elnevetnem magam, amihez ő is csatlakozott. Egymás mellett álltunk és ahogy huncut szemmel rám nézett felhőtlenül éreztem magam. Végre megint könnyed és meghitt a viszonyunk. Mint valamikor az elején. 
- Legalább a kaja lenne jó. 
- De pia az van. - tette hozzá, mire megint nevetni kezdtünk. Messze mi lehettünk a leghangosabbak a teremben, de nem érdekelt semmi és senki, csak az, hogy hosszú hetek, talán hónapok óta végre úgy érzem önmagam vagyok, és élek. 
- Egyébként a csokiba mártott eper nem olyan rossz - folytatta, miközben keresni kezdett az étkező asztalon, amiről addig észre sem vettem, hogy ott van nem messze mögöttünk. Volt ott minden, italok, puncs, sajtos falatkák, szendvicsek, apró cukrász csodák, és valóban, csokis eper is. 
- Tessék. - Odanyújtott egy szemet felém egy pohár pezsgővel együtt, amitől felgyorsult a pulzusom, de ahogy ránéztem nem láttam rajta mást, csak könnyed lezserséget, amiből az irodában oly kevés jut, így hagytam, hogy vidámsága rám is átragadjon és elűzze zavaromat. Beleharaptam a felkínált gyümölcsbe, és muszáj volt felnyögnöm, az sem érdekelt, hogy ezt esetleg mások is meghallhatják, de egyébként is épp senki nem állt a közelünkben. Sosem ettem még ilyen formában epret. 
Már épp tettem volna egy megjegyzést arra vonatkozóan, hogy ez a desszert mennyivel feljebb tornázza az esemény színvonalát, mikor pillantásom András arcára tévedt. A korábbi viccelődésnek nyoma sem volt, és úgy nézett rám, mintha én is egy íncsiklandó eperszem lennék. 
- Őrült vagyok, ha azt kívánom, bárcsak kettesben lehetnénk valahol, bárhol máshol? - Mély, fojtott hangjától, melyből vágyakozás sütött libabőrös lettem, és görcsbe ugrott a gyomrom. És valamivel lejjebb is. 
Mielőtt bármit válaszolhattam volna, egy piros ruhás, negyven körüli, bubifrizurás nő jelent meg. Odahajolt Andráshoz és egy csókot nyomott az arcára. 
- Szia, szívem be sem mutatsz az új kolléganődnek?
Bakker.