A főnök ágyában

Ennyit erről

A szokásosnál többet bíbelődtem a készülődéssel. Sehogy sem bírtam eldönteni a szekrény előtt állva, hogy melyik ruhát vegyem fel, és minden valahogy nehezebben jutott eszembe. Mostam már fogat? Hova raktam a belépőkártyám? Nagyon is tisztában voltam vele, hogy a félelem miatt ilyen hektikus a reggelem. Tartottam tőle, hogy valahogy kiderült az eset, és mindenki össze fog súgni a hátam mögött.

Egyvalamitől, pontosabban egyvalakitől nem féltem csupán. Ahogy beléptem a kora reggel félhomályba takarózó irodába, szinte még le sem raktam a táskám, András már pattant is fel.

- Hogy vagy?
- Jól, köszi. - Már vettem volna le a balon kabátom, mikor gyengéden megfogott a karomnál fogva, és szinte esetlenül udvariaskodva, mint egy iskolás fiú így szólt:
- Nem lenne kedved kiugrani az Omegába? Meghívlak egy csokis latte-ra.
- Öö rendben. - Most már a nyugalom kicsi szigete is felszívódni látszott, azon rágódtam, mit akarhat András, mert csak úgy nem szokott meghívni nyilvános helyekre, pláne nem munkaidőben. 

Egy váratlan, és futólag elcsattanó csók riasztott fel a gondolatmenetemből. Ajkai olyanok voltak, mint egy jelenés. Egy csodásan puha és érzéki jelenés.
- Annyira édes vagy, mikor fölöslegesen nyugtalankodsz.

A csillárokkal és bézsszínű terítőkkel dekorált helyiség minden négyzet-centimétere békebeli hangulatot sugárzott. Andrást régi jó ismerősként bizalmasan fogadták, és egy félreeső, de világos helyre vezettek minket.  Ezen a korai órán csak pár ráérős üzletember és idős néni csörgette porcelántányérkáit és fehér kávés poharát.

Mikor megkaptuk a rendelést, András karját összefonva előrehajolt.
- Ugye tudod, hogy amit az a baromarcú összehordott, egy totális hazugság és ostobaság? - szólt halkan.
- Arra gondolsz, miszerint egy lotyó vagyok, aki csak azért van veled, mert pénzed és pozíciód van? - A hangom savanyúbb volt a létező legsavanyúbb káposztánál is.
- Így is mondhatjuk. - válaszolt András kelletlenül. - Ugye tudod, hogy te vagy a legjószívűbb, legkedvesebb és legértelmesebb nő, akit csak ismerek? - Miközben beszélt, teljesen felhevült a hangja, és kezét gyöngéden az enyémre helyezte. Valóban nagyon bizalmas ismerős lehet ebben a kávézóban, ha ilyen gesztusokat megenged magának.
- Igen, tudom. - feleltem, bár bizonytalanul csengett a hangom. Ahogy félszegen ráemeltem a tekintetem, visszafogott mosolyt láttam a száján ragyogni, a szemében pedig olyan érzelmeket és ígéreteket, melyek a legmerészebb álmaimon is túlra repítettek. Én is elmosolyodtam, ezúttal mindenféle félénkség nélkül. 

                                                                                          *

Ahogy a jegesen csípő szélben sétáltunk vissza az épületbe, nyugodtabb hangulat lett úrrá rajtam. András elmondta, hogy Richmann  is szabadságot vett ki, valami sürgős családi ügyre hivatkozva, így valószínűleg hetekig nem kell látnom.
Ám ahogy beléptünk a hallba, egy gombszerű orr, és egy vizenyős, fakó barna szempár kitöltötte a látóteremet. Megdermedtem, ahogy az a féreg kilépett az oldalsó folyosóról, és arcán megint az a gúnyos, felsőbbrendű mosoly ült. Nehezen kaptam levegőt, és megszédültem. Már azt hittem elájulok, mikor egy még váratlanabb dolog történt.
Az idő mintha egyszerre felgyorsult és lelassult volna. András kezét ökölbe szorítva egyetlen nagy lépéssel Richmann előtt termett, és a következő kép, amit felfogott az agyam az volt, hogy a vagyonos üzletember az orrát markolva eldől a földön, két társa pedig odaugrik, hogy felemelje.

Az emberek elkezdtek egy körben odafodrozódni, és zúgolódva beszéltek, kiabáltak. András merev tekintettel és még mindig összefeszített kézzel mellém lépett, majd feltessékelt a lépcsőn. Alig volt időm felfogni, hogy épp most húzott be egy hatalmasat a jelenleg az országban tartózkodó egyik legbefolyásosabb embernek.
Ennyit arról, hogy megússzuk a botrányt.